Verset cigarettacsikkből is
(kiadvány: M1/M7)

Szálinger Balázs rímekben és ritmusokban gondolkodik és érez, ezt igazán a három kisepikai művet tartalmazó, a Magvetőnél megjelent A százegyedik évben figyelhettük meg. A drámákat író és fordító Szálinger M1/M7 címmel verseskötettel jelentkezett.

Most érkeztél meg Kolozsvárról, le sem tagadhatnád. Előtted egy romániai címkés cigaretta. Sokat jársz arrafelé?

Újabban igen.

Miért jársz Kolozsvárra?

Most kicsit sok lett nekem, ami itt, Pesten történik. Kolozsváron könnyedebben érzem magam, ott nem kérdez senki, hogy mi van a darabbal, satöbbi, szóval nyugodtabb ott az életem.

Amikor az új versesköteted, az M1/M7 bemutatóján találkoztunk, szóba is került, hogy az utóbbi időben nagyon felpörögtél.

Két egymás utáni évben darab és könyv, darab és könyv, mellette még a drámafordítás, úgyhogy igen, ez most egyszerre sok lett. Na, nem mintha nem erről álmodtam volna mindig.

A könyvbemutatón a szerkesztődtől elcsíptem egy fél mondatot, ami körülbelül úgy hangzott: ez a kötet a te pályádon annyit jelent, hogy ígéretből költővé lettél. Mi az igazság ebből?

Erről őt kéne kérdezni. Mindig költőnek tartottam magam.

Persze drámákat is írsz.

Igen, de azt hiszem, vagyis remélem, hogyha felkérést kapok színházi munkára, akkor engem mint költőt keresnek. Szóval nem vagyok drámaíró. Az egy másik szakma, és én nem ártom bele magam. Sőt, ugyanígy író sem vagyok. Tehát, ha most azt mondod, hogy író vagyok, akkor tiltakozni fogok. Nem örülök, amikor ez alá a gyűjtőszó alá kerül, aki verset ír, még az általam utált irodalmár szó is őszintébb.

Szép, hogy ezt így, kategorikusan állítod. De kérlek, áruld el, hol válik el az az állapot, amikor valaki még csak időnként verseket ír ilyen-olyan okból, és az a másik állapot, amikor már költő?

Mondom, hogy ez Péczely Dóri megállapítása volt. Amikor az ember tizenhét éves korában az első verseket írja, csak azért, mert nem tud csajozni, vagy ő a legalacsonyabb az osztályban, akkor a legeslegelső pillanattól költőnek tudja magát. Hogy ezt mondja-e magáról, vagy tarthatja-e magát annak, az két külön kérdés. Tehát persze, mondhatom én magamról, hogy költő vagyok, de hogy tényleg az vagyok-e, azt majd más fogja megítélni.

És mennyire osztod a szerkesztődnek ezt a kijelentését, hogy akkor ez egy ilyen felnőtté avatós kötet?

Az a kölykös időszak, a rávezető, vagy begyűjtési szakasz, a tanulóévek most teljesen biztosan véget értek. Aztán hogy ezután mi következik, majd csak a következő hosszon fog kiderülni. Szerintem az eddigi legnehezebb szakasz lesz.

Miért?

Mert most el vannak varrva a szálak, azt hiszem, az eddigi 3 plusz 3 könyv elég kerek együtt. Bizonyos témákról, amelyek egy huszonévesnek kézre állnak, én már nem fogok tudni és nem is akarhatok újat mondani. Ha meg újat nem, akkor inkább semmit. Most teljesen másnak kell jönnie, de ezt nem úgy kell elképzelni, ahogy a Depeche Mode azt megígéri az új albumánál, hogy most aztán valami nagyon mást fogunk csinálni, ez nem PR-szöveg, csak teljesen biztos, hogy egy fontos szakasz véget ért. Ugyanazt érzem, mint amikor hatévesen szeptemberben első osztályos lettem, és vártam, hogy jaj, ez milyen lesz, hát ugyanígy várom, hogy mi fog történni.

Ahogy a kötetedet végigolvastam, az a benyomásom támadt, hogy van ezekben a versekben egy nagyon erős közéletiség.

Érdekel, mint bárki más normális embert. De azt hiszem, ez nem is közélet, inkább közérzet. Ez nem baljobbozás, hanem minden olyasmi, ami foglalkoztatja az embert, ami az utcán történik. Tudom, van olyan, hogy azt gondolják költők, írók, hogy ez méltatlan a költészethez?

Hogy az utcáról dolgozni?

Igen. Az újságostól, vagy a taxistól, vagy a focimeccsről a lelátón, abból főzni ki irodalmat. De én így tudom. Isten, szerelem, természet, halál ? ezeken kívül rengeteg probléma, igazi probléma van még. Azt meg remélem, hogy ez nálam van annyira elemelt, hogy ettől nem lesz a vers sárszagú, közéleti, lábvizes valami.

Hát ez már azért is ki van zárva, mert a legtöbbször annyira szigorú formarendet tartasz?

A forma az csak forma. Attól függetlenül még rettenetes dolgokat lehetne írni.

Mondjuk, ez a formafegyelem meglehetősen ritka a fiatalabb korosztályban, ha csak Krusovszky Dénest, Gerevich Andrást, vagy Sopotnik Zoltánt, említjük, akik ezektől a klasszikus formáktól nagyobb távolságot tartanak.

Attól nem lesz rosszabb egy vers, hogy szabadvers, és nem lesz jobb, hogy formavers.  Ez nem jelent mást, csak eszköztárat. Valószínűleg ők is tudják alkalmazni ezeket a formákat, csak éppen nem alkalmazzák. Mindenki azt csinál, amit akar.

Rendben van, de honnan jön neked ez a klasszikus formákhoz való ragaszkodás?

Ebbe nőttem bele. Mondjuk, az első kötetemben volt szabadvers, nem is egy. A mostani verseknek nagyon nagy része zárt formában van megírva, de nagyon remélem, hogy ettől nem vagyok rímbohóc. Rímből egyébként sokkal kevesebb van, mint korábban, a ritmus, a ritmus megtörése jobban izgat. Nagyon furcsa, hogy velem kapcsolatban állandóan a formát emlegetik. Mintha különleges állatfaj lenne ma az a költő, aki ismeri a szakmája technikai alapjait. Pedig azt hiszem, hogy a költő itt kezdődik. Nem is értem, hogy ez egyáltalán szóba kerül. Nem velem, hanem bármilyen költővel kapcsolatban. Ahogy egy sebésznek tudnia kell, hogy mikor alvad a vér. Ettől még nem lesz sejtbiológus.

Sikerült felbosszantanom téged?

Nem, dehogy. Csak ráragad az emberre, hogy ez egy ilyen formás gyerek. Hát nem. Csak költő, és kész.

Nem csak a versformákat szokták emlegetni veled kapcsolatban, hanem azt is, hogy Erdélyből indultál, pedig egyáltalán nem vagy erdélyi, és pesti sem vagy, mint sok kollégád, hanem keszthelyi, de sokkal inkább alsópáhoki.

De ez sem egyszerű, mert úgy költöztek oda a szüleim, és én úgy nőttem fel, hogy gyüttment voltam a faluban.

Igen. Szóval mit jelent számodra hogy gyüttment voltál, vagy ahogy Pesten mondják, jöttment?

Ugyanolyan alapállapot, mint hogy költő vagyok. Nem ismerem azt, hogy milyen, amikor az ember nem gyüttment.

De hol van az otthonod?

Nagyon hosszú lenne elmondani. Egyik oldali nagyszüleim őrségiek, a másik oldaliak Zala közepén laktak. A szüleim úgy költöztek el Keszthely mellé egy faluba, hogy nem volt semmilyen ismerősük ott. Alsópáhokon laktunk, de Zalavárra jártam óvodába. Alsópáhokra jártam iskolába négy évig, elsőben az osztálytársaim idegenek voltak, illetve én voltam idegen nekik, pedig egy faluban laktunk. Felső tagozat Zalaapátiban, szintén teljesen idegen voltam közöttük. Aztán jött a középiskola, két év Kaposváron, mondanom sem kell, hogy semmi közöm nincs Kaposvárhoz. Onnan hazajöttem Keszthelyre két évre, és a szülővárosomban úgy kerültem be egy gimnáziumi osztályba, hogy szintén teljesen idegen voltam. Utána Pest.  Aztán Várad, Kolozsvár. Most erre azt mondhatod, érdekes, hogy olyan sokfele laktam. De még ezen belül sem tudnék mondani egy helyet, ahol az otthonom volna. Talán mindig a következő helyen. Néha meg azt érzem, hogy Kolozsváron.

Ami egy választás eredménye?

Szerencsés véletlen inkább.  Persze már ott is más a felállás. Talán nincs akkora nagy pezsgés, mint amikor ott éltem, és a pályát kezdtem. Vagy ki tudja? Lehet, hogy csak én nem vagyok már tizennyolc-tizenkilenc éves, és a mostaniak között ugyanúgy működik.

Olvastam a kötetedben egy verset, és úgy döntöttem, erről mindenképpen meg foglak kérdezni. A vers az Album címet viseli, és a római jogból beemelt kifejezésekkel játszik. Hogy jött ez, hogy római jogból vers?

Annak idején, amikor joghallgatóként épp a római jogot magoltam olyan tíz évvel ezelőtt, rengetegszer volt, hogy nem tudtam koncentrálni. Az ember éppen azokat az éveit éli, amikor már cigarettacsikkből is verset gyúr, és akkor jobb híján jöttek ezek. Nagyon szép dallamuk volt ezeknek a kifejezéseknek. Ahány ötlet, azt sorra a római jog könyv szélére írtam. Persze az ember olyankor teljesen máshogy lát egy szöveget: a római jog borzalmasan száraz, aztán az ember felöltözteti. Jé, milyen dallamos mégis! Pedig milyen száraz. Később elővettem a tankönyvet, és bejelöltem azokat a dolgokat, amik érdekeltek. És most elővettem néhányat. Aztán megtaláltam ezt a szót, hogy Album. Ami azt jelenti ma, amit 2009-ben jelent.  Az eredeti értelme viszont - én is csak tavaly tudtam meg, amikor a verset írtam - egy fehér fatábla, amire a hivatalnok az első munkanapján kiírja, hogy itt végeztem az iskoláimat, ezt tanultam meg, ez a hivatali programom. És ez számon kérhető. Ebben a versben tizenkét engem érdeklő dolog van úgy kifejtve, hogy ahogy most, ebben a pillanatban gondolom.

Kiadvány:
Szálinger Balázs
M1/M7
Magvető Kiadó, 2009


Forrás:
konyves.blog.hu
2009.11.30.

 

2009-12-08 14:38:41
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ