Ambivalens borzongatás
(kiadvány: VS)

Rakovszky Zsuzsa mostani könyvében újabb nemi eltévelyedéssel nézeti szembe olvasóit, és fogalmazza meg erről történelembe ágyazott véleményét – a tőle megszokott alapos és magas színvonalon.

Míg a 2002-es  A kígyó árnyéka című művében – hallatlanul finoman és beleérzően – elbeszéli egy nagyon régen élt fiatal nő megpróbáltatásait, aki apja ágyasaként kellett, hogy éljen a harcok tépázta világban, most egy másik, későbbi lány  kusza és fura élete köti le.


Tehát – sok más, szintén az elmúlttal foglalkozó munkája után – újra az idők rárakódott porát fújta le egy megtörtént esetről, amelynek élő és dokumentált, még a neten is fellelhető hőse van. Egy akkoriban – XIX. század vége, XX. század eleje – iszonyú felháborodást kiváltó love story  áll történészi-irodalmári kutakodásának és fantáziájának  középpontjában. Ennek a hős(nő)je a titokzatos VS – manapság így divatos írni, pontok nélkül egybe a monogramot – aki nem más, mint Vay Sándor/Sarolta.

Arcképe alapján egy köztes lény néz ránk dacos-csinált keménységgel, de nőies vonásai lágyságát azért nem tagadhatóan.

Az ő a kerékbetört életének – kiragadott pár évet ölel fel a könyv – krónikásává szegődik Rakovszky Zsuzsa 394 oldalon a Magvető Kiadó mívesen szép,  keményfedelű,  3490 forintért árusított könyvében. Oldalanként 10 forintért izgulhatunk. Itt követi és próbálja megérteni-megértetni e genetikusan lánynak világra jött, de apja és saját hajlama alapján is fiúvá ért ember igazságát, harcát, manírjait, ebből fakadó önzését, bukását, végleges magányát.

Pintér József tervező már a borítóval is azonnal jelzi, hogy mire számíthatunk: a buja-fülledt, piros alapon érdekes fekete csipkemintát rajzol ki.  Melyen női és férfi genitáliákra hajazó virágformák csavarodnak a két hatalmas, fekete monogrambetű mögött; s lehetne akár harisnya, fehérnemű, cérnakesztyű, napernyő, bármi cifraság, amelyen mindez élvezhető és csábít... Budoárhangulatú múlt-múlt századi, finom de  kényeskedő női divat lopódzik  a címlapra, megelőlegezve a tartalom  fülledtségét.

Mert ez a téma még ma is bulvárért kiált: x naponta hír az, hogy ezt vagy azt a női/férfi testében börtönt megélő személyt itthon vagy külföldön tb-re átalakítják – néha élő egyenes adásban – a kívánt neműre. Legutóbb épp a már egyszer szült Szilviát gyurmázták Dáviddá 14 éves lánya drukkja közepette. A közönséglap pont azt a pillanatot illusztrálta részletesen képpel, szöveggel, hogyan és miképp fogja  majd használhatni új férfiúi ékességét a bátor nemváltó, miután neki hasi és egyéb zsírokból majdnem funkcionáló igazi péniszt „szobornak”. 

Cher lánya már valódi férfi lett, Anette Beningé pedig készül erre a lépésre. Tehát az atomkorszak segít ebben is az ilyen gondokkal küzdőknek, sőt, közpénzből megy ez, a delikvenset azért tehermentesítve, mert  lelkileg összedönti a születésénél rosszul kiosztott külső és az az elvárás, amit az indukál iránta. Ezt ma a modern társadalom nem engedhetni meg magának.

VS-t nem érhette még el ilyen szerencse, így ő egyedül küzdött az elemekkel: először is önmagával, aztán a nagyanyjával és általában a nemesi-polgári világgal, benne azok törvényével. Harcai  a szeretőivel, azok igényeivel, barátaival szintén fáradságosak voltak. De a csalás legtöbbször bejött neki, életformájává vált.

Rakovszky ezt az általa választott, igencsak pikáns témát igyekszik is a valóságtól emeltebb, szinte jókaisan mindent szájbarágó, hosszadalmasan, sokszor  modorosan leíró, latin és francia szavakat is a közlésbe keverő stílben tartani. Tán azért, hogy megmaradjon e komoly lélektani küzdelem iránti fogékonyságunk, nehogy oktalan bulvárcsámcsogásra adjuk busa fejünket! Főleg – és emberileg abszolút érthetően – azt találgatva, miképp lehet, hogy a nagyszámú női rajongósereg nem vette észre, hogy Sándoruk biz’ a súlyosan Sarolta minden női nemi szervvel – kis menzesszel spékelten – felszerelve? Piha. De csak fúrja az olvasó oldalát, hogyan tudta feleségét, bizonyos E. Emmát így átverni huzamosan? Akit Nyíregyházáról az unalmas közhivatalnok neje-státusztól megmentve, elszöktetett és Pesten együtt élt vele úgy, hogy a hölgy – később színészné – mint férfira vágyakozott rá, elhagyása után is? 

Hogyan bírta utolsó szerelmét, a vörös fürtű klagenfurti tanítókisasszonyt, a tisztes polgári család lányát is élettársként magához láncolni közös ágyban? Ketten  azt is hitték, hogy VS szerelmi manipulációi miatt terhesek. Persze van itt utalás rosszhírű házakban eltanult praktikákra, fizetett kéjnők oldalán begyakorolt fogásokra – hogy mik ezek, persze homály fedi a viktoriánus szemellenzős kor „sejtetünk de ki nem mondunk” kívánalmának megfelelően – de azért  hosszú hónapokig semmi férfiúi attribútumot nem villantva – tényleg lehetséges? A válasz: igen. Prímán sikerült minden nőjét átvernie – VS lányságát csak az leplezi le, hogy a börtönben, kapálódzása ellenére és őt nagyon megalázva, nőnek!! öltöztetik be.

Rakovszky in medias res vág bele a nem mindennapi  sztoriba: mikor Sándor/Sarolta börtönbe kerül – nem annyira e nembeli hanem másféle, pénzügyi csalása miatt, s ezenközben a rideg osztrák hatalom az eredeti státuszát kényszeríti rá – konfesszióba fog. A rabság hozza fel benne – plusz szabadulása reményében egyúttal egy pszichológiai vizsgálatnak is megfelel – a régi napok hordalékát, hisz a tét nagy: ha beszámíthatatlannak minősíti az orvosi bizottság, akkor nem ítélik el, útjára engedik. Mivel akkor még – noha utalnak már egy bécsi doktor jótékony, átváltoztató metodikájára – hittel hitték, hogy a homoszexualitás, a saját nemében meg nem férés kigyógyítható, csak akarni és kezeléseknek alávetni kell magukat a renitenseknek. Egy veszélyes szemléletmód lassú megváltozásának is dokumentuma a regény.

VS egész élete amúgy is annyira abszurd és jellemzően magyar: hisztérikus és nemtörődöm – csak a  holdvilág elől menekülő – gazdag anya, a nagy vagyont, jóformán mindenét elkótyavetyélő, ezenközben békésen utazgató, mert a szabadságharc bukása után otthon helyét nem lelő grófi apa a két szülője. Ez már eleve nem predesztinálja sok jóra, de ikertestvére halála annyira  kiforgatja magából, hogy átveszi a pöttöm kisfiú szerepét, és élni kezdi életét a magáé helyett. Noha a nagymama  földhözragadtságában bepróbálkozik a magára hagyott gyereknél egyszer, de  kísérlete a normalizálásra (ahogy az öregasszony elgondolta)  meg is törik e vadócan növő, mert  magára hagyott emberkén abban a pillanatban, hogy a nevelőintézetben megszökteti első lányszerelemét. 

A valóságban állítólag maga az apa nevelte fiúvá elsőszülöttjét, míg az egyenlőség jegyében az igaziból fiúnak születőt meg szinte lánnyá formálta. Mindenesetre ez utóbbi magzata pappá lesz, akinek a regény utolsó lapjain életmentő szerepet ad a sors, és ő az egyedüli tán, aki valahol mélyen megérti Sárikát.

E fojtott légkörű magánéleti lázongás az ország már-már elfeledett lázadásának utórezgéseit erősíti a századvégen: Sarolta/Sándor életének alakulása attól is vett ilyen polgár- és nemespukkasztó irányt, hogy nevelője, szeretett Dani papája régi, megrögzött 48-as és liberális férfiú, aki hagyja kibontakozni – mindegy merre, csak önállóan tegye alapon – fura tanítványát. A lóra, vadászatokra, ivásra kondicionált, férfiruhájában szabadon szárnyaló, mindenképen a  Sándorságot választó Sarolta apjaként is szereti és követi – jó ideig családjában is nő fel – ezt a jó szándékú de ködevő, fantaszta Dánielt. Amikor először összeütközik vele – első lányszöktetése alkalmával –, akkor nem is érti, hogy lehet, hogy az a csodált férfiú nem neki ad igazat, hanem a leánynevelde utána szimatoló kopóinak? De még Dániel is azt tartja, hogy a természetet nem lehet legyőzni s bűn megváltoztatni törvényeit.

VS egész élete pedig ezt a lehetetlent kísérti a maga – akkor még sem orvos, sem pszichiáter által nem támogatott – eszközeivel. Kínjait hisztériának  és beteges elferdültségnek, direkt botrányokozásnak fogja fel a hivatalos egészségügyi szakma – dr. Birnbacher ez irányú feljegyzéseit dőlt betűkkel szedték, szigorú ellentétet adva velük a lázongó és magából lávaként vallomásokat lövellő Sarolta  egyes szám első személyű szövegéhez. Hideg-meleg. Az orvosi, történelmi kidolgozott háttérhez még bónuszként odaadódik a kor hírlapírói és színjátszói históriája is.

VS ugyanis e két – gróf számára életcélként elég lenézett – szakmában próbált boldogulni: írt verseket, tárcákat lelki és megélhetési okokból. Nem rosszakat, de mai szemmel sokszor nagyon dagályosakat, viszont a kort  jól jellemzőket. Nagy szerelmei között két színésznő is volt. Sőt, megemlékszik a „nagy Mariról” is, aki nem más, mint a fenséges tragika, Jászai Mari, akivel VS és pár egyéb kollégina – köztük imádottja, a szép Mari –elmeosztályon jártak tanulmányúton a hiteles alakítások kedvéért... Ezekkel a betétekkel  pontos korrajzot ad Rakovszky a magyar és osztrák századvégről: szereplői hiteles nyelvezete és  bőbeszédű leírásai megrajzolják azt, a felszínen nagyon jó modorú, de a mélyben szennyesen is habzó világot. 

Ami viszont nagyon mai felütés, az a szerelem drogmániává fajuló leírása: hiteles képet fest erről a fel-le hullámvasútról. A testi-lelki epedés hajtóereje, illetve a végre beteljesült vágy unt csömörré keseredése adja a drámát. A mindig újat akaró, és ezáltal az érzelmi sivárságtól való menekülés és a képzelet vidékén játszódó álmok lökik előre VS-t egyre vadabb és kockázatosabb, magát mindinkább kiszolgáltató szerepjátékába. Kacérkodik a halállal is, belekóstol az ópiummámorba, de boldog tartósan semmitől soha nem lesz, csak percekre kap el valami mámort.

Élete szerelme is azért marad meg annak, hisz az események összjátéka folytán, az a kis polgárlány elérhetetlenné válik Sándor/Sarolta számára. 

Amikor erre rájön, végre befejezi ámokfutását a szerelemért és a költészetért: nemesi sarj létére, higgadt kávéügynök lesz  az ehhez illően hideg és racionális Svájcban. Olyan, ismerősei által méltányolt úriember, akinek a konokul lehűtött világában óra-percre kimért szórakozásai adnak csak tartást, hogy elviselje az életét. Mert a szíve halott, direkt megölte. Ám ha néha véletlenül fel-felfedez Marie-jához hasonló hajszínt és profilt a sok járókelő között, bizony megrángatja valami érzelemszerűség. De hamar lehiggad, mert tudja, hullát dédelget, aminek az emlék fájdalmán túl nincs semmi értelme.


Szerző: Szász Judit

Forrás:Művész-világ

 

2011-09-23 10:05:13
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ