Pompásan buszozunk
(kiadvány: Pompásan buszozunk)
Garaczi László első lemur-kötete, a Mintha élnél 1995-ben jelent meg. Már akkor sejthető volt, lesz következő, hiszen a kötet az egyes számot viselte, valamint nagyrészt a kisgyermekkorral foglalkozott, ami jó esetben önmagában hordja a folytatást. Három év múlva meg is jelent a lemur vallomásaiból a második kötet. Fókuszában már a kisiskolás kor áll.

Visszautazhatunk kisiskoláskori önmagunkba. Újraélhetjük, ahogyan a világ törvényeivel ismerkedünk, ahogyan kavarogtak a gondolataink, az indulataink és a realitás keveredik a fantáziavilággal, a képzeletünkkel, a vízióinkkal. A tanító néni ugyanis nem más, mint amerikai kém, aki mikrofilmet dug az orrába, bármerre járnak a kiránduláson, mindent rögzít vele. Tudják ők ezt jól, bárhogy próbálja leplezni.
A „Jaj, istenem, minek is nőttem meg!” sóhajtás többször visszhangzik. Ha a gyermeki szájat hagyja el a mondat, megmosolyogtat, hiszen messze van még a felnőttkor, és a felnőtt már tudja, hogy addig még számtalan „minek is nőttem meg” helyzeten kell átvergődnie. Amennyiben a felnőtt száját hagyja el ez a refrénszerű mondat, úgy inkább visszavágyódást, nosztalgiázást jelent.
Az időben ezúttal is ugrálunk, csakúgy, ahogy az előző kötetben. Az én hol a jelenben van, hol pedig a múltban részese a történéseknek. Megfejtendő rejtélynek itt van még ráadásul Lemúr Miklós alakja, akinek neve egyértelműen kitalált, jelképes, viszont a személye megint csak találgatásra ad okot. Vajon valós vagy kitalált? Esetleg ő maga lenne Garaczi?! Szócsöve lenne egyes szám harmadik személyben a szerzőnek? Esetleg az emberben megbújó kettősség egyik fele, s kicsit skizoid módon képviseli Garaczi valamelyik énjét? Ez újfent elgondolkodtat, ahogyan az első lemur-könyvben is voltak hasonló feladványok.
A műfaji besorolása is feladvány, szinte lehetetlen, ezzel jobb, ha nem is próbálkozunk. Önéletrajzi írásnak korántsem nevezhető, vallomásnak inkább, de talán a visszaemlékezés a legjobb „skatulya”, ha feltétlenül rá akarunk húzni valamit. A visszaemlékezés skatulyája sem teljesen stimmel, mivel az időszerkezet ezúttal sem kronologikus, hanem darabjaira töredezett, mozaikos. Már nem olyan kusza asszociációk halmaza ugyan az írás – mint az előző kötetben –, bár a jellegét, a garaczis jellegzetességét nem vesztette el, de mégis egységesebb szerkezetű, nem hat annyira kibogozhatatlan szövevénynek. Ha ebben logikát szeretnék keresni, azt mondanám, hogy amint a gyermek tudata, énképe, erkölcsi fejlettsége is folyamatosan kristályosodik, úgy tisztul le a szöveg is, amint haladunk előre az időben.
A stílusok ugyanúgy keverednek, ahogyan az idősíkok. A gyermeki szleng, valamint a választékos irodalmi és köznyelvi fordulatok, elemek kavalkádjában még egy-két tájnyelvi kifejezés is vegyül nagy összevisszaságban. Közben pedig feltétlenül tartsuk szem előtt Garaczi életkorát, pontosabban, hogy a szerző kisiskoláskora melyik időszakra tehető! Így egyben mindjárt képet kapunk a ’60-as évek szóhasználatáról is. Ezt valószínűleg a hatvanas generáció értékeli leginkább, hiszen azonnal személyes emlékekhez, élményekhez tudja kapcsolni, de a szöveg a többi olvasónak is „stílusos” információkkal szolgálhat, amennyiben erre nyitott.
Ha kisgyermekként nem is akarjuk elfogadni, hogy milyen „gusztustalan” módon készül egy gyerek, előbb vagy utóbb kénytelenek leszünk mégis belátni, hogy nem azoknak van igazuk, akik azt gondolják, hogy egy csóktól fogan. Ezek borzasztó drámák, bár egyesek humorosnak találják. Valóban van benne mindannyiunk múltjából egy cseppnyi közös emlékkép, amely megmosolyogtat, hiszen az örök érvényű élethelyzetek egyetemes élmények. Gyermeknek lenni öntudatlan boldogságban, majd tapasztalva, csalódva és eszmélve felnőni – mondhatni kollektív tudatunk része.
Ám ezek és az ehhez hasonló eszmélések, azt hiszem, „véresen” komoly kérdések – ezúttal Garaczinál gyermekruhába öltöztetve. Minden életkornak megvannak a maga drámái, felismerései, kár lenne alábecsülni e korai eszméléseket.

Szerző: Stanczik Edina

Forrás: papiruszportal.hu

2011-11-03 12:20:10
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ