Leminimalizmustalanítás

Úgy tetszik, a háromkötetesre tervezett új magyar Carver-kiadás első két darabja, a tavaly ősszel megjelent Kezdők és a most egészen friss Befognád, ha szépen kérlek? arra szövetkezett, hogy a „minimalizmus" Carverre tapadt címkéjét körömmel aprólékosan végleg lekaparja az íróról. Ez persze nem sajátosan magyar törekvés, bár Raymond Carver magyarországi fogadtatásával a címke eltávolítása kétségtelenül érdekes viszonyban áll, különös tekintettel az író a kilencvenes évek közepe táján kialakult itthoni kultuszára, és ennek legkézzelfoghatóbb dokumentumára, a mostani könyvek megjelenéséig az egyetlen magyar nyelvű Carver-kötetre, egy többfordítós válogatásra (Nem ők a te férjed, Kalligram, 1997), mely a maga módján az irodalmi minimalizmus afféle korabeli apoteózisa volt. De most mintha az egész világnak teltebb, komótosabb, bőbeszédűbb íróra lenne szüksége, mint az azelőtti Carver volt, beleértve ebbe a világba a Carvert kizárólagosan íróvá avató Amerikát is. Ha jól veszem ki, a fenti koncepción az ez év végére tervezett magyar zárókötet nem fog már jelentősen módosítani (a kanonizált életműből a legbővebb lére eresztett darabokat tartalmazó könyv van hátra), abból a bizonyos címkéből, akármi történjék, egy-két eltávolíthatatlan ragacs viszont biztosan Carver képe körül marad majd.

A legnagyobb ilyen folt valószínűleg az, hogy az az anyag, amiből egyáltalán választani lehet, végső soron erőteljesen, igazi minimalista művészre valló módon limitált, korlátozott dolog. Nemcsak átvitt értelemben az, tényleges terjedelmét tekintve is. Ray­mond Carvernek mindössze három önálló, új írásokat tartalmazó, országos amerikai kiadónál megjelent novelláskötete látott napvilágot életében: a Will You Please Be Quiet, Please? 1976-ban, a What We Talk About When We Talk About Love 1981-ben és a Ca­thedral 1983-ban; ebben a három könyvben ott olvasható az az ötvenegy elbeszélés, melyre ma a prózaíró Carver autorizált hagyatékaként tekintünk. Az író 1985-ben, ötvenévesen bekövetkezett halála után, ahogyan ez az írótárs özvegyek gondjaira bízott csekély terjedelmű életművekkel történni szokott, a szám növekedésnek indult, szűk negyedszázad elteltével jóformán a duplájára terebélyesedett. A 2009-es „összegyűjtött" Carver már 90 elbeszélést, 4 esszét és 1 regénytöredéket foglalt magában (pedig ezek még nem is a mosócédulák, és most egyáltalán nem számolunk azzal a körülbelül 300 verssel, melyet Carver pályája során írt). Annak a gyűjteménynek ráadásul még nem lehetett tudomása az ugyancsak 2009-ben, ősszel közreadott Beginners című kötetről, Carver 1981-es második, tizenhét novellát tartalmazó kötetének ősváltozatáról, mely a szintén szépíró, Carverrel baráti viszonyt ápoló, ám ebben a helyzetben a kötet kiadói szerkesztőjeként fellépő Gordon Lish radikális beavatkozásának következtében tizenhét úgyszólván vadonatúj tétellel bővítette ezt a számot. De bárhogy játsszunk is a számokkal, a legmélyükön mégiscsak egy kicsi mennyiség marad. Lish ténykedéséről, a változatok összehasonlításáról és a végeredmény egy lehetséges nézetéről pontosan számolt be Kádár Judit tavaly, a Kezdők megjelenésekor (Nem tudják, mi a bajuk, Magyar Narancs, 2010. nov. 11., 35. o.). A Magvető ebben a kvázi-sorozatban megcserélte az első két Carver-kötet eredeti sorrendjét, és előbb jelentette meg az angolul is újdonságszámba menő Kezdőket, a voltaképpeni második Carter-kötet eredeti változatát, s csak ez után Carver debütáló első kötetét, a Befognád, ha szépen kérlek?-et.

A most megjelent debütáló kötet felfogásom szerint felmentést ad Gordon Lish a Kezdők fülszövegén kifogásolt eljárására, és érthetővé teszi azt a munkát, amit a második Carver-könyvvel szerkesztőként elvégzett. Nagyon valószínű, hogy a Befognád, ha szépen kérlek? után a Kezdők kézirata Lish számára második variációnak tűnhetett ugyanarra. Ha így gondolta, nem teljesen alaptalanul tette. Mindkét könyvben ugyanazok a redukált világba, többnyire a nyugati parti Amerika kisvárosi környezetébe helyezett emberi kapcsolatok, leginkább férfi-nő viszonyok sorakoznak egymás után, néha megduplázva és társalgási négyesekbe rendezve; esetleg férfi-férfi konfliktusok, valamilyen egymásra nagyon hasonlító természeti környezetben; rendszerint az ugyanarra a masinériára működő rejtélyes befejezetlenséggel és kihagyásossággal, mely szükségszerűen érzékelteti a szereplők szociális és/vagy egzisztenciális kiszolgáltatottságát, kifosztottságát. A két kötet pendant-jai, ismétlődései, rímelései könnyűszerrel kiszúrhatóak, még akkor is, ha Carver észrevehetően ügyelt a látszatra (például a két kötet összesen harminckilenc novellájában mindössze két keresztnév akad a több tucat szereplő között, egy Bill, illetve egy Ann, melyek aztán a második könyvben is előfordulnak). Lish úgy ítélhette meg, az előtte fekvő (nyers)­anyag elég erős ahhoz, hogy ki lehessen bontani belőle valami olyasmit, ami nem a nyitó kötet bevált receptjének szolgai lemásolása, ám karakterét tekintve vagy alkatilag mégsem idegen ezektől a szövegektől, és a szerző törekvéseivel vagy szándékaival sem áll éles ellentétben. Nekiállt tehát szerkesztői vésőjével ezt az ideát megformálni, a felesleget eltüntetni, a redukáltságot nyelvileg, retorikailag is hangsúlyosabbá tenni és megérzékíteni. Nekiállt annak, hogy Carverből minimalistát csináljon.

A faragás során sohasem tört össze a szobor: a majd' harminc éven át csupán kézirat gyanánt létező Kezdők ugyanannyi novellát számlál, mint az 1981-ben kinyomtatott Miről beszélünk, amikor a szerelemről beszélünk?, ám van olyan darab, ami töredékes hányada lett eredetijének, miközben Carver és Lish levelezésének terjedelme állítólag túlnőtt Carver legbővebben számolt életművének karakterszámán. Lish kegyetlenségét, ez igaz, manapság irodalmi szemináriumokon szokás méricskélni, és ez akár magyarul is elvégezhető (a gyűjtemény majdnem fele, nyolc novella benne szerepel a már említett Kalligram-kötetben, mely szükségszerűen a Lish-féle redukált változat alapján állt össze). Kétségtelen viszont, hogy a hetvenes-nyolcvanas évektől negyedszázadon át ez a Gordon Lish által (is) kreált minimalista Raymond Carver jött divatba, vált iskola- és kánonteremtő mesterré, nem csak a szépirodalomban (vagy a filmes-tévés képkockákon), és nem csak magyarul (vagy angolul). Mesterré vált, és hosszú ideig kikezdhetetlenül az is maradt.

Ebbe a rezzenetlen víztükörbe zuhant bele 2009 őszén a Beginners hatalmas köve, és rá egy évre aztán magyarul a Kezdők. És még talán el se ültek teljesen a hullámok, magyarul itt van a Befognád, ha szépen kérlek? újabb csobbanása is. Szorosan ide tartozik, hogy ami angolul végtelenül egyszerűnek és egyidejűleg áttetszőnek hat, és ahol már a könnyű megértés is bőséges jutalom, az a mi nyelvünkön sokszor rettentően banális. A fordítónak tehát ki kell találnia egy nyelvet, ami azonban mégsem újszerűségével hat, hanem inkább azzal, hogy a beszéd, a szöveg, a szövegelés súlypontját a magyar nyelvnek egy olyan részére helyezi, ami irodalmi értelemben nemigen van használatban. Barabás András remekül ért ehhez, tökéletesen otthon van ebben a félszlenges, félhétköznapi, félig elemelt nyelvben; a magyar szöveg hajlékonysága, teltsége, sötétes pontossága igen nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy Raymond Carvert innentől ne annyira egy egyébként hallatlanul érdekes és termékeny doktrína megtestesítőjeként, mint inkább a világot araszról araszra leíró elbeszélő művészként láthassuk. És tegyük a szívünkre a kezünket: egy ilyen figurára mindenkor nagyon nagy szükségünk van.

Kiadvány:
Raymond Carver
Befognád, ha szépen kérlek?
Magvető Kiadó, 2011



Forrás:

es.hu
Csuhai István
2011. 02. 11.
2011-02-23 11:54:37
Fordította: Todero Anna
Egy olasz család félreértései
Claudia Durastanti a fiatal olasz írónemzedék legizgalmasabb, legeredetibb hangú alkotója. Önéletrajzi elemeket is tartalmazó könyve egy nem mindennapi család életébe enged bepillantást, ahol...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ