A mézillatú múlt
(kiadvány: Pillanatragasztó)

Tóth Krisztina kilencvenes években játszódó novellái nem akarnak nagyobb darabokat kiszakítani a valóságból, megelégszenek egy-egy helyszűke pillanattal, egy-egy történésszerű ötlettel. SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA.

Az olvasó akár úgy érezheti, hogy azok a legjobb elbeszélések, amelyek nem fejeződnek be, csupán megszűnik a szövegszerűségük, de a történet valamiképpen ezután is folytatódik. Tóth Krisztina kilencvenes években játszódó novellái nem akarnak nagyobb darabokat kiszakítani a valóságból, megelégszenek egy-egy helyszűke pillanattal, egy-egy történésszerű ötlettel. Szinte a rövid próza anatómiáját adják változatos elbeszélői hanghordozásukkal, a női és a férfi szerep kimunkált, de csak ritkán sablonos mintáival, a témák hol fantasztikus, legtöbbször azonban földhözragadt hétköznapiságukkal.

A legritkábban megélhető, a kötetben azonban sűrűn megvalósuló pszichológiai hitelességű tény, hogy az olvasó tapasztalatai nem mondanak ellent, sőt felerősítik a novellák élményvilágát. Rétegenként felfejtve ennek a titka talán az lehet, hogy az elbeszélő is leginkább szemlélője, nem aktív részese a valóságnak. Az Origón a novelláskötetének megjelenésekor adott interjúban egy izraeli írónőtől hallott szép példázatával meg is erősíti ezt a fajta írói tudatosságot: gyerekek játszanak az udvaron, egy kisfiú az emeleti ablakon keresztül figyeli őket. Ő lesz az író, aki nem követel magának föltétlenül szerepet az életben, az ő dolga az események objektív megfigyelése. A Galamb, Utószezon tökéletes példái a kívülállásnak, amikor a történések magukban-valóságánál nem akarnak többet mondani. Az idegen, ismeretlen emberek cselekedetei, durvaságuk, vagy éppen céltalanságuk semmiképpen nem árulnak el többet a tényszerű leírásnál, ezáltal lesznek éppen nyugtalanítóak, mert a történések ingája kileng, és nem tér vissza holtponthoz.

A legegyszerűbb, csehovi tisztaságú elbeszélésekben egy helyzet, egy állapot megváltozhatatlansága adja a katarzist. Az idős édesanyán egy, már kezelhetetlen stádiumban lévő bőrelváltozást találnak. A kezelésekre esőben, kora reggel a kórházba beutazó asszonyt megszánó asszisztens megpróbálja elmagyarázni neki, hogy a sugárterápiás gépet be sem kapcsolják, ne fáradjon minden reggel az utazással. A világot a maga teljességében őrző asszony válasza az elbeszélés címe: Ahogy eddig, ő továbbra is folytatja rituális reggeli utazásait. Hasonlóan egyszerű, de már a nő-férfi kapcsolat világába visz az Ismerlek téged. A szívkatéterezés közben elhunyt férfi felesége nem tudhatja, hogy a férje éppen válni készült tőle, egy huszonöt éves hölgyért akarta elhagyni őt. A gyászát senkinek elbeszélni nem tudó asszony végül az idősek otthonában ápolt anyjához megy be, aki évek óta mentálisan leépülőben a lánya arca közelébe hajolva csak annyit tud mondani: Ismerlek téged.

Ugyanebben a tematikában, talán a kötet egyik legemlékezetesebb darabja a Végülis nyár van. A hónapok óta feleségétől külön élő férfi a régi otthonához közel halaszthatatlan ingereknek ellenállni nem tudván, a lépcsőházban összerondítja magát. Ilyen lehetetlen helyzetben kell becsöngetnie az asszonyhoz. „Ne haragudj, de beszartam” – mondja az ajtót nyitó feleségnek. A fürdőszobai tisztálkodás, majd a vécén való hosszas üldögélés után nyilvánvalóan, de kimondatlanul azt sugallja a novella, hogy az asszony segítőkészsége, a helyzetet a legracionálisabban kezelő személy az őt legmélyebben elfogadó társa, akitől, talán éppen ennek a tragikomikus véletlennek köszönhetően, nem is akar már elmenni. A Tímár Zsófi muskátlija hősei már kevésbé szerencsések, és bizonyos sematikus ábrázolásmód egyszerűségét sugallják. Itt is egy elhagyott asszony a történet főszereplője, aki azonban minden érzelmi megnyilvánulás nélkül veszi tudomásul megcsalatását és a rászakadó magányt. A lélektelenül élők típusának mintapéldánya lehetne Zsófi, aki semmiféle magyarázatot nem kér és nem kap férje viselkedése miatt. Kissé automatikus lény, mint aki fel sem fogja a helyzetét, legalábbis az író semmiféle esélyt nem ad neki a realitás világában. A férj néhány hónap múlva visszaszökik a lakásba, és miután látja felesége ártatlan hűségét, azzal akarja meglepni, hogy az asszony régi óhaját teljesítve az ablakokba virágosládákat szerel. Ebbéli ténykedése közben még meglátja a házhoz közeledő Zsófit, majd a feleség is meglátja őt, amint a sokadik emelet magasából a lába mellé zuhan.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Sántha József, Revizoronline.hu, 2014. november 25.

2014-11-25 12:38:10
Lispector, Clarice (1920–1977)
Fordította: Bense Mónika
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi,...
Davis, Lydia
Fordította: Mesterházi Mónika
Abszurd történetek a hétköznapokról
Lydia Davis különleges novellái megújították a műfajt, és a kortárs amerikai irodalom megkerülhetetlen figurájává tették szerzőjüket. A flash fiction koronázatlan királynője olyan egyetemes emberi tapasztalatokat...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ