Tarján Tamás a könyvheti újdonságokról
Bár számos gazdasági, könyvszakmai tényező "szétzilálhatta" volna a könyvünnepet, ez nem történt meg – emelte ki Tarján Tamás irodalomtörténész, kritikus a 83. Ünnepi Könyvhét eseményeiről tartott tájékoztatón, amelyen a seregszemle újdonságairól is beszélt.
 
(MTI) Mint mondta, ha valamennyi könyvheti újdonságot meg akarjuk vásárolni, akkor 909 ezer forintot kell fizetnünk, ez csökkenést mutat a tavalyi 1,2 millió forinthoz képest. Csökkent a könyvek átlagára is, 2838 forintról 2746 forintra.
    
A kritikus a rendezvénysorozat egyik legjelentősebb művének a Magvető Kiadónál megjelent, Édes hazám kortárs közéleti versek című versantológiát tartotta, amelyben hazafias, a politikai költészet versei kaptak helyet Bárány Tibor válogatásában. "Az első helyen Csoóri Sándor, a másodikon Gergely Ágnes szerepel. Nem sok olyan antológiánk van, amelyben ők ketten egymás mellett szerepelhetnek" – jegyezte meg a kritikus.
    
Tarján Tamás a kínálatból kiemelte Temesi Ferenc Bartók című nagyszabású regényét, valamint Darvasi László Vándorló sírok című novelláskötetét – ez utóbbit az egyik legjobb kötetnek nevezte.

A Pólus Online cikke teljes terjedelmében itt olvasható.

2012-06-06 10:10:50
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...

Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ