TIM PEAKE
Tim Peake az Európai Űrügynökség (ESA) asztronautája.

A 186 napos Principia küldetését, amely során a Nemzetközi Űrállomáson dolgozott a 46/47-es expedíció keretében, 2016. június 18-án fejezte be, amikor visszatért a Földre.

Tim tesztpilóta, szolgált a brit légierőnél is. Több mint háromezer órát repült, több mint harmincféle helikopterrel és merev szárnyú repülőgéppel.

Tagja számos angol tudományos, repülési és világűrrel foglalkozó társaságnak, valamint STEM-nagykövet. II. Erzsébet brit királynő születésnapi kitüntetései alkalmával Timet a Szent Mihály- és a Szent Györgylovagrend tagjává választották; a díjat kiemelkedő tengerentúli, jelen esetben űrbéli szolgálatért adományozták.

Tim a Halló, a Földdel beszélek? című bestseller szerzője. A könyvben szereplő képeket a Nemzetközi Űrállomásról fotózta. Az albumot a 2017-es British Book Awards átadásán az Év Könyvének választották ismeretterjesztő / életmód kategóriában.

Házas és két fiú apja.

A szerző kiadónál megjelent művei:
Fordította: Lekli Medárd
Napjaink minősége a szokásainktól függ Mindennap elszívsz húsz szál cigit, vagy rendszeresen sportolsz? Odafigyelsz a kellemetlen érzéseidre, vagy úgy teszel, mintha nem léteznének? Lefekvés...
Fordította: Petrikovics Edit
Mindjárt itt a nagy nap, Emily pedig aprólékosan megtervezte pazar esküvőjét. Mindennek tökéletesnek kell lennie. A nagy eseményt azonban beárnyékolja egy szerencsétlen múltbéli esemény:...
Ez a könyv nem tartozik a hagyományos memoárok közé, műfaja nem sorolható egyetlen kategóriába: életrajzba bújtatott vállalati-impresszionista tankönyv, egyszersmind humanista filozófiába...
A Mallorca szigetén hat évet töltött séf különleges gasztronómiai utazásra invitálja az olvasókat. A szerző izgalmas élményei mellett könnyen elkészíthető, igazi mediterrán hangulatot...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ