Potozky László: Snitt, sötétség, finitó. Interjú (Litera)
(kiadvány: Éles)

Az fáj, ami belülről feszít, ami kívülről összenyom. Ami akkor is jön utánad, ha már messze vagy tőle, és ami úgy csapódik az arcodba, ahogy a legvadabb rémálmaidban sem számítasz rá. Az fáj, hogy csomó minden már előre el van dőlve, az fáj, hogy szinte semmi sem biztos. Az sem, hogy holnap lesz, ami fájjon. – Potozky Lászlót Éles című regényéről Nagy Gabriella kérdezte.

 

Most megjelent, harmadik könyved főhősei egyetemista fiatalok (az elbeszélő srác, az ex-prosti Katje és a többiek). Vannak, de mintha nem lenne múltjuk, jövőjük, történetük, és nem lenne világ, amelyben helyük lenne. Mintha azt sugallnád, nem fontos, lehetetlen és értelmetlen annak felfejtése, miért és hogy jutottak ide... Mintha fölösleges volna az okok és okozatok vonalán visszanyomozni a bajok eredetét... Mit gondolsz erről?

Mind az elbeszélő, mind Katje esetében visszavezettem valamennyire, hogy miért lettek olyanok, amilyenek, tehát a prostituálttá válásnak és az önvagdosásnak is megalapoztam a lélektanát, külön kis „tömböt” szenteltem ennek a regényben. Az viszont igaz, hogy a mélyebb múltjuk viszonylag feltáratlan, nem turkálok a gyökereknél. Írás közben nem éreztem azt, hogy túlságosan vissza kéne nyúlnom például a gyerekkorba és a különböző traumákhoz, mert az lelassította volna azt a szövegtempót, amire már az írás legelején fölesküdtem. Továbbá a cselekmény is nehézkessé vált volna, vesztett volna filmszerűségéből, és ebből a szempontból nem akartam klasszikusan realista regényt írni, nem tartottam jó ötletnek túl részletesen szálazgatni a múltat. De ez írástechnikai kérdés. Igazából azért nem adtam a főszereplőknek részletes backstoryt, mert úgy érzem, mindent láttunk már, és nem szerettem volna kliséket pufogtatni a nehéz időkről, a korai fájdalmakról, sokkokról, különböző szennyesekről stb. Nem lett volna túl eredeti. Plusz én az olvasóimat tapasztalt, okos embereknek képzelem, és úgy érzem, önkéntelenül is, zsigerből átérzik azt, hogy miért ilyenek ezek a karakterek. Mint említettem, eléggé filmesen gondolkoztam, és nézőként bizony kész tényként kell kezeljünk egyes dolgokat, ott sincs minden megmagyarázva. Továbbá az is fontos volt, hogy Katje meg az elbeszélő múltjának viszonylagos homályban hagyásával azt sugalljam, hogy ez bizony bárkivel megtörténhet. Hogy ők nem különleges esetek, hogy egy köznapi, standard előéletre is rázuhanhat egy ilyen pokol. Ők egyszerűen csak megbotlottak, elromlottak valahol, ahogyan bárki, akinek egy picit is ingatag a moralitása vagy a pszichéje, elromolhat. Talán én is ilyen vagyok. Talán te is. Talán mindenki.

Nemrég vagy Budapesten, pár éve még, amikor az első köteted (Áradás) megjelent, Kolozsváron éltél. A regényedben megjelenő kétségbeejtő világ mennyiben kötődik korábbi, s mennyiben itteni tapasztalataidhoz?

Vegyes. A világ, amelyet ábrázolni akartam, egy káeurópai látlelet, a mi kis vadkeletünk egyik sötét oldala. Kolozsvár tökéletes díszleteket szolgáltatott a sztori bizonyos részeihez: se nem túl nagy, se nem túl kicsi, komor, sötét, szürke, ugyanakkor hangulatinfúzió, vannak érzelmek, lelkiállapotok, amiket csak ott tudok megélni. Örök képeket hoztam onnan magammal a fejemben. Viszont az első lökést a regény felé pont Pesten kaptam. 2013, Könyvhét. A szállásom felé tartottam éjfél körül a Thököly úton, valahol a nagykövetségek magasságában. Ott szólított le egy lány. Valahogy megéreztem, hogy ő egyetemista prosti, aki csak három-négy alkalommal áll ki havonta, hallottam már sztorikat róluk. De van jelenet az Élesben, amit Csíkszereda vagy Marosvásárhely alapján írtam, ottani tájakat használtam fel. Bárhol, ahol hámló falú bérházra, panelre bukkanok, általában feeling is van. Menthetetlenül urbánus, lakótelepi kölyök vagyok.

Viszonylag kislátószögű optikával dolgozol, amit megmutatsz, azt azonban mikroszkopikus részletességgel, a maga kegyetlen csupaszságában. Nem félsz attól, hogy az Éles túl éles?

Nem. Arra törekedtem, hogy minél realisztikusabb legyen a könyv, tehát kizárólag azt mutassam meg, ami az énelbeszélő szeme elé kerül. Ami egy ember perspektívájába belefér. Célom, hogy csak azt tudja meg az olvasó, amit az énelbeszélő gondol meg lát. Hogy azt érezze, amit az elbeszélő érez. Hogy tapintható legyen a bánata, a szorongása, a frusztrációi, és hogy ezek az olvasás idejére átragadjanak az olvasóra is. Mondatról mondatra figyeltem arra, nehogy ez a fullasztó, zárt nézőpont megsérüljön. Azt akartam, hogy a lehető legemberibb legyen ez a könyv, hogy szaga legyen.

[...]

A teljes interjú itt olvasható »

Forrás: Nagy Gabriella, Litera.hu, 2015. június 10.

2015-06-10 14:03:28
Lispector, Clarice (1920–1977)
Fordította: Bense Mónika
Egy fiatal lány a dzsungelből Rio de Janeiróba kerül gépírókisasszonynak: vajon az ő ártatlansága lesz erősebb vagy a nagyváros nyüzsgése? Ezt a történetet meséli el Clarice Lispector, vagyis az a férfi,...
Davis, Lydia
Fordította: Mesterházi Mónika
Abszurd történetek a hétköznapokról
Lydia Davis különleges novellái megújították a műfajt, és a kortárs amerikai irodalom megkerülhetetlen figurájává tették szerzőjüket. A flash fiction koronázatlan királynője olyan egyetemes emberi tapasztalatokat...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ