Ijesztő utópia – „Az embernek bámulatos az önigazolási képessége” - Interjú Nagy Koppány Zsolttal (VS.hu)

Nagy Koppány Zsolt Nem kell vala megvénülnöd 2.0 című műve, amely a Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg, életének három korszakán kíséri végig a főhőst: látjuk hivatalnokként, azután angoltanárként, végül pedig a harmadik rész negatív utópiájában öregemberként, akit a többi kortársával együtt meg akarnak semmisíteni. Beszűkült életekről, ordas eszmékről és a közbeszéd eldurvulásáról beszélgettünk Nagy Koppány Zsolttal.

Számomra a harmadik szöveg hatott a legerősebben, talán azért is, mert lépten-nyomon a minket körülvevő világ szólalt meg benne, még akkor is, ha ez egy utópia.

Szerzői szándék szerint valóban utópia. Az előző kötetemben (Amelyben Ekler Ágostra emlékezünk) szerepel egy betétnovella, A 2050-dik év címmel. Úgy éreztem, a benne megjelenített téma annyira ijesztő és hihetetlen, hogy megér egy egész könyvet. 2009-ben, a stuttgarti Akademie Schloss Solitude által biztosított ösztöndíjam alatt készültem el a szöveg első verziójával – de nem voltam elégedett vele, hiteltelennek, erőltetettnek, modorosnak tűnt, ezért aztán kétszer is újraírtam.

Miért az öregek jutottak az eszedbe, hogyan lettek ők a kiirtandó célcsoport?

Aggodalmaskodó, családos ember vagyok, ráadásul kínkeserves munkával megkeresett angoltanári fizetésből élek, és néha elgondolkodom, mi lesz velem, ha esetleg megérem a nyugdíjaskort. Megtakarításaim nincsenek, mert hó végére valahogy mindig elfogy a párnahuzat-nyugdíjpénztárba félretett öngondoskodás, és egyre kevésbé tűnik valószínűnek, hogy a mi generációnk tagjainak – néhány szerencsés vagy bölcsen élő ember kivételével – lesz rendes nyugdíja. Nehéz volt tehát nem gondolni arra, hogy a jövőben bármikor eszébe juthat egy ifjú és agilis politikusnak, hogy a társadalmi, szociális problémák megoldását ennek a generációnak a kiiktatásában lássa, hiszen a nyugdíjas védtelen, gyönge, és nem üt vissza.

A másik ok pedig ez: több mint tíz éven át tömegközlekedéssel jártam a várost – angolt tanítandó – cégtől cégig, és ezeknek az utazásoknak egyik legállandóbb élménye az élemedett korú utazópajtások szemrevételezése utáni elmélkedés volt. A nyugdíjas lét néhány ijesztő vonatkozása állandóan velem utazott: a testi leromlás, az elszegényedés látható jelei, a rettenetes cekkerek, és igen, a társalgási témák, mert ők még szóba állnak egymással utazás közben. Éveken át buszoztam mindenféle járatokon fél-, háromnegyed órákat egyhuzamban, és ennyi idő alatt igen jól bele lehet hallgatni a különböző beszélgetésnek álcázott panaszkodásokba: beszűkült, nyomorúságos életek képe rajzolódott ki belőlük, meg a társalgók ruházatából, mozgásából, reménytelen tekintetéből. Ezen aggályok pedig véletlenül találkoztak a műtőasztalon a fent említett novellával, és elég gyorsan összeállt a kép.

Arra is utalsz a szövegben, hogy a célcsoport bármikor kicserélődhet másokra, és hogy ez egy meglehetősen veszélyes dolog, hisz „Csak egyetlen generációba kell belenevelni egy ordas eszmét, a többit ők elvégzik.” Az ilyen és hasonló mondatok miatt nehéz utópiaként olvasni a könyvet.


Nagyszerű dolog, ha többféleképpen olvasható; én azonban nem szántam aktuálpolitikai vagy aktuálközéleti üzenetet a könyvnek, mert az szűkíti az értelmezési tartományt, korhoz köti, később esetleg csak magyarázatokkal olvashatóvá és élvezhetetlenné teszi a szöveget. Szerettem volna elszakítani a történetet a hétköznapok beszédmódjától, a kurzushoz kötöttnél egyetemesebb igényű és érvényű könyvet írni. Ez tehát egy utópia, amelyik – remélem legalábbis – nem készül megvalósulni, de tagadhatatlan, hogy bárki válhat célponttá.

Utópia vagy sem, én mégis az elmúlt évek egyre durvuló mondatait hallom ki a történet mögül, és a kérdést: Mikor van az, amikor már nincs tovább? Hol a határ? Még egy idézet: „Nem tudnám megmondani, hol kezdődött az egész... nem volt kataklizma, nem volt kristályéjszaka, nem volt határvonal...”

Igen, ez a legijesztőbb az egészben, hogy nincs érzékelhető határvonal. Lavinaként – öntudatlanul és kontroll nélkül – gördülő folyamatot láthatunk, melynek során a társadalom eljut odáig, hogy egyik csoportját elkezdi megsemmisíteni. Ennek a folyamatnak a megírhatósága, nyelvi eszközökkel való megragadhatósága érdekelt.

Nem kezdted el figyelni közben a valóságot, a hétköznapi szövegeket, hogy nem köszönnek-e vissza az általad megírt mondatok?


Nem, és konkrét, a közéletben elhangzott mondatok sem kerültek bele a könyvbe, pedig az átírások, javítgatások során könnyedén lehetett volna válogatni a különböző nyilvános megszólalásokból. De egy közéleti megszólalás nagyon hamar elavul, az irodalom nem tud mit kezdeni vele.

2009 óta érzékelhetően közelebb kerültünk a könyv által megfogalmazott utópiához, azt is mondhatom, hogy profetikusan láttad előre a jövőt, a közbeszédet illetően különösen.


A közbeszéd fokozatos eldurvulása nem először megtapasztalt jelenség. Phd-hallgatóként éveken át foglalkoztam Karácsony Benő többek között a Napos oldal című kiváló regény szerzőjének munkásságával és tragikus életével, és úgy vélem, az ő recepciójának a változása az 1940-es években a korhangulat és a politikai áramlatok hatására kiváló példa minderre. Az, ahogy a korábban népszerű író fokozatosan elszigetelődött, és a vele kapcsolatos beszédmód is átalakult, jól tükrözte az össztársadalmi folyamatokat – de számos másik példát is említhetnénk a közeli vagy távoli múltból.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Gócza Anita, Vs.hu, 2014. augusztus 25.

2014-08-25 14:34:20
Lispector, Clarice (1920–1977)
Fordította: Bense Mónika
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi,...
Davis, Lydia
Fordította: Mesterházi Mónika
Abszurd történetek a hétköznapokról
Lydia Davis különleges novellái megújították a műfajt, és a kortárs amerikai irodalom megkerülhetetlen figurájává tették szerzőjüket. A flash fiction koronázatlan királynője olyan egyetemes emberi tapasztalatokat...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ