Tündérrigólányi világlátás
(kiadvány: Az emlékfoltozók)
Máté Angi a halk szavú Mamóval robbant be a magyar nyelvű irodalmi életbe, s ezzel az önéletrajzi indíttatású írással rögtön elnyerte az első köteteseknek minden évben odaítélt Bródy Sándor-díjat is. Aztán az Aranyvackor-fődíjas Volt egyszer egy című gyerekkönyve következett. Legutóbbi meséjét már Rofusz Kinga illusztrálta, ahogy a tavaly megjelent Az emlékfoltozók is közös világlátásukról tanúskodik. Ahogy Angi gondolatai szállnak, Kinga úgy úsztatja őket.

A kiadó egyszerűen így mutatja be a kötetet: „mesék a szeretetről”. Egy éve kerülgetem a könyvet, három okból is. Költözős mese, többször végiglapoztam, az utolsó oldalon lévő illusztráció üzenete világos – főleg úgy, hogy ott voltam a limonádéhajú és a faodúbarna tündérrigólány Budapestre költözésekor –, és személyes okból egészen mostanáig nem fűlt hozzá a fogam. Másrészt apámon látom a felejtés stációit, az emlékek megszűretését az idő rostáján, ami szintén távol tartott a történettől. Az igazi ok azonban prózai: szeretem, ahogy Angi ír, és ki akartam tolni azt az érzést, hogy megint vége van egy könyvnek.
Máté Angit nagyon jól ismerem. Már akkor ismertem, amikor még nem is tudtam, hogy él és limonádéhajú. (Az meg puszta véletlen, hogy szülőfalum mellett is van egy Omlás nevű hegyrész.) Rögtön megkapott a tőle először olvasott Volt egyszer egy világlátása, ami jóval több az egyébként is rosszízű világnézetnél. Az ember-ember, ember-természet, ember-gép kapcsolatok és további változataik láttatásából kiderült, hogy az ő világát eléggé jól ismerem, csupán a közvetítő anyagot, azt az egyedi nyelvet nem, ami könyvei savát-borsát adják.

Tovább a teljes cikkhez!

leho

Forrás: Papiruszportál (2013.04.12.)

2013-04-13 17:09:30
A 2022-es Petri-díjas kötet
,,Egész úton azt nézed, / mi mindent hagytál magad mögött" - szólítja meg az Utószezon című vers beszélője Rékai Anett első kötetének olvasóját is. Mintha az elszakadás és a felszabadulás...
Magzatpróza a szülésről és a születésről
Mit jelent életet adni, és mit jelent a világra jönni? Kiss Noémi különleges könyve magzatpróza. Az elbeszélések, monológok, jegyzetek és töprengések ritmikus sorozata a szülés-születés...
Fordította: Scholz László
García Márquez eddig sosem publikált kisregénye
Gabriel García Márquez sosem publikált kisregénye a világpremierrel egy időben jelenik meg magyarul Scholz László fordításában. Az öt rövid történet egy Ana Magdalena nevű asszonyról szól,...
Fordította: Szávai János
Két rendhagyó szerelem története
Kötetünk a Nobel-díjas író két kisregényét tartalmazza, amelyeket harminc év választ el egymástól. Mindkettő egy-egy szerelem története: Az Egyszerű szenvedély narrátora az ötvenegy...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ