Szeged, Grandcafe... országos esemény színhelye

Szeged-regény született - Darvasi László tollából! - mint fogalmaz  az országos könyvbemutató kérdezője, Radnóti Sándor irodalomtörténész-esztéta, (a pesti ELTÉ-ről )- be is vallva néminemű irígykedését a szegediek iránt pestiként. Az ám, nem lenne pesti regény is? - persze, ha van is, nem olyan varázslatos, mint a most elkészült Darvasi mű: a Virágzabálók... (mellesleg írójuk már nem is szegedi illetőségű, de 15 év kötötte Szegedhez, itt eszmélt, lett újságíróvá, íróvá, és Szeged kettősségével (a sok rosszal és jóval) mindenképp inspirálóan hatott rá; maga a történet is voltaképpen Szegeden, a szegedi árvíz idején játszódik - még ebben is megnyilvánitva az említett kettősségét, hiszen az árvizben elpusztult város az ország egyik legszebb városává épül újjá.(mellesleg jegyzem meg, irodalmon kívül, hogy ehhez az én dédapám is hozzájárult...)

az asztalon ott a korábbi regény is, A könnymutatványosok legendája;

testvéreknek titulálja írójuk ("apjuk") - "10 év van köztük"(sic!) , de míg az "öregebb" esetében "valóságos emberek" a főhősök, az "újszülöttből" már kikopnak a legendafigurák Radnóti szerint, mert a tündérkedő személyek a polgári világba nem férnek bele - a világ varázstól való megfosztásáról beszél, de az író visszakérdez: "biztos, hogy megfosztás? Hiszen a figurák ellenállnak a varázslatot felszámolni akaró erőknek (diktatúráknak, a modern társadalom eszményeinek) - ködfigurák: Mama Gyökér, Féreg Úr...

a címre adott magyarázat is ezt igazolja: minden hőse effektíve virágot eszik. (de ez lehet a keresetlen szépségvágy metaforája is egyben - és a természeti pompához, csodához, varázsláshoz akar közelkerülni a könyv...

Darvasi megelőzte korát - veti közbe Radnóti, időközben dívik a "gerllakertészet" - aminek jegyében orvul ültetgetnek mindenfele...)

A könyv érdekes szerkezeti sajátosságáról is szó esik; akár A vihar kapujában c. filmben, itt is, ugyanazt a történetet több aspektusból olvashatjuk, mindig más-más szereplőt látva a középpontban - úgy mozog az egész cselekmény, mint ahogy a Tisza bejött Szegedre, és fel-alá "járkált" átfolyásaival  - a különös szerkezet is így folyatja egymásba a történeteket -  mindig mozog valami, mint aTisza vize a városrészek közt.

(állítólag félt is a kiadó, hogy "unalmasak" lehetnek az ismétlődések, de erről szó sincs tiltakozik Radnóti, - aki persze már elolvasta a vagy 700 oldalas friss művet, és láthatóan-hallhatóan élvezettel - csupán felveti, hogy a figurák ílymódon kérdésessé válnak azaz nyitottá. (pl. egy "dúvad öccs" később "zseniális kereskedő"-ként jelenik meg.) - Szándékos-e ez? - hangzik a kérdés. - Abszolút szándékos - a válasz, de az író se "tudja", hogyan..., nem érzi magát  u.n. "mindentudó író"-nak, ő a "nermtudás gesztusát" is bele akarta fogalmazni a műbe - abba az is bele van írva, amit nem tudunk, és  "ami hiányként jelenik meg, éppolyan szép lehet." (de szép is ez a mondat is! és igaz...) Radnóti szerint viszont Darvasi mindkét írói pozíciót magára veszi: a mindentudóét,  és olykor a nemtudóét. Az író viszont úgy tűnik az utóbbi mellett voksol, ez a szerep jobban tetszik neki, és kapcsán megint szentenciaszerű általános igazságot fogalmaz meg: a metafizikai üresség talán erősebb! (mintha tudná, miről van szó...)

aztán jönnek a "bizonyító" gyönyörű, talányos szövegek az író felolvasásában, aki remekül, úgy olvas, hogy közben szinte bele lehet látni az alkotói folyamatába. (és szinte belevész a könyvbe, mintha "falná", vagy a könyv őt?)

...amúgy a regény új történelmet ír, arról a soknemzetiségű Szegedről, ami "lehetett volna"; arról hogy tudtak ( a forradalomig) vagy nem- - együttélni. (az író az írásával ezt teljesen megvalósította: milyen érdekes volt pl. megírnia egy zsidó hétköznapot, egy zsidó kereskedőlakást, egy purim ünnepet... idézi fel, " ez olyan izgalmas" - még a fölidézésben is: "magyar vagyok, de amikor tudok zsidó lenni vagy szerb...", hallatszik a hangján is mennyire élvezi ezeket az azonosulásokat (akár a színész, aki örömmel bújik más-más szerepei "bőrébe" )- milyen gazdag,  sokszoros életük van! - ahogy Borghes megírta egyikőjükről, Shakespeare-ről, az "Everything and nothing"-ben.

R. rákérdez a "cigányság" témára is, hiszen itt egy "cigánymitológiáról" is van szó, de azért, amikor D. elkezdte írni a regényt 6 éve, a "cigány" szó egész mást jelentett, mint most - amint rémülten is vette észre azt, hogy most mit! - hova is lett a szabad természeti lény jelentés, aki könnyen és szabadon él... A Costa Néro c. fejezetet olvassa fel itt, ..."mint aki utóljára zenél"...

 és még egy jellegzetesen darvasis (humanista) mozzanat:

a szabadságharc ábrázolásával kapcsolatban, ami benne van ugyan a műben, de erősen háttérbe húzódva, és inkább negatív a hozzá való viszonya - állapitja meg a beszélgetőtárs esztéta, mire az író finoman distinkciót tesz: inkább a főhőseié negatív..., valaki mondja közülük, hogy  '48 szép, fiatal gyerekként születik, s hamar öreg lesz belőle"...  Az író le akarta kaparni a mitoszt az ütközetekről, "nem szereti, ha túl sok vérnek kell folynia ahhoz, hogy valami jó történhessen."

 _Mennyire szereted a hőseidet?- akik változnak? - akik a végén "poetikus szörnyetegekké" válnak... a zárókérdésre  megalkotójuk védené őket: "a világ válik szörnyeteggé". A kérdező szerint viszont, ők, akik egymást teszik tönkre! (de hát valóban a "világ" az "emberekből" - belőlünk - áll! Sartre (vagy Camus?) szerint meg egyenesen a pokol a másik ember.-)

Darvasi a címre utal, ezért a zabálás, hogy "zabálják" és nem eszik a virágot...

Mi meg "zabáljuk" ezeket a virázabálókat...

A beszélgetés után, a hátam mögött ülő megjegyzi, hogy végig a "Thomas Mann üdvözlése" járt az eszében..

valóban örülhettünk, hogy láttunk ma, itt fehérek közt egy európait...

azaz:  ezúttal legalább kettőt...

Kiadvány:
Darvasi László
Virágzabálók
Magvető Kiadó, 2009

Forrás:
lineas.freeblog.hu
2009.06.04.