Jü Hua: Testvérek
(kiadvány: Testvérek)
A könyvmolyok azok, akik minden divathullám ellenére szeretnek olvasni, ők azok, akik számára a papír illata mámorítóbb, mint egy jobbféle parfüm s ők azok, akik -elmondásuk szerint- hirdetik az igét. A betűk szeretetéről és az átolvasott éjszakákról.

Jü Hua: TestvérekMindig elolvasom az olyan könyveket is, amiket tudom, hogy nem kellene, mert mélyen fognak érinteni, ráadásul előre érzem, mely könyvek lesznek azok. A Testvérekről előre tudtam, hogy így lesz, amikor nekiültem. A történet visszaemlékezés egy életre. Kína jelenkori egyik leggazdagabb embere „arany vécéjén ülve” és az űrutazáson gondolkodva visszaidézi életét, annak minden meghatározó pillanatát, egészen kicsi korától kezdve. Hogy hogyan lett testvére, anyja második házassága révén, hogyan élték meg a kulturális forradalmat gyerekszemmel, azt a kaotikus elmebajt, amiben egyik nap még te voltál a hős és a forradalmi vezére osztálytestvéreidnek, a következő napon azonban már egycsapásra osztályellenséggé válhattál, soha nem lehetett előre tudni.

Nem is a kínzások érzékletes, ugyanakkor nagyon tárgyilagos leírása rendített meg igazán, hanem az élet talajtalansága, kiszámíthatatlansága. Minden rossz villámcsapásként érkezett.

Mondjuk, azt sem gondoltam volna, hogy megvadított macskákat kötöttek be emberek nadrágjába, hogy marja, harapja, karmolja szét őket...határtalan az emberi gonoszság. Ám ennél is jobban megviselt, hogy az, aki a forradalom első hullámában börtönőr és kínzó volt, az a második hullámban maga is áldozat lett.

Kopasz Li, a főhős Szung Kang személyében lel testvérre a történetben és kap egy igazi nevelőapát is, aki kicsit olyan, mint Roberto Beningni az Az élet szép című filmben. Míg utóbbi a koncentrációs tábort festi le játékként és teszi ezzel elviselhetővé gyereke számára, addig Kopasz Li nevelőapja minden igyekezetével próbálja a kulturális forradalom elmebeteg Kínájának kegyetlenségeitől megkímélni fiait. Egy igazi jó ember, megviselt, amikor megölték.

Túl éles volt a kontraszt a vér szerinti apához képest, akinek még a halála is dicstelen volt: belefulladt a közlatrinába, amikor megpróbált átlesni a női szakaszhoz, kukkolásképpen.

Nem mesélem tovább a történetet, de melegem ajánlom mindenkinek. Az író stílusa lenyűgözött, nagyon tetszett a könyv tagolása is. Úgy tartott távolságot, hogy közben szorosan belevont a történetbe, talán túl érzékletesen is mesélt, engem nagyon megérintett. Keserédes történet, furcsa tragikomédia.

 

Kiadvány:
Jü Hua
Testvérek
Magvető Kiadó, 2010


Forrás:

bezs.hu
2010. 10. 15.
2010-11-09 14:47:58
A 2022-es Petri-díjas kötet
,,Egész úton azt nézed, / mi mindent hagytál magad mögött" - szólítja meg az Utószezon című vers beszélője Rékai Anett első kötetének olvasóját is. Mintha az elszakadás és a felszabadulás...
Magzatpróza a szülésről és a születésről
Mit jelent életet adni, és mit jelent a világra jönni? Kiss Noémi különleges könyve magzatpróza. Az elbeszélések, monológok, jegyzetek és töprengések ritmikus sorozata a szülés-születés...
Fordította: Scholz László
García Márquez eddig sosem publikált kisregénye
Gabriel García Márquez sosem publikált kisregénye a világpremierrel egy időben jelenik meg magyarul Scholz László fordításában. Az öt rövid történet egy Ana Magdalena nevű asszonyról szól,...
Fordította: Szávai János
Két rendhagyó szerelem története
Kötetünk a Nobel-díjas író két kisregényét tartalmazza, amelyeket harminc év választ el egymástól. Mindkettő egy-egy szerelem története: Az Egyszerű szenvedély narrátora az ötvenegy...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ