Mindent anyádról
(kiadvány: Vigaszág)

Mintha egy Almodóvar-filmbe csöppentünk volna, olyan Anna Gavalda legújabb könyve, a Vigaszág. Az előszóban felbukkanó két kisfiú, a játékaikat kísérő különös, női ruhákat hordó, festett ajkú és körmű férfi, a halállal hadakozó asszony és a mindezt mélyről előtörő emlékekkel bemutató, repülőn ülő férfi képe együtt tökéletes megalapozása a történetnek. A Vigaszág eleinte zavarba ejtően kaotikus, múlt és jelen keveredik, az emlékek felbukkannak a jelen meséjének közepén, és lassan, nehezen bogozódik ki előttünk a főhős, Charles Balanda rohanással, kapkodással, megalkuvással teli élete. A kihűlt házasságot, unatkozó kamaszlányt, egymást érő munkák sorát váltja fel a sokkoló hír: egykori szomszédasszonyuk, Charles valahai legjobb barátjának anyja meghalt. Nem tudni, hogyan, mikor, miért ? és ennyi kérdés éppen elég arra, hogy ne hagyja nyugodni Charles-t. Különösen, mert az asszonyt ő is kicsit anyjának, játszópartnerének, bálványának, szerelmének tekintette.

Charles tehát otthagyja álmodozó, a valahai asszonyra emlékező énjét a szülői ház előszobatükrében ? később úgy tűnik, mégis éppen önmaga józan, kiegyensúlyozott részét hagyta el ?, hogy tovább tudja élni eddigi életét, beletörődve a veszteségbe, elzárva magától a fájdalmat. Csakhogy ami régen fontos volt, az éppen olyan fontosnak bizonyul ma is, és Charles eleinte emlékeket kerget, hogy megismerje, megértse az elvesztett asszonyt, aztán pedig fizikailag is útra kél, hogy megtalálja régi barátja anyjának sírját, egy idős barátnőjét, aki elmeséli, hogyan halt meg, majd a fiát és az unokáit. És amíg igyekszik mindent megtudni egy régi szerelemről, lehetőséget kap arra, hogy megtaláljon egy újat. Gavalda története ugyanis úgy burjánzik, mint egy vadhajtásokkal teli növény, s Charles útkeresése mellett megtudhatunk benne egyet s mást egy idősödő transzvesztita életének utolsó éveiről, egy a haláltól rettegő, örökké előle menekülő ápolónő keserűségéről, és egy félig angol, félig francia fiatal nőről, aki egyik pillanatról a másikra három gyerek anyjává vált, valamint olvashatunk sok-sok apró történetet fel-felbukkanó emberekről, gyerekekről.

A szétágazó mesét Gavalda tökéletesen kézben tartja. A történet elején Charles egyes szám első személyben kezd mesélni magáról, a mindennapjairól. Különös, bensőséges hangnemben invitál meg minket, olvasókat a családja körében tartott ünnepségre, lassan mutatja be életét. Azonban, amikor elolvassa a halálhírt, és a tükörben hagyja önmagát, a történet hirtelen egyes szám harmadik személyre vált. Az elbeszélő, még ha kívülről látja is magát, végig megtartja a cinkosságot a főszereplővel: néha úgy szól rá, hogy ne hantázzon, úgy biztatja, hogy csináljon tovább valamit, úgy tereli el a gondolatait, ahogy csakugyan beszélünk saját magunkkal, ahogy rágódunk, őrlődünk, amikor senki mással nem akarjuk megosztani a gondjainkat. Ezt a külső-belső leírást törik meg helyenként továbbra is egyes szám első személyben elmesélt emlékek a halott nőről, amelyek minden valószínűség szerint a tükörben maradt, az emlékeket babusgató Charles gondolatai ? amelyek függetlenek a mindennapi élete után rohangáló férfitől.

Az Vigaszág elbeszélőjének személye még ezeken a váltásokon túl is összetett: egy szakaszon Gavalda sűrítve meséli el három hét történetét, dőlt betűkkel szedve, Charles vázlatfüzetére hagyatkozva, rajzokat és a rajzok történetét leírva. Itt a saját magát kívülről látó elbeszélő a stílusokkal játszik, fricskát adva a modern művészet szabályait megalkotó ?nagy öregek?-nek. Más részeken pedig, amikor a főhős csak hallgató, és valójában mások mesélnek, Charles éppen csak három oldalanként jelenik meg egy-egy bólintás vagy meghatott, zavart hallgatás erejéig, mások egyes szám első személye kerül a könyv központjába.

Veszélyes lehetne ez a sokféle mese, sokféle hangnem, egymásba csavarodó történetek sora. Író és olvasó egyaránt elveszhetne ebben a burjánzó, több mint ötszáz oldalas regényben. Gavaldának mégis sikerül nem elengedni a kezünket, és olyan ügyesen, olyan finoman vezetni át a történetek során, hogy végig kövessük, értékeljük, élvezzük a Vigaszágat. Nem vész tehát el az a nagy, kerek egész, amivé összeáll ez a szétágazó történet ? és ettől lesz Gavalda regénye olyan, mint maga az élet: sok apró történet, sok felbukkanó és eltűnő figura, a múlt mélyéről előrángatott arcok, emlékek, tárgyak, barátok. Hol hideg, kívülről történő méricskélése annak, hogy mik is vagyunk; hol tökéletes megélése, végigszenvedése és -élvezése  az életünknek, és néha még a főszerepet is átadjuk valaki másnak, hogy átmenetileg csak a hallgatóság soraiban vegyünk részt, és úgy tegyünk kicsit, mintha ott sem lennénk.

Különös érdekessége a Vigaszágnak, hogy a szereplők nem fiatalok, mégis önmagukat keresik, mégis új életet próbálnak kezdeni, mégis várják a szerelmet, boldogságot. Talán nem is lenne annyira szembetűnő ez, ha Gavalda ? akinek úgy tűnik, nagyon fontos volt ez a kérdés ? nem hangsúlyozná újra és újra, hogy a szereplők nem csitrik, és nem is igen érzik annak magukat. Kopaszodás, merevedési problémák, elhízás, születésnapok száma mind-mind megjelenik a történetben, hogy megértsük, mennyire súlyos a döntés, ha a hősök új életet akarnak kezdeni. De ez a vigaszág, amely végül Charles osztályrésze lesz, nem a vesztesek középszerű jutalma, hanem minden valószínűség szerint igazi főnyereménnyé válik majd, ha a szereplők végleg a helyükre kerülnek. Sokáig lehet izgulni ugyanis a történet vége miatt, hogy nem száll-e valakinek inába a bátorsága, hogy megkapja-e a jó minden megérdemelt jutalmát. Nos, bár a történet zárása már-már giccsesen szép, de még éppen innen van a giccsen, azon a ponton, ami nem fáj még, és elhisszük, hogy záródhat egy életszakasz ennyire szépen is, de ennél többet már nem tudnánk elviselni. Gavalda itt nagyon a határon mozog, könnyen lehet, hogy sok olvasónak már sok is a zárás, de én azt hiszem, ez a történet éppen így, ezzel a végtelenül optimista felhanggal kerek.

Kiadvány:
Anna Gavalda
Vigaszág
Magvető Kiadó, 2009


Forrás:
konyves.blog.hu
2009.10.21.
  

 

2009-10-28 07:53:34
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ