A regény titkos arca
(kiadvány: A szív segédigéi)

ESTERHÁZY PÉTER ÍRÓ A MAGYAR IRODALOM MEGÚJHODÁSÁT KIVÁLTÓ, VAJDASÁGBÓL JÖVŐ SZELLEMI HATÁSOKRÓL, A FORDÍTÁS TEREMTŐ JELLEGÉRŐL ÉS AZ OLVASÓKHOZ FŰZŐDŐ VISZONYRÓL

Esterházy Péter Kossuth-díjas író volt a vendége szerdán az Újvidéki Művelődési Központnak. Az irodalmi est apropóját a tavaly szerb fordításban is megjelent A szív segédigéi című regénye adta. Az íróval az est végén beszélgettünk.

Szellemi és baráti kapcsolat fűzi a vajdasági magyar írókhoz, irodalomhoz, az Új Symposionban is publikált anno. Hol látja a helyét a vajdasági magyar irodalomnak az egyetemes magyar irodalmon belül?

– Publikáltam volna az Új Symposionban? Már nem emlékszem. Viszont ennél sokkal fontosabb az a szellemi hatás, amit a hetvenes években jelentett ez a fantasztikus folyóirat Magyarországon. Számomra a korabeli Sympo szerzői – Tolnai Ottó, Végel László, Domonkos István, Gion Nándor – is sokat jelentettek, és mind a mi napig fontosak számomra. Amit úgy szoktak nevezni, hogy az irodalom megújulása vagy fordulat az irodalomban, az nem Budapesten kezdődött, hanem Újvidéken az Egy makró emlékirataival, a Rovarházzal, illetve a 60-as évek végén, a hetvenes évek elején megjelent itteni regényekkel. Magyarországon csak később, a hetvenes évek közepén jelentek meg azok az első regények, amelyek fontosak voltak a megújhodás szempontjából. Amit én erről a vidékről tudok – eltekintve a régebbiektől, Kosztolányitól, Csáthtól vagy Szentelekytől –, azt ezekből a regényekből tudom. Ezek adtak egy Újvidék- vagy Belgrád-képet, méghozzá egy nagyon rokonszenves képet. E városokra jellemző nyitottságot, a nyugatra és a saját tradícióra is érzékeny szellemiséget a mai nagyvárosokban már nem találunk.

Az Ön művei ezer szállal kötődnek a magyar kultúrához, történelemhez, nyelvhez. Azt is mondhatnánk: ezek a könyvek lefordíthatatlanok. A valóság azonban erre alaposan rácáfol. Ön szerint mit „látnak” a regényeiben például a szerb olvasók?

– Nagy kajánsággal említem a mai magyarországi viszonyok közepette, hogy az én könyveim legnagyobb problémája, hogy túlságosan magyarok. A magyar nyelvre, a magyar történelemre, a magyar viszonyokra épülnek. De úgy tűnik, úgy épülnek erre, hogy azok is tudják olvasni, akik ezekben a viszonyrendszerekben nem járatosak. Minden fordításban más és más arca mutatkozik meg a regénynek. Régebben azt gondoltam, csak az érdekes, hogy mi történik az eredeti könyvvel, mi történik otthon, a magyar nyelvű közönségen belül. A fordításokkal kapcsolatban mindig arról szoktunk beszélni, hogy mi az, ami elveszik a fordításban, mert nagyon sok minden elveszik. De sok minden keletkezik is, vagyis a regény nyer is a fordítás által. A szív segédigéi című regényem szerb nyelvű fordításának egy kicsit másmilyen az arca, mint a magyar eredetinek. Ez a másság érdekes. A szerb olvasó nem egészen azt a regényt olvassa, mint a magyar, mert nem ugyanazok az olvasói referenciái. Nekem „munkaköri kötelességem” tudni, hogy egy mondatom hol helyezkedik el Pázmány Péter és Tolnai Ottó között. Ez a szakmám, én ezt tudom is, illetve azon dolgozom, hogy ezt megállapítsam. Viszont azt például nem tudom, hogy az én egyik mondatom hogyan viszonyul Danilo Kiš egyik mondatához. Ezt azonban a szerb olvasó látja, és ez mindig nagyon izgalmas. Egy könyv igazi arca akkor mutatkozik meg, ha a világ összes nyelvére lefordítják. Ez azért kedves gondolat számomra, mert nincs ember, aki minden nyelven tudna, így aztán a regény igazi arca mindig egy titkos arc marad, amit senki se ismer. Csak az Úristen – ha van.

Ha olyan idegen nyelven olvassa a könyveit, amelyet ismer, akkor mit érez, mire figyel?

– Ebből a szempontból szerencsésen műveletlen vagyok, mert csak németül tudok, más nyelven nem tudnám elolvasni a regényeimet. De németül is elég primitíven olvasok, mert amikor elolvasok egy mondatot fordításban, arról eszembe jut a magyar mondat, és miután a magyar mondatot rendben lévőnek találom, a fordítást is rendben lévőnek találom. Habár elég jól tudok németül – illetve nem tudok jól, de mindenki azt hiszi, hogy jól tudok –, nekem magyar fülem van. Ha elfordítás van a könyvben, azt látom. Ha viszont egy fordítás hibátlan, de rossz, azt nem hallom.

Felolvasás előtt azt mondta, le kell vennie a szemüvegét, mert csak így látja a szöveget, viszont így nem látja a közönség reakcióit. Azt mondta, ha választani kell a szöveg és az olvasó között, a szöveget választja. Lefordíthatjuk ezt úgy, hogy Önnek fontosabb az írás, a szöveggel való játék, mint az olvasó, vagyis műveinek recepciója?

– Az olvasóval szemben udvariasnak kell lenni, de nem kell gazsulálni, nem kell a kegyét keresni. Ha egy konfliktus van a szövegen belül, azt én csak a szövegen belül oldhatom meg. Nem gondolhatok külön az olvasó érzésére, nem is gondolok rá. Erre mondom, hogy az én udvariasságom éppen ebben rejlik, az olvasó kegyét keresni méltatlan dolog, az olvasó lenézése.

 Pressburger Csaba

Forrás: Tiszatáj Online (2012.06.29.)
2012-06-29 13:22:20
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ