Szabó T. Anna: A gyerekeimnek kezdtem írni - Interjú (Cultura.hu)
(kiadvány: Tatoktatok)

“Nem az irodalmi jelenlét érdekel most (a kötelező körökön kívül, vagyis amikor én lépek fel, irodalmi társaságokba se járok), hanem az, hogy megírjam, amit meg kell írnom, legyen az vers, próza vagy dráma.” Szabó T. Anna költővel Ayhan Gökhan beszélgetett.

Aki olvasta gyermekeknek írt meseköteteit, verseit, soha nem szabadul vidám, intelligens humoros írásaitól, aki megismerte felnőtteknek írt köteteit, mindig keresi, hol találja nevét, mikor jelenik meg egy újabb műfordítása, verse, kritikája. Szabó T. Annával, a magyar kortárs irodalom egyik legkedveltebb szerzőjével beszélgetett Ayhan Gökhan.

Az elmúlt években mintha kevesebb verset publikálnál, s versesköteted is viszonylag régen, 2010-ben jelent meg. Írsz verset folyamatosan, csak azokat nem nagyon küldöd a folyóiratoknak, és már egy kötet anyaga is összegyűlt?


Ritka az olyan időszak, amikor versekkel árasztom el a lapokat. Van, hogy fél vagy akár egy évig nem írok verset, de aztán hirtelen egyszerre többet is; március-áprilisban, a brutális tavaszidőben, általában még az is feltör a tudat alól, amit korábban jó alaposan bedöngöltem. Az elmúlt két hétben például rengeteget írtam, a magam számára is váratlanul; ilyenkor tudom, hogy ki kell használni a lendületet, mert aztán megint a csend következik.

Nemcsak azért nem írok sok verset, mert nehéz. Nagyon kevés időm van arra az üres figyelemre, ami a vershez szükséges, és ami leginkább a horgászás vagy a vadászles ajzott nyugalmához hasonlítható. Az időmet nemcsak a családom tölti ki (ami jó sok gyakorlati teendőt, többek közt napi egy-kétszeri főzést, vásárlást jelent, mert egyik gyerek sem napközis, mindenki mindig itthon eszik), hanem a napi pár órányi zavartalanabb délelőtti és a jóval mozgalmasabb és zajosabb délutáni időszakban a pénzkereset (fordítás) és az egyéb szakmai kötelmek is, ami lehet akár tanulmányírás, szerkesztés, levelezés vagy éppenséggel különféle fellépések.

Most már úgy érzem, kezdek belejönni a ritmusba: mivel hosszú évek óta reményem sincs arra, hogy akár rövid időre is egyedül elvonulhassak valahová dolgozni (a családnak még az is sok, ha egy-egy külföldi konferencia, felolvasás vagy fordítótábor miatt négy-öt napig nem vagyok velük), megtanultam ki-bekapcsolni a figyelmemet; bár még mindig megvisel és kimerít a sok hirtelen fókuszváltás, de örömmel jelentem: egyre profibb vagyok. Innentől kezdve akár fél lábon, guggolva, létrán, száguldó autón fél kézzel is, de meg fogom csinálni.

Szóval: igen, dolgozom, verseken is, készen van az új kötet, Kerített tér a címe, remélem, meg is jelenik nemsokára. Végre a lapoknak is küldtem, de ez másodlagos ahhoz képest, hogy írok – ebben a kötetben is van olyan vers, amin egy teljes évig ültem, leginkább hanyagságból, de azért is, mert vártam, hogy jöjjön a többi.

Nem az irodalmi jelenlét érdekel most (a kötelező körökön kívül, vagyis amikor én lépek fel, irodalmi társaságokba se járok), hanem az, hogy megírjam, amit meg kell írnom, legyen az vers, próza vagy dráma. A legfontosabb most éppen a próza: két-három folyamatban lévő rövidebb írást leszámítva készen van a novelláskötetem, a Robbanótest. Ezt akarom a leginkább tető alá hozni most.

Milyen munkák hevernek még a fiókban és azon túl?


Ha visszanézek, akkor látom csak igazán, hogy mennyit dolgoztam az utóbbi években – sok olyasmin is, ami nem olyan látványos, mint egy megjelent kötet, mert legalább annyi munkám fekszik versen-túli dolgokban is. Többször nekifutottam, hogy összeszedegessem az itt-ott megjelent írásaimat, és a hevenyészett számvetés így néz ki a szinte-kész könyveimről: egy könyvnyi tanulmány, előadás meg recenzió; egy jókora kötetnyi vers- és drámafordítás – ezekkel a mai viszonyok közt eszembe se jut próbálkozni kiadóknál; kötetnyi személyes esszészöveg és jegyzet; valamint – és talán ez töltötte ki a legtöbb időmet az utóbbi években – tíz kész színdarab (a két legkorábbit leszámítva mind színházaknak írtam, felkérésre, játszották-játsszák is őket.) Kicsit meglepődtem, amikor a megjelent műfordításokat próbáltam összeszedni, mert  ötvenvalahány kisebb-nagyobb kötetet számoltam össze; jó húsz éve fordítok, úgyhogy ez nem is olyan sok, különösen, hogy egy része gyerekirodalom.

Fordítottál gyerekkönyvet és jelent is meg gyerekkönyved. A komoly, felnőtt szövegeket író Szabó T. Anna átevezett a gyerekirodalomba, vagy ez most átmenet, műfajkalandozás?

Eszem ágában sem volt átevezni sehová. A gyerekeimnek kezdtem írni, sőt, a gyerekkönyvek fordításába is így keveredtem bele; soha nem a „közönségnek” írok, hanem nekik, rajtuk tesztelek le mindent, még a fordításokat is (ebben most már komoly segítségemre vannak). A színházi gyerekdarabjaimat is mindig az ő érdeklődésükhöz, korukhoz igazítottam. Van persze némi korosztályi elcsúszás most már: több megjelenés alatt álló gyerekkönyvem is van, amit ők már kinőttek; a januárban befejezett felnőttmese-könyv (Senki madara a címe), és a kamasz-könyv, amit most írok, talán egy kicsit idősebbeknek szól. Amíg a fiaim egészen ki nem növik a gyerekkönyveimet, addig biztosan írok ilyet – remélem, lesz még egy utolsó gyerekvers-kötetem, és még pár kisebbeknek szóló rövid könyvem; de most már inkább a kamaszkor érdekel. A legutóbb egy tizenhat-tizenhét éveseknek szóló darabot írtam (Szarvasok szövetsége a címe), most is játsszák Veszprémben; jó lenne regényt is írni belőle, lehetőleg még azelőtt, hogy teljesen elfelejteném azt az intenzív, érzelmileg felkavaró élményt, amit az írása – és a színpadon való megpillantása – jelentett.

Erről jut eszembe: a színház azért is izgalmas, mert zeneszerzőkkel dolgozhatok együtt; nagyszerű zenészekkel hozott össze a jósors, Dés Andrástól Csengery Dánielen át Lázár Zsigmondig, hogy csak néhány nevet említsek. Zenészekkel fellépni is nagyon jó, gyerekprogramokon különösen – az ilyen alkalmaknak örülök a legjobban, mert nekem is szórakozás.

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Ayhan Gökhan, Cultura.hu, 2014. március 17.

2014-03-17 15:41:58
Lispector, Clarice (1920–1977)
Fordította: Bense Mónika
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi,...
Davis, Lydia
Fordította: Mesterházi Mónika
Abszurd történetek a hétköznapokról
Lydia Davis különleges novellái megújították a műfajt, és a kortárs amerikai irodalom megkerülhetetlen figurájává tették szerzőjüket. A flash fiction koronázatlan királynője olyan egyetemes emberi tapasztalatokat...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ