Akit nem hagynak cserben a szavak - ARC ÉS HÁTRAARC
(kiadvány: Arc és hátraarc)

Amikor férfiak katonasztorikat mesélnek egymásnak, mi gyakran csodálkozunk: valóban így megszépülnek a dolgok az évek múlásával? Miközben a katonaság szóval szinte automatikusan párosul a távollét a szeretteinktől, a kényszerű be- és összezártság, a szabadság hiánya? De úgy tetszik, a legrémesebb történések is megszépülnek utólag, ha sorsdöntő időszakról van szó. A katonaság pedig biztosan ilyen. KRITIKA


 
Egyetemista koromban leírhatatlanul hosszú heteket töltöttem Odesszában, kötelező részképzésen. Tengerpart, meleg és napsütés – mi kell még? Gondolhatná valaki. Közben rémálom volt. A kollégiumban apró lavórokban fürödtünk, az emelet egyetlen konyhájában lapátszámra söpörtük össze a csótányokat, szinte mindenki gyomormérgezést és magas lázzal járó fertőzést kapott, így az, aki éppen egészséges volt, folyton ápolta a többieket. Egy idő után már aludni se tudtam, mert folyton azt álmondtam, hogy Odesszától elúszom a Fekete-tengeren Bulgáriába (mi az a távolság?!), onnan meg már csak hazajutok valahogy!
 
Az odesszai részképzésből „kiképzés” lett, a megpróbáltatásokat mégis sztorizva emlegetjük ma már. Hiszen kibírtuk, s valójában egy valami életre szóló élményt jelentett: az, amennyire erősen összefogtunk abban a kiszolgáltatott helyzetben. Folyton azt lestük, ki szorul éppen segítségre. Addig is együtt jártunk egyetemre mi, ötvenen, de ott döbbenetesen közel kerültünk egymáshoz. Az egymásrautaltság erőt adott, összeforrasztott minket. 
 
Odesszában nem volt katonai drill, hierarchia, nem voltak frusztrált, szadista tisztek és hasonló hajlamú, a kopaszoknál idősebb katonák – nem úgy, mint Garaczi László új regényében, a harmadik lemur-könyvben. A lemur itt fontosabb szerepet játszik, mint az előző két kötetben: egyfajta macskamajom, ugyanakkor a római mitológiában visszajáró lélek is, ez pedig azért fontos, mert Garaczi László mintha vissza-visszajárna a közelmúltba ezekben a regényekben. Az első kettő, a Mintha élnél (1995) és a Pompásan buszozunk! (1998) a ’60-as és a ’70-es évekbe vezet vissza, a főhős akkor, amikor elváltunk tőle, nagyjából 14 esztendős volt, most, amikor ismét találkozunk vele az új Garaczi-regény elején, éppen bevonul katonának.
 
A Pompásan buszozunk! humora után a mostani regényé még inkább lenyűgöző, remekül szórakozunk olvasás közben, ugyanakkor a viccesnél sokkal elmélyültebb humor ez. Ahogy az egész kötet példamutatóan feszesen szerkesztett: sűrű az atmoszféra és maga a szöveg is. Nincs benne fölösleges mozzanat vagy poén. Pedig biztosan lehetett volna még mesélni a különféle katonasztorikat, lehetett volna még lubickolni a jó mondatokban, igaz, az már egy idő után fárasztó lett volna. Itt is éppen ahhoz a határhoz értünk, ahol – egy-két történetnél vagy szlengnél – kezdtem arra gondolni: remélem, ennek most vége szakad. És valóban vége is szakadt.
 
A regényből sűt a személyes érintettség, megelevenednek a figurák, az egész történet átélhető, a nyelv maga erős atmoszférát teremt. Ez az időszak az elfogadhatatlan, hosszú időn át tartó, folyamatos megaláztatás korszaka, ugyanakkor itt is érzékeljük a kényszerű összezártságban születő, különös barátságok, az összetartás erejét. 
 
Akad, aki egész életére belerokkan. Más megpróbál úgy tenni, mint ha semmi köze nem lenne az egészhez, ha ebben kell éppen élnie, akkor megpróbálja kibekkelni. Megint más olyan elszánt lesz, hogy bármit megtesz, csak hogy valóban megbetegedjen, és leszereljék. Ha sikerül, szabad lesz végre. De az biztos, hogy a katonaság hónapjai kitörölhetetlenek, ezek hatása soha nem múlik el.
 
Azt mondja a főhős a regény vége felé, amikor elmesélné szerelmének a történteket, s belátja ennek a reménytelenségét: „Cserben hagynak a szavak, hiába erőlködöm. Szabó azt mondta, a szavak sorban vannak, a valóság halomban, körbetekerheted mondatokkal, földíszítheted, mégse kerülsz beljebb…” Garaczi László egyetlen lendülettel olvasható regényével mi beljebb kerülünk. Sokkal beljebb.
 
 
Kiadvány:
Garaczi László
Arc és hátraarc
Magvető Kiadó, 2010


Forrás:
kultura.hu
Eszéki Erzsébet
2010. 07. 15.
2010-07-16 12:18:34
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ