
Ljudmila Ulickaja: A mi Urunk népe
A tavaly megjelent monumentális nagyregény, az Imágó után idén egy novelláskötetet olvashatunk a csodás orosz mesélő, Ljudmila Ulickaja tollából. A mi Urunk népe című kötetben található történetek éppúgy belesimulnak az életmű egészébe, mint a korábbi válogatáskötet, az Elsők és utolsók novellái, vagy a korai kisregények, mégis, ezúttal meglepetésként érhet minket, hogy egy – bizonyos szempontból – új téma köré vannak felfűzve. Ez pedig a csoda. A hétköznapi csoda, mely végigkíséri életünket, mely ott van még a legnagyobb nyomorban és a leginkább emberpróbáló pillanatokban is, ami éltet és újabb csodák felfedezésére késztet. S ha már meglepetés: az írónőtől szokatlanul bensőséges és kitárulkozó előszóval indul a kötet, a szerzői én széthullásáról, a szerepvesztésről és annak felszabadító voltáról, a szereplők önmagukra találásáról – mintha előrevetítené a novellákon végigfutó szembenézést: halállal, betegséggel, öregséggel, önmagunk (az önmagunkról alkotott kép) széthullásával. Szokatlannak tetszik, ám nem teljesen idegen az írónő korábbi munkáitól: Ulickaja sosem tagadta művei önéletrajzi vonásait, szinte minden regényében találhattunk legalább egy szereplőt, aki az ő alteregójaként (is) járkált a lapokon, és lépett kapcsolatba a többi – valós avagy kitalált – szereplővel; most fordul elő azonban először, hogy az előszóban néven neveződik Zsenya, a szerző „képviselője és küldöttje”. Tovább a teljes cikkhez!
Forrás: Ekultura.hu (2012.12.04.)
2012-12-05 09:28:40
|
 |
|
|
Az év legjobb novellái
A nagy múltú antológia a 2025-ös év folyóiratterméséből válogatja ki a legfontosabb novellákat és rövidprózákat.
|
|
|
A nagy múltú antológia az elmúlt év folyóiratterméséből válogatja ki a legjobb verseket.
|
|
|
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
|
|
|
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
|
|