Az idei Ünnepi Könyvhét zárónapján, június 11-én a hivatalos programon kívül a Pepita Ofélia Bárban tartottak felolvasást egy kis csevellyel egybekötve a Magvető Kiadó Édes hazám című politikai versantológiájának némely szerzői körében, a kötet szerkesztői, valamint irodalomtudósok részvételével. - Bárdos Deák Ági beszámolója.

 

Voltak csuda dolgok ezen a könyvhéten is, hogy mást ne mondjak, a felhőszakadás, ami óramű pontossággal érkezett Medárdkor - viszont nem mosta el a kedvünket mégse! Mit nekünk szél, eső, vihar, ha van bajunk ezer, példának okáért a BALSORS, bármennyire is szerettük volna hinni az elmúlt 20 évben, hogy csak múltidőben fogunk megemlékezni róla – ha egyáltalán.

 

Az idei Ünnepi Könyvhét zárónapján, június 11-én a hivatalos programon kívül a Pepita Ofélia Bárban tartottak felolvasást egy kis csevellyel egybekötve a Magvető Kiadó Édes hazám című politikai versantológiájának némely szerzői körében, a kötet szerkesztői, valamint irodalomtudósok részvételével. A házigazda Bán Zoltán András író, fordító előzőleg már egy Parti Nagy Lajos-esttel is megörvendeztette az I. Fülkefor politikai szappanopera-librettó rajongótáborát, de a következő napok eseményei, Deák Botond költő, majd Závada Pál író felolvasóestjeivel a sorban, arra utalnak, hogy hosszú távú kulturális elképzelések érlelődnek a Pepita Oféliában...

 

(...)

Nem mellesleg a politikai költészet kultúrája, gondoljunk akár Petri körére, sosem nélkülözhette a zenét, sőt, volt a politikai költészetnek egy olyan korszaka, mikor zenébe ágyazottan élte reneszánszát. Gondoljunk csak a nyolcvanas évek underground zenekaraira, a szövegeikre, amelyek egy-két generáció számára az ellenállás kultúráját megalapozták, hozzáférhetővé tették. Én ehhez a generációhoz tartozom, úgyhogy nekem 2012 Ünnepi Könyvhetének zárónapján csak a zene hiányzott a Pepita Oféliában, bár Erdős Virág sajátos kántálása olykor az éneklés határát súrolta, az Édes hazám meg a Na most akkor... című versének felolvasása során.

A pincemélyi kis színpadon Márton László Bowen monológja sötétben című verse, melynek „Hol szabadság van, ott szabadság van” sora az antológia mottójául szolgált, 80-as évek eleji hangulatot idézett.

S ha már colour local: a hajdani gettó közvetlen szomszédságában politikai költészetet hallgatni napjainkban különös jelentőségű: Kemény István Búcsúlevél című versében megfogalmazott szorongásai egyre indokoltabbak.

Az est dramaturgiája szerint itt el is érkeztünk az antológia eredetéhez, a Kemény-verstől az Élet és Irodalom hasábjain kibontakozó vitán át a Miért nincs politikai költészet, ha van? című Bárány Tibor-féle összegző írásig.

A folyamatot generáló Kemény-vers (Búcsúlevél) után Térey (Magyar közöny) mondta el a Búcsúlevélre adott válaszát. Csukott szemmel élés. Vajon csalódhat-e a hazában bárki, aki magában nem csalódott? Vajon felelősségre vonható, megszólítható-e feddőleg a haza, míg önvizsgálatot nem tartott a megszólító? Vajon elengedheti-e az íróember a tényleges és virtuális, a lehetséges vagy leendő olvasó kezét, vagy azokét, aki olvasni nagy valószínűséggel sosem fognak – legföljebb SMS-eket? Vajon megengedi-e ezt a lelkiismeret – az önismeret? Ilyesmiken morfondírozhatott, velem együtt a hallgatóság, mikor megszólalt Turi Tímea előadásában Nádasdy Ádám rangidős fivér hangját imitáló verse, hogy, mint egy Shakespeare-dráma végén, felrázza az „ifjakat”, és mindannyiunkat a további ön- és egymást marcangolás hipnotikus bűvöletéből (A hazafiúi hűségről).

Schein Gábor Karácsony másnapján című versével, akár egy valóság show-ba, úgy léptünk be a jelen idő visszafordíthatatlan folyamatainak hömpölygésébe.
Meghökkentő részletekkel is szolgált az este, például, mikor Erdős Virág azzal a bejelentéssel konferálta fel magát, hogy nem ismerte Kemény Búcsúlevelét. Költeményét lelkes tapsvihar fogadta, alig jelentéktelenebb, mint az est végén elskandált Na most akkor... című slágerét, mert az meg egyenesen vastapsba torkollott; a közönség kicsit zavarba is jött saját régi vágású beidegződésétől. Indulatból Erdős Virágnak nem csak sírni, de írni is érdemes, visszaigazolta most a közönség.

Mi volt még, amiről jó, ha tud a távol maradt olvasó? Volt egy toplista, azaz lett, Bán Zoltán András fortélyos e-mailjeinek köszönhetően, mely kizárólag halott költők neveit tartalmazta. A szerkesztő házigazda által „Magyarország legokosabb emberei”-ként aposztrofáltak közül az egyik, Radnóti Sándor a „legokosabb tojások” megszólítást javasolta a továbbiakra, amit a „Szubjektív Top 5” politikai költemények listaállítói, Margócsy István, Turi Tímea és Bárány Tibor (utóbbiak mint az antológia szerkesztői) is elfogadtak. A lista egyébként nem okozott meglepetést senkinek, Ady, Petőfi, Petri, Berzsenyi, Weöres, Vörösmarty, Határ Győző, József Attila, Vajda János, Illyés Gyula versei voltak a legkedvesebbek. A mezőnyből, legalábbis Bán Zoltán András szerint Szép Ernő rítt ki Turi Tímea, a Magvető szerkesztőjének választottjaként A Ritz előtt, ha zene szól című versével.
Colour local harmadszor: sajátos emlékeket idéztek a helyszíni verselemzések, afféle egy kis magyar repülőegyetem-érzést. Rejtőhöz esetleg még egy jól irányzott bal horog illett volna – bár úgy tűnt, hogy ezt a csapást ma sem a költészet méri majd a mindenkori Rosszra.

Az én figyelmem végül egy kalapra irányult, amit Csurka István viselt 2000-ben egy Takács Zsuzsa-versben. Talán, mert lógott az eső lába, s a Klauzál tér környékén átmenetileg béke honolt.

Az elhangzott versek és a jelenlévő szerzők:
Tatár Sándor: Magyarok istene
Takács Zsuzsa: Egy kalap
Szálinger Balázs: A dánság
Szilágyi Ákos : Varjúk károgása
Ferenc Győző: Kisebbségben
Sajó László: Három a magyar igazság
Kemény István: Keresztény és közép, Búcsúlevél
Erdős Virág: Édes hazám, Na most akkor...
Schein Gábor: Karácsony másnapján
Nádasdy Ádám: A hazafiúi hűségről
Térey János: Magyar közöny

Bárdos Deák Ági

Forrás: Litera (2012.06.13.)