„Nincs már meg közülük senki”

Sok-sok Ljudmila Ulickaja-regénynek és -kisregénynek kellett megjelennie ahhoz, hogy a válogatott elbeszéléseket is kézben tarthassuk. Igaz, most bőven kaptunk belőlük. A magyar kiadás szerint az eredeti válogatás 2007-es, és nagy kár, hogy az egész kötetben csak ez az egyetlen évszám szerepel. Jó lenne ismerni az egyes szövegek keletkezésének időpontját, érdekes és izgalmas lenne időrendben elhelyezni őket az életműben. A fordító, Goretity József nyilatkozata szerint az elbeszélések 1989-2002 között születtek, és maga az írónő rendezte őket kötetbe, mert zavarta, hogy a kiadók „önkényesen" válogatnak az anyagból, és ilyen-olyan-amolyan köteteket adnak ki. Ő maga regényíróként válogatott, a novellák és a ciklusok egymásra épülnek, érdemes őket egymás után olvasni. 

Az Elsők és utolsók három generációjának lányai és asszonyai hosszú utat tettek meg, amíg Moszkva sikátorokkal teli zegzugos elővárosaiból eljutottak elegáns belvárosi vagy külföldi otthonaikba. Megviselte őket a század és a sokféle társadalmi és családi elnyomás, de igyekeztek derekasan helytállni. Mindegyik történet kész családregény, és annak ellenére, hogy a szerzői érdeklődés középpontjában, mint mindig, most is a magánélet, a sok „hétköznapi badarság" áll, átfogó képet kapunk három meghatározó politikai korszak mindennapi nyomorúságáról, a lehetetlen egzisztenciális körülményekről, a megfélemlítettségről, a sok megalázásról és kizsákmányolásról.

 A Szegény rokonok a „vidéki Moszkva utolsó maradványai", akik nem sokkal a háború után próbálnak boldogulni. Szegről-végről rokonok ők, egymást segítő becsületes és szorgalmas emberek; oroszok, zsidók, kaukázusiak. A folyton változó világban a család tartja meg őket, a család jelenti számukra a biztonságot, az egyetlen létfeladatot.  

A Kislányok az ötvenes évek lelkes kis úttörői, osztálytársak, sőt barátnők, akik Sztálin elvtárssal, egymással, a testük felfedezésével, a szexualitással és a felnőtté válással vannak elfoglalva. Van köztük egy rivalizáló, egymást kínzó ikerpár; egy zsidó kislány, akit orvos nagyszülei nevelnek (az apa minden bizonnyal Sztálin bizalmasa, a család fekete báránya); egy Amerikából hazakerült diplomata házaspár kislánya, akinek születésnapja egyikük szüzességének elvesztésével és kollektív bárányhimlővel végződik; és egy szegény családból származó kislány, aki szerelmes a némettanárnőjébe, és áruba bocsátja a testét, hogy a nemzetközi nőnapra tudjon neki venni egy virágkosarat. Ezek a derűvel, huncutsággal és szelíd elnézéssel mesélt történetek üde színfoltjai az egyébként meglehetősen komor hangvételű kötetnek.

A harmadik ciklus, a címadó Elsők és utolsók történetei a nyolcvanas-kilencvenes években játszódnak, abban az időszakban, amikor Oroszország is megnyílik a világ felé. Ezek tematikailag, hangulatilag is sokfélék, kevésbé összetartozók, mint az előző két ciklus darabjai. Ami közös bennük, hogy szinte kivétel nélkül mind a magányt, a betegséget és az elmúlást tárgyalják. Felbukkan itt hóbortos öregúr, aki a háború alatt harácsolt kincseinek keresi „méltó örökösét"; ambiciózus cselédlány, akinek sikerül svájci férjet fognia; elismert szemorvos, aki csak saját halála által tud megszabadulni zsarnok anyjától; homoszexuális filozófiaprofesszor, aki feleségül vesz egy mosodában dolgozó „tramplit", hogy a fiából tökéletes szeretőt neveljen; egy kóbor macskával küzdő magányos nő és még sok-sok furcsa, sebzett, különös lény, „titokzatos orosz lélek".  

Az Ulickaja-novellákban nincsenek formai trükkök. A szerző nem tesz kitérőket térben és időben, nem reflektál, nem töpreng az elbeszélés nehézségein és lehetőségein. Elindul egy úton, és ha az olvasónak tetszik a táj, bátran követheti, nem sok meglepetésben lesz része. Megvannak a maga jellegzetes, újra meg újra visszatérő terei és karakterei. A cselekmény mindig jól kigondolt, a részletek kidolgozottak, a hősökkel való azonosulás lehetséges. Egy „gyengéje" azonban neki is van. Fél az átlagostól, a hétköznapitól, a banálistól. Hősei szinte kivétel nélkül mind különlegesek, egzotikusak, mintha attól félne, másképp nem tudja fenntartani az olvasó érdeklődését.

Ulickaja egyetlen mű írójaként tartja számon magát, olyasvalakiként, aki „nagy formátumú, csodálatos emberek" alakjának, sorsának „őrzője". Ezek az emberek többnyire szép és könnyed, arany természetű moszkvai „életművésznők", akik nem akarnak sokat az élettől, de nem szalasztják el, ami szembejön velük. Mindenkivel jóban vannak, mindenkin segítenek, megszállottan védik az otthon melegét és gyermekeik érdekeit. Kutatók, orvosok vagy extravagáns művészek. Orosz zsidók vagy keleti szépségek. Ki vannak szolgáltatva anyjuk, férjük vagy gyerekük zsarnokoskodásainak, amelyek ellen így vagy úgy védekeznek. Nyelveket beszélnek, őrzik őseik hitét, szellemi és tárgyi örökségét. Nem tanítanak, nem moralizálnak, de szép csendben mutatják a követendő utat. Olyanok, mint a kötet záró novellájának (Gyöngykásaleves) hősnője, a biokémikus Miriam Boriszovna, aki miután ellátja ruhákkal a tűzkárosultakat, segít kedves szomszédasszonyának meggyorsítani haldokló lánya útját a túlvilágra, és közben egy tányérból eszi a megtört édesanyával a frissen főtt levest, és abba az egy tányérba potyognak a könnyeik is.

Kiadvány:
Ljudmila Ulickaja
Elsők és utolsók - Válogatott elbeszélések
Magvető Kiadó, 2010



Forrás:
es.hu
Tönkő Vera
2011. 02. 11.
2011-02-23 12:00:15
Fordította: Pék Zoltán
Londoni nyarak sok zenével és fűszerrel
A fiatal brit irodalom egyik legígéretesebb szerzőjének regényében egy ghánai fiú felnövéstörténetét követhetjük végig délkelet-Londonban. Miután nem jut be az áhított zeneművészeti...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Fordította: Kúnos László
A halhatatlanság ára
Hajnalcsillag-sorozatának második kötetében Karl Ove Knausgard ezúttal két szereplőre összpontosít. A regény első fele 1986-ban, a csernobili atomkatasztrófa évében játszódik, és egy Syvert...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ