A történelem nem sokáig engedi boldogan élni az embert (Könyvesblog.hu)
(kiadvány: A vidék lelke)

A nyíregyházi Csabai László jól ismert Szindbád-regényei mellett novellákat is ír, 2014-ben jelent meg Száraz évszak című könyve, amely úgynevezett duovellákat, páros novellákat tartalmazott. Legfrissebb kötete, A vidék lelke is ezt az eljárást követi, ezúttal azonban nem két, hanem három írást szervez egybe, könyvében hét triovella (azaz 21 rövid írás) olvasható. A triovella három szorosan összetartozó elbeszélést fűz össze, és külön címmel rendelkezik. Általában a közös helyszín, hős vagy esemény köti össze ezeket a szövegeket. Előfordul, hogy ugyanannak a szereplőnek különböző életszakaszait mutatja meg, de az is, hogy ugyanazt a történetet különböző nézőpontokból láttatja. A kötet írásai nemcsak hármasával tartoznak azonban egybe, de minden szöveget szorosan összefűz a közös téma: a nyírségi és beregi ember és vidék.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kolozsi Orsolya, Könyvesblog.hu, 2019. december 1. 

2019-12-01 14:30:33
A 2022-es Petri-díjas kötet
,,Egész úton azt nézed, / mi mindent hagytál magad mögött" - szólítja meg az Utószezon című vers beszélője Rékai Anett első kötetének olvasóját is. Mintha az elszakadás és a felszabadulás...
Magzatpróza a szülésről és a születésről
Mit jelent életet adni, és mit jelent a világra jönni? Kiss Noémi különleges könyve magzatpróza. Az elbeszélések, monológok, jegyzetek és töprengések ritmikus sorozata a szülés-születés...
Fordította: Scholz László
García Márquez eddig sosem publikált kisregénye
Gabriel García Márquez sosem publikált kisregénye a világpremierrel egy időben jelenik meg magyarul Scholz László fordításában. Az öt rövid történet egy Ana Magdalena nevű asszonyról szól,...
Fordította: Szávai János
Két rendhagyó szerelem története
Kötetünk a Nobel-díjas író két kisregényét tartalmazza, amelyeket harminc év választ el egymástól. Mindkettő egy-egy szerelem története: Az Egyszerű szenvedély narrátora az ötvenegy...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ