A teljességre törekvés nem program, egyszerűen zsigeri igény. Interjú (Irodalmi Jelen)
(kiadvány: A szigeteken)

Kizárólag azt írni, amit már tudok, egyszerűen érdektelen. Igazi tétje annak van, ami számomra is ott derül ki, és fogalmazódik meg munka közben, akár önmagamról, akár a világról – Bartis Attilát nemrég Magyarország Babérkoszorú-díjával tüntették ki, az íróval ez alkalomból beszélgettünk irodalmi elismerésekről, sikerről, a próza és líra viszonyáról, legutóbbi regényéről és fontosabb műveiről.

A teljességre törekvés nem program, egyszerűen zsigeri igény

 „Az írás és a fotográfia Istentől való” – olvashatjuk A vége című, legutóbbi regényedben, ezek szerint mindkét művészethez az elhivatottságunkat kapjuk valahonnan, valakitől. Az Úristenhez fűződő viszony folyamatosan jelen van a könyveidben, fontos számodra. Szeretném, ha kifejtenéd.

Annál pontosabban, mint a regényekben, nem tudom kifejteni. A kérdésből számomra a viszonyon van a hangsúly. A létezésünk értelmére eddig még Istennél jobb érvet nem találtunk. De az, hogy értelmet találjunk a létben, az a mi igényünk, szükségletünk. A kutyám nagyon jól elvan Isten nélkül. Pedig, még ha különbözik is a mienktől, van tudata, érzelmei, öröme, félelme, dühe, humorérzéke, nemi vágya. Vannak barátai és ellenségei. Van emlékezete. Még álmodik is. De alapvetően az itt és most határozza meg az életét. Nem tesz fel kérdéseket a léte egészére vonatkozólag. Szegény nagy bajba kerülne, ha feltenné a kérdést, mi értelme annak, hogy eldobom, visszahozza, eldobom, visszahozza. Mi pedig nem tudjuk nem feltenni ezt a kérdést. Minket nem elégít ki az itt és a most, nekünk garanciákra van szükségünk az egész létünket illetőleg, hogy nem hiábavaló. Célokat tűzünk ki, elérjük őket, esetleg meghaladjuk – ez egy időintervallumra még akár el is terelheti a figyelmünk az alapkérdésről: miért? De újra és újra szembesülünk a válasz iránti szükségletünkkel. Istenkeresés, istenkép, Isten hűlt helye, a megerősítés szükségessége, vagy ennek hiányában a Vele szemben érzett düh. Alapvetően ezzel találkozol a szövegekben, vagyis a lelki aspektusával, nem egy filozófiai okfejtéssel Isten létének szükségszerűségéről.

Ugyancsak te mondod, a fotográfia valamilyen szinten az örökkévalóságról, pontosabban az örökkévalóság igényéről szól, illetve azt is az Amiről lehetben, hogy nem alkalmas zseniális művek létrehozására, nem tud olyan módon katartikus lenni, mint más művészetek. Nemrég mutatták be Budapesten a Mai Manó Házban A szigeteken című fotóalbumod, amelynek kilencven százaléka Jáva szigetén készült – az album megjelenésével átértékelődött mindez benned?

Soha nem tagadnám le, hogy ezt mondtam, de mondtam már az ellenkezőjét is. És ami rosszabb: mindkét esetben részben igazam volt. Nem akarok itt nagyon részletesen belemenni, de a fotográfiáról való diskurzus legalább annyi kívánnivalót hagy maga után, mint az Úristenről való diskurzus. Nagyon könnyű dolgunk volt addig, amíg létezett egy jól értelmezhető, pontos definíciója a fotográfiának. Sommásan: a külvilágról visszaverődő fény vegyi úton való rögzítésével létrehozott kétdimenziós állókép. Nos, ebből már se az állókép, se a kétdimenziós, se a vegyi út nem igaz, de még a rögzítés, sőt a külvilágról visszavert is problematikus. És nem csupán a digitális technika miatt. Lehet térhatású, mint a sztereó-kép vagy a hologram, de immár lehet valóságosan háromdimenziós is. Körbe lehet járni. Már megjelent a fotográfián az idő, a mozgás. A tavalyelőtti Fotószalon egyik legerősebb darabja egy kivetített gif fájl volt, amelyen semmi esemény nem történt, nehéz lett volna filmnek nevezni, épp csak állt egy tömeg, és mindenki imbolygott egy kicsit, ahogy mi magunk is dülöngélünk előre-hátra, amikor azt hisszük, mozdulatlanul állunk. És nem volt kézzel fogható műtárgy sem. Létezett egy fájl, meg a vetítővászon. Miközben elég nehéz lett volna kétségbe vonni, hogy műtárggyal van dolgunk, azon belül is fotográfiával. Úgy beszélünk az internetről, mint második valóságról, holott legjobb esetben is csak a harmadik. A második valóságot a fotográfia hozta létre. Ez lenne az objektív szempont, ami miatt meglehetősen nehéz hosszabb ideig tartható, általános érvényű téziseket kijelenteni a fotográfiáról. Emellett meg ott van a lehető legszubjektívebb, de legalább ennyire legitim szempont. Hogy az ember, mint alkotó, épp miként él meg valamit. A szabadságot éli meg, vagy kelepcében érzi magát.

Azt is tudom, hogy A vége után nem szerettél volna új regénybe fogni, s míg a fotókkal dolgoztál, szerkesztetted, válogattad őket, az irodalom pihent. A fényképészet és az írás A végében többször találkozik egymással – Bartis Attila életében mennyire működhet a kettő ugyanabban az időben, esetleg megtörténhet, hogy egy látvány hat az írásműre? A sétában például visszaköszön egy gyermekkori festmény, egy teliholdas tájkép tengerszemekkel.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Varga Melinda, Irodalmijelen.hu, 2018. április 5. 

2018-04-05 17:35:40
Bourdeaut, Olivier
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Egy kisfiú meséli el családja titokzatos tündöklését és bukását. A tehetős család mintha a világon kívül élne, barátok, mulatságok töltik ki napjaikat hol Párizsban, hol spanyolországi villájukban. A szülők...
Kovács András Ferenc
"Örömzene darabokban"
Kovács András Ferenc hatvanadik születésnapjára maga válogatott verseket eddigi életművéből, így a zenei témákban és motívumokban gazdag kötet tekinthető a formabravúrjairól híres költő lírai önarcképének,...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ