Semmi művészet Esterházy Péterrel

Szeged - New York után, Nürnberg előtt Szegeden olvasott fel és beszélt nemrég megjelent regényéről Esterházy Péter. Kötetének címét követtük ? Semmi művészet ?, nem művészetről, hanem a turnékról, a visszavonulásról, a politikáról és szegedi emlékeiről faggattuk.

Esterházy Péter a napokban a Harmonia Caelestisből olvasott fel a nemzetközi írószövetség New York-i fesztiválján. Egy tudósítás szerint ?zabálta" a másfél ezres hallgatóság. Az író hazaérkezése másnapján ? közvetlenül nürnbergi német nyelvű felolvasóestje előtt ? a szegedi egyetem bölcsészkarának vendége volt. Tengerentúli sikeréről lapunknak elmondta, hogy az amerikaiak valóban úgy csináltak, mintha vennék a lapot.

? Ez volt a nyitórendezvény sok nagy névvel, mint Rushdie, Ondaatje, Jan McEwan. És akkor azt történt, mint a mesében, a felolvasások után főleg a Harmoniáról beszéltek. A hallgatók is, a kollégák is. Úgy látszik, fordításban is érthetőek az utalások, legföljebb valami egész mást értenek rajta ? idézte fel az aparegény sikeres fogadtatását. A most megjelent Semmi művészet című anyaregényében Esterházy erre rá is játszik, amikor a fordítók gyötrelmeit parodizálja. (A zárójelbe tett magyarázat Erdély és a török hódoltság kapcsolatát részletezi.) ? Bevallom, okoz némi örömöt, ha egy mondat leírásakor eszembe jut, hogy na, ezzel a fordítók úgysem tudnak mit kezdeni?

Teljes cikk:

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/semmi_muveszet_esterhazy_peterrel/2057393/

2008-06-02 09:13:37
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...

Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ