Vándorló történetek - Darvasi László (interjú)
(kiadvány: Vándorló sírok)
Darvasi László író, költő, szerkesztő, az Élet és Irodalom állandó munkatársa. A közelmúltban jelent meg nagy sikerű gyerekkönyve, a Pálcika, ha elindul, az Ünnepi Könyvhétre pedig Vándorló sírok című elbeszéléskötete. Ennek kapcsán beszélgettünk az íróval a történetek mozgatórugóiról.
Az interjú terjes terjedelmében itt olvasható.

- A Vándorló sírokban nagyon sokféle epikai hagyomány jelenik meg, a kínai tanmesétől a „minimálprózán" át a becketti és kafkai abszurdig, de visszaköszön még Salman Rushdie mesélőkedve és az Ezeregyéjszaka hangulata is. Hogyan születtek ezek a prózák: tudatosan fűzte őket össze, hatottak egymásra a történetek?

- A Vándorló sírok tulajdonképpen válogatott kötet, az utóbbi hat-hét év novellániak és elbeszéléseiek gyűjteménye. Van írás, ami egy nap alatt szaladt a papírra, a másik meg több évig keresete a formáját. Aztán ahogy rakosgattam az anyagot, úgy vettem észre, hogy bár térben és időben igen nagy utakat járok be, a sír, a halál, az elmúlás jelenlétének tematikájára valóban föl lehet fűzni a történeteket. Nos és a szerelemére, és a megváltás ügymenetére.

- Mi inspirálja elsősorban: olvasmányai, a jelen abszurditása, a történelem vagy az érzelmei?

- Mindaz, amit megemlít, hát persze. Az pedig már régóta úgy van, hogy ha eszembe jut egy történet, akkor az keresni kezdi a helyét a történelemben. Illetve bizonyos kulturális terekben. Érzem, hogy ez német történet, a romantika korában játszódik. Ez pedig kínai szüzsé, mert ironikusabb vagy önironikusabb, ez meg spanyol kaland, és Velasquez barokk korát idézi. Ezek írói ösztönösségek leginkább.

- Ugyanígy megjelenik az ókor, a középkor és a modernitás is a történetekben. Úgy tűnik: a megváltás ígérete minden korban színtiszta vérontás. Van olyan kedvelt korszaka, százada, amelyet kegyelmi időszaknak tekint, korábbi regényére utalva: a kivirágzás lehetőségének?

- Amire ön azt mondja, hogy színtiszta vérontás, az úgy lehet pokoljárás, úgy lehet kanossza, úgy lehet, szenvedés, úgy lehet, megmerülés szarban, vérben, mocsokban. De nem hinném színtisztának, ami valahogy az öncélúság képzetét kelti bennem. A Vándorló sírok legtöbb története a legendák jellemvonásait idézi. Na, most nézzük meg a keresztény szentek történeteit. Egyébként meg nem azt tanultuk, hogy megváltás, megtisztulás nincsen szenvedés nélkül?

- A teljhatalmú Csin Akadémia már ismerős lehet olvasóinak a Lojangi kutyavadászok elbeszéléseiből. Ennek a kötetnek a kínai novellái alapján arra következtethetnénk: az alkotói lét végletesen kiszolgáltatott a mindenkori hatalomnak... Vagy épp ellenkezőleg?

- Van egy kedves kelet-európai tapasztalatunk művészet és politika kapcsolatáról. Hogy milyen könnyen lehet elromlani. Vagy helytelenül, szolgai módon, sunyin, gyáván reagálni arra, ami van. Igen, az alkotói lét errefelé erősen kiszolgáltatott, de talán nem végletesen. Hanem azért az most is látszik, hogy a politika - világnézeti, ideológiai alapon - fölül akar írni kánont, át akar rendezni értékelvű szellemi és kultúrális piacot. S teszi ezt különösebb kétely nélkül, a szakma nagy részét erősen negligálva, eléggé vehemensen, önnön küldetésének nagyságától egészen meghatottan. Ennek egyik vadhajtása az is, hogy kétes életű író hamvaival bohóckodnak Erdélyben, vagy hogy József Attilát képletesen és praktikusan elmozgatják, vagy hogy listákat írnak. Két dolgot akar a politika az irodalomtól, önigazolást, és mozgósító erőt. Na, mi ez, ha nem az irodalom legyilkolása.

- Az elbeszélésekben borzongató nyíltsággal tárja fel a természet vagy az ember brutalitását. Nem tart attól, hogy ez a naturalisztikus ábrázolásmód egyfajta „elidegenítő effektusként", rémisztőleg hat majd az olvasóra? Esetleg a szöveg és/vagy a befogadás tűréshatárainak próbája ez?

Hadd kérdezzem szeretettel, az nem tölt el bennünket, olvasókat, magyarokat, hazaárulókat, satöbbi, borzalommal vagy rettenettel, hogy néhány éve még, cirka kétszáz kilométerre tőlünk délre tömegsírok születtek, és kezdtek vándorolni?! Amikor novellát írok vagy regényt, nincs olvasó. Én vagyok, meg az anyag. Aztán lesz, ami lesz.

- Hősei sokszor a vegytiszta kíméletlenség megtestesítői, mint például Hodierna hercegnő, az áldozatok pedig fájdalmasan kiszolgáltatottak. Nem érzett késztetést, hogy történeteiben „megkönyörüljön" az áldozatokon? Hogy valamicske kis könnyítés, segítség érkezzen számukra a sorstól? Ennyire végzetszerű a pusztulás?

Amikor írtam ezt a történetet, meglehetős alapossággal néztem meg a Jeruzsálemi királyság ügyeit, ahol Hodiernia hercegnő regnált. Bolsevik Bizánc, a másnapos Shakespeare tollhegyére való politikai miliő. Jaufre Rudel, a trubadúr, aki az elérhetetlen szerelem megéneklője, aki azt hírdeti, hogy nem kell látni a szerelmünk tárgyát, sőt, az élete végén mégis fölkerekedik, hogy lássa azt a nőt, Hodierniát, akihez cantót írta. S végül a legenda szerint az imádott nő karjai között leheli ki a lelkét. Ez igen szép mese. És még tanulságos is. De nekem mégsem volt elég izgalmas. Meg egy kicsit Hollywood.Tehát kicsit facsartam még legenda gyümölcsén. És hát jó, valóban piros lé csöpögött belőle. De hadd jegyezzem meg, én Júdást megmentettem, például.

- Eddigi művei közül ezekben az elbeszélésekben jelenik meg a legkegyetlenebbül (és a legváltozatosabb kegyetlenséggel) a halál. Sötétebben látja ma élet és halál értelmének, a „továbbélés" lehetőségének kérdését, mint korábban?

Bocsásson meg, de vitatom a kegyetlenség mértékét. A Könnymutatványosok... - korábbi nagyregényem - szerintem, ha már kegyetlenségről van szó, nagyobb élvezettel és kreativitással használja a borzalmak lehetőségeit. És talán könnyedébben is, irónikusabban. Ha úgy érzi, hogy hogy sötétebben látnám élet és halál kérdését, akkor inkább úgy pontosítanék, hogy ezek a novellák és elbeszélések látják úgy. Mert azért míg a Vándorló sírok írásai születtek, aközben kavargott a Virágzabálók könyve is, és hogy Szív Ernő - tárcaíróm az ÉS-ben, a szegedi Délmagyarországban - hány üveggolyót elgurított, meg nem tudám mondani.

- A kötet elbeszéléseiben legtöbbször az aprólékos-realista kezdet után egészen szürreális fordulatok teszik kiszámíthatatlanná a történetet. Miképp születnek ezek a már-már látomásos prózák: a spontaneitás vezeti a kezét, vagy gondosan kidolgozott írói koncepció?

- A szerkesztés az igazán tudatos ügy, amiben nagy segítséget kaptam Turi Timeától! Ezek a prózák tulajdonképpen párhuzamosan működő írói kurzusok. Ha Jézus korába megyek, más a nyelv és a narratív tekintet. Ha a kínai Csin Akadémiát írom, megint más nyelv, a szemlélet. Ha trubadúr történeteket írok, újfent más. S ha ennek ellenére működnek egymás mellett ezek a világok, az jó, nagyon jó!

- „Meglepő hasonlatainak, vadul burjánzó képeinek mindig van értelemmel felfogható rendszere" - írja a Ricardo de Cruz vándorló sírja című novella hőséről. Maguknak a történeteknek van-e pontosan dekódolható „megfejtése", vagy létezik-e legalábbis az ön számára?

- A dekódolható megfejtés, mint dramautriai tett, soha nem érdekelt igazán. Ha egy mű egészen megoldja magát, akkor nincs miről beszélni. Az ilyesmi művelet voltaképpen irodalmi öngyilkosság, a katarzis különösebb esélye nélkül. A kimondott szó szüljön csak kimondhatatlanságot is, mert ez mozgat lelket, szellemet.

- A közelmúltban jelent meg az azóta nagy sikert aratott Pálcika, ha elindul című mesekönyve. Mennyire kell átlényegülnie, amikor gyerekeknek mesél? Elképzelve (az inkább tréfás-elméleti) helyzetet, hogy valaki csak a Vándorló sírok olvastán dönt, hogy adjon-e Darvasi László-mesekönyvet a gyereke kezébe, talán beleborzongana a gondolatba...

- Jó, akkor tessék a gyermek kezébe adni a gyufaárus kislányt, vagy az üdítő körtemuzsikás sztorikat Mórától, és a lurkó kacagva, boldogan szalad majd a homokozóba vagy a gumivárba. Én több, mint tíz éve járok kisgyerekek közé, a Tarpitivel, és most már a Pálcikával is, és ezeket az ügyeket, mármint hogy miként írok felnőttnek és gyereknek, szépen és normálisan külön lehet választani. Teszem azt, Csokonainak meg Aranynak is voltak pornográf versei. Nem mintha nekem lennének. Egyébként a kérdése meghökkentett. Most akkor a szülő ne adja a gyerek kezébe a Pálcikát, mert nem volt az ínyére a Vándorló sírok, vagy megijedt tőle?! Ezt nem értem.

- Úgy tudom, jelenleg Svájcban időzik egy ösztöndíjjal. Elárul valamit arról, min dolgozik éppen? Mennyiben segíti ebben az ottani környezet?

- Sok apróság mellett talán elindítottam egy új regényt. Ez volt a cél. Talán teljesült. Ezek nagy játszmák. S bár az ember ül az asztalánál, vagy csak sétál, tesz-vesz, azért nagy erőkkel harcolgat. Énnekem mindig is egészen heroikus dolog volt regényt kezdeni. Az is maradt. De amikor már megy, az jó, és másképpen heroikus.

- Fontos-e az eltávolodás az otthontól, az ismerős emberektől az alkotáshoz?

- Nem az a fontos. Sőt, a túl nagy távolságot lélektanilag is igen nehéz szépen kezelni. Szerencsére én bárhol és bármikor tudok írni, amivel nem dicsekedni akarok, csak mondom. Az írás az egyik legintimebb emberi tett, mert éppúgy van benne teremtő gesztus, mint gyónás, vagy fecsegés, bűnbeesés. Závada Pali barátom egyszer írt rólam egy paródiát, hogy én még a porszívót is bekapcsolom, amikor írok.

- Hősei gyakran vágyódnak egy-egy konkrét helyszínre, ahová sorsuk szinte húzza őket. Önnek van-e olyan hely, amelyre sóvárogva gondol, és különösen szívesen tölti ott az idejét?

- Imádom Berlint. Egy éve voltam ott utoljára, jó lenne ősszel újra kijutni.

Laik Eszter

Forrás: Könyvhét (2012. 07. 24.)

2012-07-24 14:55:31
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Todero Anna
Egy olasz család félreértései
Claudia Durastanti a fiatal olasz írónemzedék legizgalmasabb, legeredetibb hangú alkotója. Önéletrajzi elemeket is tartalmazó könyve egy nem mindennapi család életébe enged bepillantást, ahol...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ