(kiadvány: Az út)

Mivel az egész könyv olyan, mint egy film treatmentje, az is lehet, hogy jó kis mozi lesz. Apokaliptikus, magára hagyott tájon járunk, költői cyberpunk látomásokat vetít elénk a szerző, világos: a világ elpusztult, néhány túlélő maradt a földön, akik azt eszik meg, amit találnak, konzerveket, kucsmagombát, esetleg a másik embert. 

Nem tudni mi pusztította el a földet – valószínű, hogy Isten végítélete jött el.
Az utolsó ítélet prófétáiról ezt mondja az apa a könyv végén: „Bármily formában fogalmazták meg mondandójukat nem tévedtek.” A könyv két főszereplője az apa és a fia, akik Dél felé tartanak, pontosabban menekülnek. 
Menekülnek a hideg elől, az éhség elől, és a megmaradt, elvadult emberek elől. 

A könyv meglehetősen egyanyagú, McCarthy ugyanazokat a lírai szólamokat variálja, a cyberpunk irodalom közhelyes tájképeiről alkotott víziókat emeli meg, de mégsem lesz több a dologból, mint afféle irodalmi Mad Max, vagy fogalmazzunk így: íme az amerikai Tüskevár, melyben az Apa a Matula bácsi, aki megmutatja a gyereknek (legyen ő Tutajos), hogy ehető a kucsmagomba… 
Igen, a könyv kegyetlen fantáziái ellenére kimondottan szentimentális, érzelmes… 

„Teljes szívemből szeretlek.” – mondja az apa. Majd a fiú így fordul egy idegenhez: „A bácsi a jókhoz tartozik?” De van, amikor az egyébként jól megformált tájleírások is nettó giccsbe fordulnak: „A száműzött nap úgy kering a föld körül mint egy gyászoló anya lámpással kezében.” A tőmondatokra redukált, sokszor a központozást is mellőző szöveg egy idő után pont olyan fárasztó lesz, mint az apa és fiának végtelennek tűnő útja. 

Minden hamuszürke, minden agonizál, a vegetáció az utolsó óráit éli, facsonkok feketéllenek a sötét esőben…. Persze, ahogy a Nem vénnek való vidékben McCarthy a western kulisszavilágát fogalmazza át egy kortárs apokaliptikus narratívává, úgy most is egy pop-kulturális tájat, a cyber-punk díszleteit mozgatja meg, emeli föl. Ugyanakkor nyelvileg nem elég radikális, még csak nem is elég brutális. 

Nick Cave És meglátá a szamár az úrnak angyalát című próféciája meggyőzőbb volt, arról nem beszélve, hogy a redukált nyelvi sivatagról Beckett már mindent elmondott. MCCarthy ráadásul egy érzelmes kisfiú és apa-féle kontextust épít fel, ez pedig rangon aluli gesztus. Nem kapunk magyarázatot arra, hogy mi végzett az emberi civilizációval, nem tudjuk, mikor játszódik a cselekmény, sőt a szereplők sem tudják, hogy milyen nap, milyen hónap van… Egy biztos: életben kell maradni, el kell jutni Délre, a tengerhez.

Az „apokalipszis a nagyvárosban, a sivár emberi tájakon” - tematikában Határ Győző Az éjszaka minden megnő című, először angolul megjelent regénye sokkal izgalmasabb munka. Nem értjük a könyvet övező hisztérikus rajongást. Hogy mi lehet mégis a regény titka? Nos, talán a Coelho felé kilengő new age-blöff? 
A popularizált, szívfacsaróan megfestett, érzelmes poszt-apokalipszis, két emberrel, akik bevásárló kocsijukat tolják a végtelen felé? Talán.

Kiadvány:
McCarthy, Cormac
Az út
Magvető Kiadó, 2010

Forrás:
kulturpart.hu
2010. 04. 24.