Szegedballada
(kiadvány: Virágzabálók)

Önmagával ütközik a regénycím összetett szava. A virággal járó képzettársítás a szépség, a zabálás a rútság körébe tartozik. De szép vagy rút-e a virágzabálás mohósága? S lehet-e szirmos habzsoláson élni? Majdnem hétszáz oldalas remeklés épül az ellentétre. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

A szöveg mindkét motívumot fenségesen kidolgozza. A virágmotívum az Egy virágszirom hosszú útja című fejezettől a különleges funkciót betöltő tulipánhal nevén át a Virágok egy téli könyvtárszobában hangsúlyaiig százszorosan jelen van (a virágtól, indától dzsungeles zárt helyek révén még megdöbbentőbben is, mint a szokottabb természeti formák által). A zabálás rejtettebb motívuma Darvasi László könyvének, illetve még a virág-beszéd áttételességénél is asszociatívabban, elvontabban beszéli el magát. Elég itt annyi, hogy a női főszereplő Pelsőczy Klárát nemegyszer a harapás által akarja magáévá falni a férje, Szép Imre, sógora, Péter is, és a Szép fiúk hol élő, hol holt féltestvére, Ádám is. Az asszony kezének eredendő vörös foltja, a testébe, combjába harapott zöldek és lilák úgy virítanak, mint egzotikus virágok.

Aki a Magvető Kiadó újdonságát, a keretes regény Virágzabálókat a mese vagy a legenda műfajához érzi közel, nem téved. Mindkét műfaj korán be is jelenti a fókuszálásra való igényét. Hatalmasan habzik a realitást és irrealitást költőien egybemosó történetmondás, olyan ? sokat sejtető ? panoramikus részcímekkel, mint például a Feszty-körképre (A magyarok bejövetele) tudatosan rájátszó A cigányok bejövetele. Semmi sem állíthat gátat a mesei, legendás áradásnak, mely végigömlik a majdnem hétszáz oldalon. A terjedelem, a sok mellékág vet fel ugyan kompozíciós dilemmákat, a dialógusokat ? a szokásos gondolatjeles elkülönítés nélkül ? a narrációba oldó textuskezelés azonban oly egységes szólamba fonja az egyébként is lebilincselő, szemszögváltogató históriás krónikázást, hogy a mű még nyer is a távolról egybekapcsolt elkalandozásokkal.

Az elsuttogott ?Ébredj fel, Pelsőczy László! Ébredj fel, Pelsőczy László!? ismétlés, aztán ? még mindig eléggé a könyv elején ? a ?Nem fogsz többé felébredni, Pelsőczy László!? suttogó, beteljesedő átka azonban mintha balladából kiszakított sor(kettős) lenne, s a textusalakítás, a tónus egésze megengedi, hogy a műfajelegyítő, kihagyásos, sötét balladai beszéd felől (is) értelmezzük a regényt. A Virágzabálók ezernyi titkossága, varázsossága szilárd tér- és időbeli törzsre terebélyesedik. Bár a cselekmény évtizedekre terjed, az 1848?49-es forradalom és szabadságharc egyfelől, a 1879-es szegedi nagyárvíz másfelől zárt időképzetet indukál. S bár a cselekmény korántsem csupán Szegeden és környékén játszódik, e város uralja, szabályozza a lokalitást. Mind az idő-, mind a térkijelölés olyan előzetes ismereteket, tudat- és emléktartalmakat olvaszt magába (s olyannyira, mindenestül literarizált), hogy Darvasi, bármeddig rugaszkodik is mesélőkedve, mindig kötődik is a tizenkilencedikszázadiság egy nagy fejezetéhez. Lehet széttördelt, időbontó, ismétlő, újrareflektáló a cselekmény, az olvasó biztos talajt érez a lába alatt. Természetesen nem a monumentálissá növekvő, befejező valóságlátomáskor: nem az árvíz apokrif bibliai ?könyvében?. Mert akkor a víz az úr.

Szép Imre és Pelsőczy Klára halálát előre tudatja a mű: ??a német felcser miatt haltak, szó szerint, éhen, miatta pusztultak el a lezárt lakásukban. A férfi és az asszony egymást ölelték, egymást falták fel az elátkozott szobájukban, melynek az ajtaját és ablakát magukra szögelték. Az emberek joggal fecsegtek. Virágos szoba volt a halálszoba, mindenféle növényekkel, indákkal és hajtásokkal telehordott!? (Ilyen kaliberű alkotás esetében nincs értelme belekötni abba, hogy Darvasi miért tobzódik a határozott névelők alkalmazásában ? mint e citátum is elárulja.) Kevéssel utóbb viszont már alig értjük, hogy juthatott (juthat majd) idáig a pár. Házasságuk már korai szakaszában sem ígéri, hogy festékbe mártott szögekkel, lécekkel barikádozzák el magukat a külvilágtól, s egymást öleljék-egyék a megsemmisülésbe. Mint a Tisza a tiszavirágot, felzabálja, magába temeti kettejüket ? egymásba temetkezőket ? a kor, a korszak. A történetté, mesévé, legendává, balladává lett periódus, a múlt század előtti század, századközép. A ?bogaras növénytudós? és felesége virágtarka pusztulásának megértetéséhez valóban arra a szerkezetre és kvantitásra mutatkozik szükség, amelyet Darvasi a páratlan kvalitásban kimunkál.

E látomásos nagyregény ? tele tényszerű, szakszerű utalásokkal ? nem a hasonló karakterű epika esetében általában felhozott modern latin-amerikai prózából sarjadzik főként, hanem a regényműfaj romantika közeli felfogásából, ellenerőként felhangolt kíméletlen kritikai attitűdjéből, és a magyar népköltészeti és regényhagyomány bizonyos elemeiből. Már a hosszú esztendők óta sorjázó folyóirat-publikációk is remélni engedték a nagyszabású regényajándékot, de az összetartó rendet csupán most mutatja fel a Virágzabálók. Darvasi A könnymutatványosok legendájához képest is hatalmasat lépett előre. Írói érdeme bizonnyal elnyeri majd jutalmát kritikákban, elismerésekben. Ám a talentum diadala, a személyes siker mellett talán a nemzetközileg is sikeres magyar prózaírói középnemzedék egyik eddigi opus magnuma sem láttatta ily egyértelműen, a különbözőségek ellenére micsoda belső összefüggések, hatások, inspirációk munkálnak ebben a prózamezőnyben. A (bűnös?) orvos Schütz bácsi ? és a beszögelés-motívum ? mögé rajzolódik Krasznahorkai László Sátántangója, a doktor figurája. Darvasi mondatstruktúrái szinte semmiben sem hasonlítanak az Esterházy-mondatra, az írótárs grammatikája mégis ?benne van a levegőben?, ahogy a Závada Pál-féle, egyre bontottabb történetmeséléssel való rokonulás is. Ám kerüljenek zárójelbe a lehetséges párhuzamok, hogy Darvasit övezze vivát a szegek s Szeged regény-balladájáért.

Kiadvány:
Darvasi László
Virágzabálók
Magvető Kiadó, 2009



Forrás:
Tarján Tamás
revizoronline.com
2009.08.02.

2009-08-25 11:28:07
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ