Ijesztő utópia – „Az embernek bámulatos az önigazolási képessége” - Interjú Nagy Koppány Zsolttal (VS.hu)

Nagy Koppány Zsolt Nem kell vala megvénülnöd 2.0 című műve, amely a Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg, életének három korszakán kíséri végig a főhőst: látjuk hivatalnokként, azután angoltanárként, végül pedig a harmadik rész negatív utópiájában öregemberként, akit a többi kortársával együtt meg akarnak semmisíteni. Beszűkült életekről, ordas eszmékről és a közbeszéd eldurvulásáról beszélgettünk Nagy Koppány Zsolttal.

Számomra a harmadik szöveg hatott a legerősebben, talán azért is, mert lépten-nyomon a minket körülvevő világ szólalt meg benne, még akkor is, ha ez egy utópia.

Szerzői szándék szerint valóban utópia. Az előző kötetemben (Amelyben Ekler Ágostra emlékezünk) szerepel egy betétnovella, A 2050-dik év címmel. Úgy éreztem, a benne megjelenített téma annyira ijesztő és hihetetlen, hogy megér egy egész könyvet. 2009-ben, a stuttgarti Akademie Schloss Solitude által biztosított ösztöndíjam alatt készültem el a szöveg első verziójával – de nem voltam elégedett vele, hiteltelennek, erőltetettnek, modorosnak tűnt, ezért aztán kétszer is újraírtam.

Miért az öregek jutottak az eszedbe, hogyan lettek ők a kiirtandó célcsoport?

Aggodalmaskodó, családos ember vagyok, ráadásul kínkeserves munkával megkeresett angoltanári fizetésből élek, és néha elgondolkodom, mi lesz velem, ha esetleg megérem a nyugdíjaskort. Megtakarításaim nincsenek, mert hó végére valahogy mindig elfogy a párnahuzat-nyugdíjpénztárba félretett öngondoskodás, és egyre kevésbé tűnik valószínűnek, hogy a mi generációnk tagjainak – néhány szerencsés vagy bölcsen élő ember kivételével – lesz rendes nyugdíja. Nehéz volt tehát nem gondolni arra, hogy a jövőben bármikor eszébe juthat egy ifjú és agilis politikusnak, hogy a társadalmi, szociális problémák megoldását ennek a generációnak a kiiktatásában lássa, hiszen a nyugdíjas védtelen, gyönge, és nem üt vissza.

A másik ok pedig ez: több mint tíz éven át tömegközlekedéssel jártam a várost – angolt tanítandó – cégtől cégig, és ezeknek az utazásoknak egyik legállandóbb élménye az élemedett korú utazópajtások szemrevételezése utáni elmélkedés volt. A nyugdíjas lét néhány ijesztő vonatkozása állandóan velem utazott: a testi leromlás, az elszegényedés látható jelei, a rettenetes cekkerek, és igen, a társalgási témák, mert ők még szóba állnak egymással utazás közben. Éveken át buszoztam mindenféle járatokon fél-, háromnegyed órákat egyhuzamban, és ennyi idő alatt igen jól bele lehet hallgatni a különböző beszélgetésnek álcázott panaszkodásokba: beszűkült, nyomorúságos életek képe rajzolódott ki belőlük, meg a társalgók ruházatából, mozgásából, reménytelen tekintetéből. Ezen aggályok pedig véletlenül találkoztak a műtőasztalon a fent említett novellával, és elég gyorsan összeállt a kép.

Arra is utalsz a szövegben, hogy a célcsoport bármikor kicserélődhet másokra, és hogy ez egy meglehetősen veszélyes dolog, hisz „Csak egyetlen generációba kell belenevelni egy ordas eszmét, a többit ők elvégzik.” Az ilyen és hasonló mondatok miatt nehéz utópiaként olvasni a könyvet.


Nagyszerű dolog, ha többféleképpen olvasható; én azonban nem szántam aktuálpolitikai vagy aktuálközéleti üzenetet a könyvnek, mert az szűkíti az értelmezési tartományt, korhoz köti, később esetleg csak magyarázatokkal olvashatóvá és élvezhetetlenné teszi a szöveget. Szerettem volna elszakítani a történetet a hétköznapok beszédmódjától, a kurzushoz kötöttnél egyetemesebb igényű és érvényű könyvet írni. Ez tehát egy utópia, amelyik – remélem legalábbis – nem készül megvalósulni, de tagadhatatlan, hogy bárki válhat célponttá.

Utópia vagy sem, én mégis az elmúlt évek egyre durvuló mondatait hallom ki a történet mögül, és a kérdést: Mikor van az, amikor már nincs tovább? Hol a határ? Még egy idézet: „Nem tudnám megmondani, hol kezdődött az egész... nem volt kataklizma, nem volt kristályéjszaka, nem volt határvonal...”

Igen, ez a legijesztőbb az egészben, hogy nincs érzékelhető határvonal. Lavinaként – öntudatlanul és kontroll nélkül – gördülő folyamatot láthatunk, melynek során a társadalom eljut odáig, hogy egyik csoportját elkezdi megsemmisíteni. Ennek a folyamatnak a megírhatósága, nyelvi eszközökkel való megragadhatósága érdekelt.

Nem kezdted el figyelni közben a valóságot, a hétköznapi szövegeket, hogy nem köszönnek-e vissza az általad megírt mondatok?


Nem, és konkrét, a közéletben elhangzott mondatok sem kerültek bele a könyvbe, pedig az átírások, javítgatások során könnyedén lehetett volna válogatni a különböző nyilvános megszólalásokból. De egy közéleti megszólalás nagyon hamar elavul, az irodalom nem tud mit kezdeni vele.

2009 óta érzékelhetően közelebb kerültünk a könyv által megfogalmazott utópiához, azt is mondhatom, hogy profetikusan láttad előre a jövőt, a közbeszédet illetően különösen.


A közbeszéd fokozatos eldurvulása nem először megtapasztalt jelenség. Phd-hallgatóként éveken át foglalkoztam Karácsony Benő többek között a Napos oldal című kiváló regény szerzőjének munkásságával és tragikus életével, és úgy vélem, az ő recepciójának a változása az 1940-es években a korhangulat és a politikai áramlatok hatására kiváló példa minderre. Az, ahogy a korábban népszerű író fokozatosan elszigetelődött, és a vele kapcsolatos beszédmód is átalakult, jól tükrözte az össztársadalmi folyamatokat – de számos másik példát is említhetnénk a közeli vagy távoli múltból.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Gócza Anita, Vs.hu, 2014. augusztus 25.

2014-08-25 14:34:20
Bereményi Géza régóta várt önéletrajzi regénye elsősorban a gyermek- és ifjúkorral foglalkozik. Ismerős lehet nekünk ez a világ csodálatos filmjéből, az Eldorádóból, és Cseh Tamásnak...
Fordította: Győri László
Végre magyarul is olvasható Marcel Beyer nagy sikerű regénye, amelyben a Nobel-díjas Konrad Lorenz alakja elevenedik meg.
Hermann Funk először gyerekként, az 1930-as években találkozik...
Radnóti Sándor esztéta, filozófus könyve egy memoár helyetti memoár: személyes emlékekben bővelkedő portrék füzére, amelyek egy hosszabb interjúval kiegészítve mégiscsak kirajzolják...
Rajk Lászlóval, aki idén töltötte be 70. életévét, 2009-ben készített életútinterjút Mink András - ennek egy 2019-es beszélgetéssel kibővített, szerkesztett változatát adjuk közre...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ