Igazság a templomgombban
(kiadvány: Szentek hárfája)
 
 
A süteményes tálcákon túlról Németh Gábortól értesülünk róla, hogy Szilasi, az író, kritikus, irodalomtörténész, egyetemi tanár és családapa Szegeden, a Dóm tér mögött lakik, ám a regénybeli Árpádharagos, mely nyíltan vállalt szoros viszonyban áll Békéscsabával szintén meghatározó élettere volt születésétől kezdve egészen a gimnázium befejezéséig. – A szerző meg is jegyzi, hogy körülbelül azóta, a gimnáziumi évek óta szerette volna megírni ezt a könyvet.

Úgy tűnik a regény írója egyáltalán nem riad vissza saját szövegének elemzésétől, és nem titkolja el az egyes részletekkel kapcsolatos intencióit sem, kiérezhető, hogy nem rejtvényt akart feladni az olvasóinak. Még a beszélgetés elején elmondja, hogy ennek ellenére a kritikai visszhang, melyből viszonylag rövid idő alatt elég sokat kapott a Szentek hárfája, többnyire „bölcsész-krimiként” kezeli a szöveget, ami nincs különösebben ínyére. Ezt egyébként a fülszövegben megfogalmazott műfaji besorolásnak („történelmi regény és intellektuális krimi”) és saját személyének, mint irodalomtörténésznek tudja be, pedig fő törekvése volt, hogy egy másik hangot szólaltasson meg magában, és magából. A kritika feladatát személy szerint inkább abban látja, és azt várja kritikusaitól, hogy rámutassanak azokra a pontokra a szövegben, amiken az olvasónak érdemes továbbgondolkodnia.
fotó: Valuska Gábor
 

Németh Gábor a műfajiság kapcsán a kötet nyomozás-történeti struktúrája felől érdeklődik. Szilasi, saját bevallása szerint egyáltalán nem akart ez ellen tenni, úgy gondolta, „sarkallni fog az olvasásra”. Ez teszi az elbeszélést megragadhatóvá. Mégis, miközben „különböző mukik próbálnak nyomozni a bűntény után” szükségét érezte egy negyedik dimenziónak, mely az időben eltolja ezeket a bűntény felderítésére irányuló folyamatokat. – Ez a megfoghatatlan réteg a szerző betegágyán fogant meg egy lázas, delíriumos állapotban.

Ugyanez az időbeni eltoltság jellemzi a regény mindenkori „gomolygó” narrátorát, aki sosem határozható meg pontosan. A négy elbeszélő beszámolója ráadásul megsemmisül a történet szerint, vagyis az, amit olvasunk, ilyen értelemben nincs is. Szilasi ebben a homályosságban egy olyan jelenséget igyekezett megragadni, melyet egykor édesanyja kitérőnek nevezett: így hívta azt a helyet, Békéscsaba egy elhagyatott pontján, ahol „nem volt semmi, nem volt jel”, vagyis amit  amit ma már nincs miről megjegyezni, elnevezni. Ez a mélyen szubjektív élmény testesült meg a narrátorok személyében. Mert – ahogy az író mondja – az emberek néha szeretnének olyan szavakat kimondani, melyek nincsenek. „Ezért vannak a regények, amik ehhez képest rendkívül otromba szavakból épülnek fel.” A regény Szilasi szerint az ilyen nem létező szavak helyett áll, melyek nem szerepelnek még semmilyen szótárban.

A Szentek hárfája a transzcendens szinteken (szerzője intenciói szerint) nem akart üzenni. Szilasi így fogalmaz: „ami az úristent és az igazságot illeti, ezen a fronton nem akartam mondani semmit”. – Bár ezt az eljárást nem is helyesli. Véleménye szerint az írói szándék, tehát ha az író valamit mondani akar, az nagy valószínűséggel ordítani fog a szövegéből, azaz didaxissal fenyeget. Az igazsággal pedig az a helyzet, hogy kétségkívül van, de nem lehet kimondani, az elrejtettségben lakozik és vajmi kevés köze van a racionalitáshoz. A regény utolsó fejezetében például, az igazságot kimondó személy, egy alkoholista bolond, kellően romos állapotban van ahhoz, hogy ne akarjunk hinni neki.

A valóság Arisztotelész óta élesen elválik a fikciótól. Ehhez képest Szilasi tapasztalata az, hogy adott a valóság és a fikció, ami az imaginációban összejátszik. Ahogy itt, úgy a Bárka legfrissebb számában olvasható, vele készített interjúban is elmondta: „(…) úgy van ez, hogy van egy látomása az embernek, amit meg akar írni, s ez a látomás részben olyan elemekből épül fel, amiket én találtam ki, részben viszont olyanokból, amik a valóságban is léteznek” (Bárka XVIII. 2010/6).

Hasonlóképpen állunk a tényekkel is, melyek jelen történetben egyáltalán nem adottként kezelendőek, hanem bírnak bizonyos esztétikai természettel is. Ugyanígy a kötetben szerepeltetett tulajdonnevek is inkább rámutató viszonyban állnak a karakterrel, melyhez kapcsolódnak, és nem analitikus, vagy leíró kontaktus jellemzi őket. A tulajdonnevek (például a számosan megjelenő márkanevek) „jó barátok”; tömörítvények, melyek narratívát rejtenek, egész történeteket hoznak be a szövegbe.

A kérdező  egy ponton a gonosz valóságát hozza képbe, melyről olvasata szerint a kötet szól. Írótársa helyesel, valóban, a gonosz létezik – ezt állítja a könyv. Ezt még annyival egészíti ki, hogy a gonosznak sorsa van – szerinte ugyanis erről szól a könyv. – A gonosz sorsa pedig az, hogy bár sokáig győzelemre áll, de el kell buknia. Eleve.

A regényből felolvasott rövidebb részlet után még egy személyes jellegű  kérdés hangzik el, mely a történet mélyén lapuló ősképre és egy interjúban tett megjegyzésre vonatkozik, miszerint a szerző privát célja regényével az, hogy „megölje magában a parasztot”. Szilasi nyíltan vállalja és magyarázza ezt a kijelentését, melyben az alkotás személyes tétjét fogalmazta meg a korábbi beszélgetés során. Paraszti származását emlegeti, a tanyát, a magtároló mellett a nagyapja subájával, azzal a borzalmas méretű és szörnyen nehéz tárggyal, mely metaforája volt gyökereinek és mélyen nyomasztotta. Ezt a messziről és régtől hozott szorongást volt hivatva feloldani az elkészült regény.

Kiadvány:
Szilasi László
Szentek hárfája
Magvető Kiadó, 2010


Forrás:

litera.hu
Nagy Bernadett
2010. 12. 02.
2010-12-06 12:42:32
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ