A regény London című első harmada egy cirkuszi öltözőbe invitál: a szárnyakkal megáldott Fevvers kisasszony mesél különös életéről a lenyűgözött újságírónak. Nem riportot olvasunk, hanem tudósítást egy riport elkészültének körülményeiről. Már az első oldalakon érezni a cirkuszi öltözők, a vaudeville szagát, eme szárnyakkal ékesített csodás madame kipárolgását. Ez Marx démoni Londona. Főhősnőnk egyszerre testesíti meg a prolik és a főrangúak álmát. A prolik csodálják, a nemes urak ágyukba cibálnák.

Ahogy Carter előző könyve, a Kínkamra, ez a regény is a mesék, a mesélés lényegét ragadja meg. Fevvers kisasszonyt szárnyai (a név a feathers, szárnyak szó cockney változata), ha akarom, a nőiség börtönéből röptetik fel (ez lehet egy feminista olvasat); ha akarom (és inkább ezt akarom!), az életnívót lehúzó megalkuvásokból, a szürke hétköznapokból.

Felismerhetők itt az egyes nemzetek közt repkedő mesék elemei, feltűnnek a gyermekkori szorongások oldását segítő mesehőseink. Az Esték a cirkuszban varázslatos regény, aki a kapuján belép, a legszínpompásabb, legelképesztőbb világba érkezik. Aki a kapuján belép, mintha legsötétebb álmainak világába tért volna be.

Fevversnek - ennek a szárnyakkal rendelkező, hol meghökkentően eredeti és választékosan nyilatkozó, hol mindent alulmúlóan alpári, kapzsi lénynek - rettenetes kalandokban van része. Ezeket megbabonázott követője, Jack Walser interjújából ismerjük meg, majd a nyomába szegődő, a cirkuszban bohócállást vállaló Walser történetein keresztül (Szentpétervár fejezet), és az utolsó - a legrejtélyesebb - szibériai epizódban saját elbeszéléséből.

Fevvers prostik közt nő föl, lázálmokban átélhető környezetben. Majd elrabolják, egy kéjenc kaparintja meg, hogy vérét szíva nyerjen örök életet. A Fevvers titkát kifürkészni óhajtó Walser a nő nyomába szegődik, bohóccá lényegül át, belép Fevvers társulatába. Az oroszországi turné számos meglepetéssel szolgál: még egy Akunyin-hősnek se jut ki ennyi izgalom. Egy vonatkatasztrófát követően - egy biztos etnográfiai tudással megírt fejezetben - kerülnek a legbizarrabb helyre: a nagy Sámánhoz.

Walser számára a megváltást az jelentené, ha választ kapna a legégetőbb kérdésére: Fevvers valóban szárnyas nő, vagy csak szemfényvesztő? Hogy választ kap-e, nem illő elárulni. Elvégre Walser az olvasó metaforája. Ahogy metafora szinte minden szereplő: a jó Lizzie, a főhősnő famulusa; a beszélő nevű madame Schreck; a KFC-plakátról lelépett Ezredes és a nagyherceg. Mesealakok, archetípusok, egy irodalmi vagy reklámhős torzulásai, pontosabban újraálmodásai - és az olvasót is, akárcsak Walsert feszíti (mondhatni: megfeszíti) a kíváncsiság. Közben a regény nyelve megbabonázza az olvasót - és Carter mondatai Bényei Tamás fordításában legalább olyan delejesek, mint eredetiben.

Forrás: Magyar Narancs