Nem tudom, ki az a titokzatos Elena Ferrante, s tudatlanságommal nem vagyok egyedül. Ha az interneten rákeresek a nevére, mindössze eddig megjelent regényeiről tájékozódhatok. Annyi bizonyos csupán, hogy az Elena Ferrante álnév: a kortárs olasz író valódi kilétét a mai napig jótékony homály fedi.

A névtelenségbe burkolózás gesztusa azt sugallja, maga az író áll útjába annak az eljárásnak, hogy a szerző biografikus személyén keresztül közelítsünk a könyveihez. Mintha azt üzenné, tulajdonképpen mellékes, ki írta a regényt, hiszen egyetlen dolog számít, és az a dolog nem más, mint az elbeszélt történet. Elena Ferrante tehát akárki lehetne, mégis biztos vagyok benne, hogy nő.

Mint ahogyan abban is egészen biztos vagyok, hogy legújabb lélektani regénye, a női szerepeket, az anyaságot, a felelősség és bűntudat kérdését középpontba állító Nő a sötétben olyan mélyen személyes ihletettségű mű, amennyire egy regény az lehet. És noha ? a fentiek tudatában, illetve a már említett nem tudás állapotában ? bajosan használható e helyütt a személyes jelző, a regény mégis személyes a szó lélektanilag hitelesnek tetsző, mélyen átélt-átélhető, elgondolkodtató, nyugtalanító és felkavaró értelmében.

Ahogyan Ferrante előző, Amikor elhagytak című ? egyébként szintén női sorskérdéseket feszegető ? regényének, úgy a Nő a sötétbennek is E/1 személyű narrátora van. Az író új könyvében egy magára maradt, 48 éves nő, Leda, a szabadságra és önmegvalósításra vágyó egyetemi tanár, a felnőtt gyermekeitől távol lévő anya, küzd saját múltbeli démonaival. A hősnő lányainak elköltözését követően hétköznapi problémáit átgondolandó, bolondos ötlettől vezérelve enged hirtelen szeszélyének, s a Jón-tenger partjára utazik pihenni. Az idillinek induló, magányos, tengerparti kikapcsolódás azonban a zaklatott, lélekben vibráló asszony igyekezete ellenére, vagy éppen túlzott nyugalomra törekvése miatt, váratlan fordulatot vesz. Leda ugyanis itt, megszokott életéből kizökkenve, egy idegen, lármás, vakációzó nápolyi család közelségének hatására szembesül önmaga rég elfeledettnek hitt kísérteteivel. Eleinte bosszúsan és kényszeredetten, később azonban egy ragadozó elevenségével figyeli a fiatal édesanya, Nina és kislánya szeretetteljesnek látszó kapcsolatát. Ledának lassanként rögeszméjévé és különös, veszélyes szenvedélyévé válik a mellette napozó család tagjainak analizálása: miközben a család legtöbb tagja iránt múlhatatlan ellenszenvet érez, a mit sem sejtő Ninában elfeledettnek hitt önmaga egy darabkáját látja viszont, s a vélt azonosság bűvöletében minden logikával ellenkező, őrült lépésre szánja el magát. Ártalmatlan botlását azonban nem követi megbánás: habár észrevétlenül helyrehozhatná aprócska bűnét, Leda a végsőkig feszíti a húrt, csakhogy tanulmányozza anya és lánya, férj és feleség kapcsolatának bonyolult működését.

A végsőkig kiélezett helyzetek, a szereplők egymáshoz való viszonyának szövevénye folyamatos feszültséget kelt az olvasóban. A regény annak ellenére képes fenntartani az érdeklődét, hogy a voltaképpeni cselekménynél hangsúlyosabb szerepet kapnak a leírások, a belső monológok, a sejtetések és az elhallgatások.

Ferrante regénye melankolikus hangulatú rejtvény, metaforákban és szimbólumokban bővelkedő filozofikus játék. Sokkal inkább elgondolkodtató és számos kérdést felvető mű, semmint könnyed, nyári olvasmány. A Nő a sötétben különös, a tengerpartok összetéveszthetetlen atmoszféráját rejtő, áttetsző-lebegő hangulata ellenére is súlyos könyv: a válaszok nélküli kérdések, és a biztosnak látszó, ámde törékeny válaszok könyve.

Forrás: prae.hu/Pelesek Dóra