Tejjel-mézzel – Jean Mattern Budapestre érkezett
(kiadvány: Tejjel-mézzel)

Budapestre érkezett Tejjel-mézzel című könyvének bemutatójára Jean Mattern francia író, Európa egyik legtekintélyesebb kiadója, a Gallimard szerkesztője. Az alkotó az MTI-nek adott interjúban elmondta, hogy hazájában már megjelent újabb kötete is, amellyel trilógiává bővült a családtörténet.

Jean Mattern hangsúlyozta: ezúttal szerzőként látogatott Magyarországra, de találkozni fog magyar írókkal, például Dragomán Györggyel, akinek A fehér király című regénye Franciaországban a Gallimard-nál látott napvilágot. A író felidézte, hogy a Magvető Kiadónál 2010-ben jelent meg a Király Fürdő című kötete. Az új könyv, a Tejjel-mézzel annak előzményének tekinthető, a Király Fürdő főhősének, Gabriel apjának a történetét írta meg benne. Franciaországban idén augusztusban jelent meg Mattern harmadik könyve, amely Gabriel fiáról szól. Bár nem tervezett trilógiát, és az írást belső késztetésből kezdte el, "mire megjelent az első könyvem, végeztem a másodikkal". Kitért arra, hogy a Tejjel-mézzel megírása nehezebb munka volt, hiszen az 1930-as és 1960-as évek között játszódó történet hitelesen megírásához kutatásokat kellett végeznie. Elutazott például Temesvárra, ahonnan családja származik. "Az utolsó rokonok néhány éve hunytak el, de találkoztam olyanokkal, akik még ismerték a nagyapámat". Arra a kérdésre, hogy mit jelentenek számára a kelet-európai gyökerek, Jean Mattern azt felelte, hogy nem szereti ezt a kifejezést, hiszen "emberek vagyunk, nem növények".

Tovább a teljes cikkhez!

Forrás: MTI (2012.12.05.)

2012-12-07 11:22:31
Az év legjobb novellái
A nagy múltú antológia a 2025-ös év folyóiratterméséből válogatja ki a legfontosabb novellákat és rövidprózákat.
A nagy múltú antológia az elmúlt év folyóiratterméséből válogatja ki a legjobb verseket.
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ