„Akik agyonvernek mindjárt, belőlem jöttek” (Kulter)

Első közelítésre úgy tűnhet, a Taligás magán viseli mindazokat a megkülönböztető jegyeket, melyek Darvasi László regényírói stílusára jellemzőek, melyek egy írást Darvasi-regénnyé tesznek. Ahogy A könnymutatványosok legendájában és a Virágzabálókban, a téma ismét történelmi: az események az 1728-as szegedi boszorkányperek körül forognak. A helyszín is ismerős: a történet során voltaképpen a címszereplő útitársául szegődünk, s elkísérjük Bécsből Budán keresztül a Tisza partján fekvő szabad királyi városig. A világ ugyancsak mágiával átitatott (még ha nem is oly mértékben, mint Darvasi első két regényének világa), melyet egy rejtélyes logika irányít; az elbeszélés nyelve inkább költői, semmint tudósító, a megszólaló nemcsak közvetíti az eseményeket, hanem külön hangsúlyt fektet a mondandója esztétikai megformálására – és még sorolhatnánk.

Így aztán mindazok, akik valami esszenciálisan újra számítanak a Taligástól, akik a Darvasi-regényvilág fejre állításában reménykednek, akár el is kedvetlenedhetnének. Ne tegyék! Az ismerős játékrend mellett ugyanis számos újszerű, kísérletező megoldással is találkozhatunk. Ezek közül a leglátványosabb talán az elbeszélői pozíció radikális megváltoztatása: a szerző első két regényében nagyrészt egy külső nézőpontú egyes szám harmadik személyű narratíva érvényesül, a Taligás elbeszélése viszont ennél látszólag sokkal személyesebb, hiszen a történetet a címszereplő meséli el. Már önmagában azt izgalmas nyomon követni, hogy ez a megoldás milyen változásokat von maga után – ám még érdekesebb talán az, hogyan rendezi át, hogyan helyezi új viszonylatba az előző két regényből megőrzött (a regényvilágra és az elbeszéléstechnikára jellemző) sajátosságokat ez a módosítás.

Ez a váltás leglátványosabban a történetvezetést érinti: Darvasi a burjánzó, szerteágazó regényszerkezetet egy általában időrendben, egy szálon futóra cseréli le (az időrendet komolyabban csak az első, Már majdnem vége című fejezet töri meg). A cselekmény középpontjában a vándor könyvárus, mesemondó Taligás áll, a világot végig az ő szemével látjuk. Ez nemcsak egyszerűen abban nyilvánul meg, hogy csak azokról az eseményekről szerzünk tudomást, melyekről ő is értesül, melyeknél jelen van – a tudata nemcsak az információk, hanem az érzékelés, a benyomások szintjén is megszűri a külvilágból érkező jeleket. Taligás személyiségének meghatározó összetevői, a félelem és a fenyegetettség érzése döntő szerepet játszik abban, hogy az olvasó milyen képet kap a regény világáról.

A fenyegetettség a legtöbb esetben konkrétan a testi bántalmazástól való fenyegetettséget jelenti, melytől Taligás, úgy tűnik, joggal tart, hiszen vándorútja során nem egyszer megesik, hogy ellátják a baját, vagy hogy alapos verést helyeznek számára kilátásba. Bizonyos esetekben ez teljesen érthető: amikor például Szegeden felkeresi Miller, „a nagy hatalmú, haragos pék” házát, tudhatja, hogy a tűzzel játszik, nem is lepődik meg, amikor a helyettes városbíró azzal tesz pontot a beszélgetés végére: „Tűnjön el innen. Azonnal. Vagy agyonveretem, Taligás. S valóban két péklegény lép ki a házból […]. Leng a kezükben a péklapát […]. Szívesen szétvernék a fejemet.” (264.) Máskor viszont még ennyit se kell tennie, hogy bajba kerüljön: amikor Bécsből Grinzing felé tartva megállítja két katona, a taliga felületes átvizsgálása után „a strázsások” rögtön azon kezdenek tanakodni, „ellássák-e a baját, törjék-e csontját, okozzanak-e testének mindenféle véraláfutásokat, ficamokat, zúzódásokat.” (77.) Aztán útravalóul azért csak seggbe rúgják, de úgy, hogy még napokig sajog a feneke. De Taligás gondolatai a közvetlen bántalmazásokat leszámítva is gyakran a rá leselkedő veszélyek körül forognak.

Ráadásul az időről időre rátörő rohamait is úgy beszéli el, mintha a testét borító zúzódásokat nem az eszméletvesztés és a rángatózás, hanem ismeretlen gonosztevők okoznák. Annak eldöntését, hogy a horzsolások, a felrepedt száj és a bedagadt arc verekedés vagy egy epilepsziaszerű betegség következménye-e, a regény sokáig függőben hagyja, s csak apró jelekből következtethetünk rá, hogy inkább az utóbbiról van szó. Egyrészt Taligás és más szereplők is utalnak rá, hogy a sérüléseknek valamilyen betegséghez van közük: „az ő ütlegük nem ilyen, az én csillogó-villogó, varázsos nyavalyatörésem.” (36.) – jelenti ki például a történet elején a könyvkereskedő; később Hansi így faggatja az elbeszélőt: „Bántották, uram? […] Megint magára tört a nyavalya?” (64.) Másrészt Taligás is bizonytalan abban, hogy kik a támadói, hogy vannak-e egyáltalán támadói („Láttál olyanokat, akik vernek engem?” [131.] – kérdezi például egyik útitársától, Barbarától), ráadásul néha olyan helyen „ütik le”, ahol két útitársát, Juliust és Barbarát leszámítva senki sincs a közelben. Amikor pedig mások előtt tör rá a roham, úgy tűnik, a környezete nem látja a támadóit: „néhány évvel ezelőtt Kassán volt dolgom, és szavalás közben jöttek a disznóbőr csizmák. Meg a hófehér öklök. És amikor némi hentergés, ordítás, habköpés után magamhoz tértem, mert rövid volt a verés, körbeálltak az emberek engem […]. S ahogy fölálltam, fölordítottak, bravóztak, hallelujáztak. Ölelgettek.” (140.) Mindezek miatt egy idő után nehéz eldönteni, mennyire veszélyes is a regényben ábrázolt világ: valóban minden sarokból pofonokra, ökölcsapásokra kell számítani, vagy az elbeszélő szorongása nagyítja fel a fenyegetéseket.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Hlavacska András, Kulter.hu, 2016. okt. 27.  

2016-10-27 16:00:18
Hirvonen, Elina
Fordította: Szécsi Noémi
,,Amikor egy csendes diák bejön az iskolába, fegyverrel a kabátja alatt, és lelövi tíz osztálytársát, mindenkinek az áldozatok szüleire kell gondolnia. Milyen szörnyű lenne az egyiküknek lenni. Milyen...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ