Kovács András Ferenc a szerepekről, műfajokról...

A világirodalmi rangú kortárs magyar líra képviselőjeként tartják számon. Diákkorában rajzolt, festett, saját művei szignójáról maradt rá nevének ismert rövidítése. KAF verseinek fontos eleme a kép, költészete olyan, mint hogyha Brueghel lefestette volna, sőt levideózta volna a riói karnevált ? jellemezte Parti Nagy Lajos a Lettre International beszélgetésében. Eredetileg magyar-francia szakos tanár, jelenleg Marosvásárhelyen él, a Látó főszerkesztője.

Költészetében fontos a kép, a forma, de a színház is, szereti belegyúrni szerepekbe a költői alanyt. Színházban nőtt föl; édesapja dramaturg, rendező, édesanyja színésznő. Ez hogyan befolyásolta pályaválasztását?

Nem tudom, választottam-e igazán pályát magamnak? Ha pálya van, hát inkább ő választhatott engem... Mái divatozó kifejezéssel, hogy mi a pálya? Honnan tudhatnám én azt... Tény, hogy nem akartam komolyan színésszé lenni, rendezővé pedig nem lehettem, de bizonyos értelemben mindmáig megmaradtam egyféle színházi embernek, színházközeli lénynek, ha úgy tetszik. Ez mindenképpen gazdagító, termékenyítő állapot ? fantáziát, nyitottságot, szabadságot, mozgékonyságot igényel. De tudást és sejtést is, messzemenő empátiát, s valamifajta alázatot, megadást, adni tudást, ugyanakkor kemény sérülékenységet, az érzelem s az értelem között is... És olykor önfeledt levést, vagy azt, hogy úgy légy, mintha mindig önfeledt és könnyű volna, habár keserves, súlyos, kőkemény a játék, de mindig játék, mindig új és más szerep.

Ön költészetében lett nagy színész, mivel gyakran különböző korok egykor létezett vagy kitalált kötőjeként szólal meg. Tudható például, hogy a soha nem létezett amerikai költő neve, Jack Cole, csak azért született, mert rímet kellett találni a dekkol igére, különben becsületes nevén John Coleman. Minek alapján választja ezeket az alakokat?

Olykor lehetséges, hogy nem is én, hanem ők választanak engem. Valahogy a nyelvben, a formálható világban vannak, s talán onnan, a sokféleségből, a lehető lehetetlenből indulnak el felém. Nem én hívom életre vagy szövegre őket, inkább ők hívnak engem, mintegy életre hívnak írni őket. Valakik hínak tehát, és sokan vannak, miközben mind egyetlenek: Jack Cole, Lázáry, Calvus, Alekszej Asztrov, s a többi mind, ki szinte ismerős már, vagy még csak ismeretlen. Az ismeretlen érdekel leginkább, hogy ismerőssé játszható legyen.

A játék és a kíváncsiság rendkívül fontos versszervező erő ? mondja magáról, s idézem tovább: ?A Calvusban vagy a Lázáryban el tudok olyan dolgokat mondani, amit lehetséges, hogy Kovács András Ferencként úgy direkt már snassz volna elmondani.? Miért volna snassz?

Mert a lehetséges és sokszínű ?passzéizmusokkal? szemben a posztmodern kor utáni érában az olykor egyszínűbbnek tetsző  ?snasszéizmusok? a leghatékonyabbak. Manapság a költői és társasági táncrendekben snasszélépésben lenni a legtrendibb. Csak elsnasszézgatunk a dolgok oldalán, az ének fényes parkettjén. És visszakérdezek: valóban, miért is volna snassz? Mert oly sok figura, oly sok tánclépés létezik még! Belebotolhatunk még egynéhányba...

Sok műfajt művel. Egyik kedvence a limerik. Megállapítja, hogy a nagy kérdések, a szellem, a felvirágoztatás és az elmúlás mellett a humor mindig is látensen létezett a magyar költészetben, amelyet a XX. században Weöres Sándor képviselt. Őhozzá egyébként lelki rokonság fűzi; kritikusok mondják, hogy gyerekversei például a Weöres által megteremtett vonulathoz állnak legközelebb. (Ehhez el kell mondanom, hogy nemrég, a 4 éves Bandinak születésnapján az egész Hajnali csillag peremén című verseskönyvét fel kellett olvasni, némelyik verset többször is  ? komolyan! de azért bőven befért egy-egy harsány derülés Lapát Elek és Peppino Paviani közé, mind a gyerek, mind a felnőtt részéről?) Hogyan születnek a gyerekversek? Van külön gyerekversírói ihlet?

Van, amikor igen, van, amikor nem. Ha egyáltalán van olyan, hogy ihlet. Égi sugár, lélek, mennyei bő kegyelem, mely beragyogja a földieket... A gyermekversek ugyanúgy születnek, mint a testvérkéik, mondjuk, a ?felnőttebb? versek, de azoknál gyakorta hosszabb életűek, intenzívebb a szétragyogásuk. Habár nem tudni: melyik a másik, mert ikrek ők, szinte egyformák, s legtöbbször ugyanazok, ugyanolyanok, szóról szóra. A költészetben az egyik fő princípium a fantázia, a gyermeki létre való nyitottság, a játszani tudás és a játszhatás megengedése, vagyis a tiszta szertepillantás a világban, a létben. Ó, Weöres Sándor, ő mindebben valóban fenomenális volt: egyedi, egyszeri és utánozhatatlan marad mindörökre. Tulajdonképpen nincs is szavunk rá, sem kategóriáink. Hiába is hasonlítgatnánk... A többi a kritika hangja, vagy még messzebbről az irodalomtörténeté.

Legutóbb az Időmadárkönyv című haikukötete került a kezembe, amit Kohsei japán festő, kimondottan kolozsvári ihletésű képeivel illusztrálva adtak ki. Sokan írnak haikut, gondolhatnánk, mi sem könnyebb, hisz alig kell pár szabályt követni. Ám az Ön haikujai különösen finomak, ugyanakkor erősek: képei szinte életre kelnek. Mi a véleménye erről?

Az Időmadárkönyv 69 haikuja szándékosan hagyományosabbra, japánosabbra volt hangszerelve a mai, sokkal modernebb haikukhoz képest. Akár japánra is lefordíthatnák őket, különben ezt már el is kezdték, úgy tudom. Nekem leginkább a haiku 17 szótagja tetszik: szeretem, mert számomra  nagyon tágas, belakható világ, és valóban a világ lakik benne. De például elegánsan belefér egy daktilikus hexameter is, és egy japán tankába már  egy antikos disztichon is. Ennyit az átjárhatóságról és a költészeti tradíciókról.

Úgy tudom, a romániai magyar dráma tradíciójából Székely János érdekli. Drámatervei gyűlnek, habár eddig egyet sem írt meg belőlük. ?Hosszan már nem halogathatom. A nagy szerelmet meg kell vallani. Valamiképpen tartozás ez, meg rejtett összetartozás is.? ? mondta egy korábbi interjúban. Remélhetjük a vallomást?

Ha az idő és az ismeretlen, a nem is létezett William Shakespeare és az angol drámairodalom engedi, ha Moliere és Bulgakov, sőt Boris Vian és Alfred Jarry meg Kleist is beint végre a mennyekből, s ha Anton Pavlovics Csehov is kér még egy pohár pezsgőt, hogy elkoccinthassa Federico Fellini szellemével... Mert egy körmönfont szerelmi vallomáshoz  több idő szükségeltetne...  Persze, a megfelelőbb pillanat rendszerint tovaröppen. A drámai hagyományokból különösen a színházi színház megírottsága foglalkoztat, annak játszhatóságával egyetemben.

Azt szereti, ha a hagyományok egymás mellett vannak, gyakran idézik sajátos ?és-és-és technikáját?. Ezt egyszer így fogalmazta meg: ?Nem tudok választani. Engem minden egyszerre foglalkoztat. Nekem minden az és-és-és no meg az is-is-is kérdése.? Szeretném megkérdezni, mi lesz a következő ?és? vagy ?is??

És a Látó és a Látó és a Látó és a Látó és a Látó, és sajna, és legtöbbször csak így, de néha más is, Lázáry is, Calvus is, mindenki is meg senki is, és akkor is: minden és semmi és közöttük, valahol.

Forrás: barkaonline.hu/Szepesi Dóra

2008-10-14 11:49:19
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ