A modern nő a fűzőt belülről viseli (Ambroozia)

Vitathatatlan, hogy a ma élő ember gondolkodásának az egyik legmeghatározóbb kérdése a nyelvhez való viszonya, hogy képes-e ki/elmondani vágyait, érzéseit, a múltját stb. Kikerülhetetlen kérdés, hogy a történetek elmondhatóak-e a maguk teljességében? A nyelv által képesek vagyunk-e elbeszélni őket? A nők, a férfiak, a gyermekek, a nemzedékek története, vagy akár csupán egyetlen ember története is elmesélhető-e anélkül, hogy ne maradjon hiány az elbeszélésünkben? De hasonlóan fontos, hogy van-e olyan nyelv, ami által elbeszélhető maga a hiány is?

Turi Tímea második verseskötete, A dolgok, amikről nem beszélünk a beszéd−nembeszéd dichotómiáján keresztül finom érzékenységgel közelít e kérdésekhez, többször is megmutatva azt, amikor a nyelv mégis a hallgatáson, a csenden keresztül mond el történeteket. „Nem a test tesz nővé. Nem a lélek / érzékenysége. Hanem az, hogy / minden nőnek van egy története, amit / nem mesél el.” olvashatjuk a Fehér elefánt című versben, ami a kötet egyik kiemelt verseként nemcsak az elhallgatott, az el nem mondott történetek felé irányítja a figyelmünket, hanem a női sorsok irányába is. Ez természetesen nem meglepő, hiszen a szerző első kötete, a Jönnek az összes férfiak szintén a nő, a nőiség pozíciójából szólaltatja meg éles iróniával a történeteket. E nőiség pedig több oldalról is jelen van a szerző második kötetének verseiben, egyrészt a női alakok hangján keresztül, másrészt a nőket néző versbeszélő közvetítésével.

A dolgok, amikről nem beszélünk hét ciklusát (Soha többé nem leszek személyes; Dalok a divatlapból; Hóvirág Cukrászda; Kék bárány; A történeteinknek nullfoka; Fák, madarak, és a sebzett ég és az Emlékmenekültek) a kötet nyitóverse, a Meridián fogja össze. Ahogy a cím is jelzi, a vers azt a képzeletbeli vonalat keresi, amely összeköti a testet a világgal, azt a tér- és időbeli metszéspontot, amelyben a beérünk és az elbukunk találkozik, sőt mi több, eggyé válik. A vers keretét a kezdő két sor („Mindannyian most érünk be. / Most érünk be, és elbukunk”) variáló és egyben egyszerűsített ismétlése („hogy most értünk be − / és most elbukunk”) adja, amelyben a megváltozott időviszony révén mintegy körbeér ez az elképzelt meridián.

A beteljesedés és a reménytelen elbukás közben telítődnek csak igazán jelentéssel a tétova mozdulatok, a vágyak, az idegenség érzete és a kijózanító bizonyosság, melyet egy nemzedék, a fiatal felnőttek szemüvegén és a közös tapasztalatain keresztül szólaltat meg a szerző. A beérünk szó többszöri ismétlése többértelműséget teremtve a test és a psziché változásának, fejlődésének stációit, és a térbeli mozgást/elmozdulásokat egyaránt felidézi, mintegy érzékeltetve, mennyire vékony a mezsgye a teljessé válás és a pusztulás között. De ez a határon levés a kötet egészében érvényben marad, ha a beszéd és a hallgatás vagy a megtörtént és a meg nem történt események sokszoros találkozását, illetve egymásba csúszásait vesszük figyelembe.

Turi Tímea könyvében e találkozások mindig egy távoli perspektíva birtokában történnek, térben és időben nagyobb rálátást biztosítva az egyes eseményre. Így egyszerre tudnak e versek tárgyilagosak és nagyon is személyesek lenni. Az egyes ember életének eseményei a családja történetében nyerik el végső helyüket, mint ahogy az életünk különböző fordulatai is a születés és a halál közötti képzeletbeli fonal egészét tekintve nyernek igazán értelmet. E kettősség jellemzi A dolgok, amikről nem beszélünk verseit; nemcsak e perspektivikus látás bölcsességével szólal meg a versek beszélője, hanem a dolgok legmélyebb ismeretének megtapasztalójaként, mint aki a legrejtettebb érzéseket és gondolatokat is ismeri. A versek lírai hangja nemcsak egy tehetséges fiatal nő/szerző tudását tükrözik, hanem azt a fajta bölcsességet, ami által e megszólaló magába fogadja és hangot ad az ősök tapasztalatainak és tudásának.

A kötet, tehát a címe ellenére, a dolgokról és történetekről való beszédet vállalja fel. A sorokon a kultúra és a társadalom legkülönfélébb színtereiről jövők sokféleségének hangja szűrődik át, a nőé, a fiatalasszonyé, a szülő nőé, a játszótéri anyáké, a rút nőé, anyák lányáé, a lányok anyjáé, a magára maradt nőé, a verselő háziasszonyé, Alcesteé, Kahloé, Solvejgé, a férfi(ak)é, a tanítványé, az elutazóé, az itt maradó(k)é vagy a gyereké. Turi Tímea verseiben számtalan történettöredék kerül egymás mellé, sőt, olvad egymásba, amelyeken keresztül beleláthatunk mások hétköznapjaiba, viszontlátva e tükör által homályosan a sajátunkat: „Minden pénzt megér: benézni mások életébe, / és ott mégis ugyanazt látni, ahogy magunkat szeretnénk / egy süket délután”. (A címlapfotó)

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Zólya Andrea Csilla, Ambroozia.hu, 2015. április 27.

2015-04-27 16:14:12
Bourdeaut, Olivier
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Egy kisfiú meséli el családja titokzatos tündöklését és bukását. A tehetős család mintha a világon kívül élne, barátok, mulatságok töltik ki napjaikat hol Párizsban, hol spanyolországi villájukban. A szülők...
Kovács András Ferenc
"Örömzene darabokban"
Kovács András Ferenc hatvanadik születésnapjára maga válogatott verseket eddigi életművéből, így a zenei témákban és motívumokban gazdag kötet tekinthető a formabravúrjairól híres költő lírai önarcképének,...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ