Makó és Jeruzsálem (Kultúra & Kritika)

2015-ben a Magvető gondozásában megjelent újabb Szvoren Edina-novelláskötet furcsa, idegen világot vetít elénk. A történetekből kirajzolódó bizarr kegyetlenség azonban végig a realitás talaján mozog, amely arra késztet, hogy a novellákat valóságként – saját valóságunkként ­– fogadjuk el. Így végül mintha olykor-olykor az idegenség érzete eltűnne, mintha az olvasó számára is épp oly természetesek lennének az események, mint a fikciók szereplőinek. Ebből a helyzetből azonban az olvasó sorra kibillen, melynek során a novellák könyörtelenségének az abszurditása csak még élesebbé válik.

 

Első ránézésre rend van. Kimondott és ki nem mondott szabályok rajzolódnak ki, amelyek a történések sorát irányítják. Miközben a legapróbb részletekig hatoló leírást kapunk a dolgok „helyes” menetéről, éppen ez a narráció mutat rá arra, hogy valójában semmi sincs a helyén. „Retikülöm a kerek márványasztal közepén, cipzárjából itt-ott kitört a fogazat. Szája torz – emberi – mosolyra áll. Az itallapon horpadás. Anyám keze nyoma. Akarata őspáfrányokat présel a kövekbe.” (87. o.) A novellák objektivitása leplezni próbálja a szabályok embertelenségét, a bemutatott helyzetek természetellenességét, azonban az apró, elejtett megjegyzések hatására felfeslik a „minden rendben” narratívája.

A szereplőket jellemző magára hagyatottság nem beismert magány. Ez a fajta fel nem ismert elárvultság beilleszkedik abba a látszólagosság-struktúrába, amelyre a novellák építenek. Az alakok passzivitása, az, hogy meg sem próbálnak a helyzetükön változtatni, annak a szocializációnak a következménye, amely leginkább devianciaként interpretálható. Mivel a deformálódott világkép normatív jelleget nyer, nem jelzi – ebben a formában nem is jelezhetné – a normától való eltérést. Az interszubjektív viszonyok szinte egyedüli jellemzője a távolság, és ez épp oly természetesnek tűnik, mint az egymással való kapcsolatteremtés lehetetlensége. A novellák esetében nem beszélhetünk alternatíváról, kizárólag a vázolt viszonylatok léteznek. Ennek következtében a történetek leírásokká válnak, ahol a döntéshozás, de bármiféle akarat megnyilvánulásának a lehetősége is irreleváns. Nem a magányra ítéltségbe való belenyugvás vagy a helyzet elfogadása jellemzi a szereplőket, az alakokat meghatározó rezignáció inkább a belevetettség szituációját idézi. „Makó és Jeruzsálem sincs olyan messze egymástól, mint Pest meg Eger.” (65. o.) És mint a novellák szereplői egymástól.

A bemutatott élethelyzetekből kibontakozó különféle társas kapcsolatok: a gyerekek és felnőttek egymáshoz fűződő családi, családon kívüli viszonyrendszerei a külső szem – a befogadó – által válnak normákon keresztül behatárolhatóvá. A novellák objektivitása, ahogyan a különféle kapcsolatokat egytől egyig természetesnek veszik saját zárt rendszerükben, egyúttal új megvilágításba is helyezi azokat. Ezáltal túlmutat az egyes kapcsolatformákhoz társított előítéleteken, az esetleges megbélyegzettségen. Úgy tud ábrázolni egy leszbikus kapcsolatot, hogy az nem válik pusztán a nők közti viszony tárgyalásává. Nem annak lesz egyedül jelentősége, hogy nők közti szexualitásról van szó, hanem a viszony egyedi sajátosságainak is. Így nem a szülő-gyermek, vagy a homoszexuális kapcsolat társadalmi megítélése, hanem az egyének személyisége motiválja a bemutatott élethelyzeteket. „A barátnőmnek át kellett hajolnia a virágládákon, hogy a savas kémhatású földdel kétharmadrészt feltöltött kert túlsó végéig ellásson, közben a melle alá tette a kezét, hogy ne legyen földes a ruhája. Tekintete gyöngéd figyelemmel rajzolta körül anyám mozdulatait. Mit szólna anyám, ha elmondanám, hogy egy ideje lázba hoz, ha vékony nőknek nagyon nagy a mellük. Persze akkor észrevenné, hogy Lem nem egészen ilyen.” (23. o.)

A novellák az objektivitás mellett egyszerre válnak nagyon személyessé is. Az erős tárgyilagosságra törekvés nagyfokú érzékenységet rejt. Az ellentét fokozatosan engedi kibontakozni a feszültséget, amely leginkább jellemzi a novellákat. Az információk finom adagolása – mintha minden előre pontosan ki lenne mérve – végül megtörik. Egyetlen gesztus nyomán felszínre törnek az elfojtott indulatok, és az addig csak sejtetett megbúvó narratíva átírja az eseményeket.

 

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kintli Borbála, Kuk.hu, 2016. márc. 24.

2016-03-24 15:21:09
Orbán Ottó (1936-2002)
Orbán Ottó a szó klasszikus értelmében költő volt, akinek költői működése elválaszthatatlan esszéírói munkásságától. Három esszékötete ma is izgalmas lenyomata a XX. századi magyar irodalom gondolkodástörténetének....
Orbán Ottó (1936-2002)
Orbán Ottó két regényes utazása olvasható ebben a könyvben. Az Ablak a Földre egy indiai utazás három hetének krónikája, amely először 1972-ben jelent meg, kibővítve 1989-ben. A Meztelen tenger a Szovjetunióban...
Tolkien, J. R. R. (1892–1973)
Fordította: Gálvölgyi Judit
A szerző posztumusz kiadású művét, amelynek története A Gyűrűk Ura mitológiai hátterét alkotja, apja halála után Christopher Tolkien szerkesztette könyvvé. A szilmarilok ,,az óidőkről, a világ első koráról...
Knausgård, Karl Ove
Fordította: Fordította: Patat Bence
A tizennyolc éves Karl Ove Knausgard az érettségi után egy északnorvég halászfaluban kezd önálló életet. Bár életében először tényleg távol van az apjától, a fizikai távolság sem feledteti a múltat, amely...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ