Alan Walker tíz évig munkálkodott monumentális és meghatározónak szánt Chopin-életrajzán. Ezalatt az elsődleges források sokaságát böngészte át és dolgozta fel többek között Varsóban, Párizsban, Londonban, New Yorkban és Washingtonban. Fáradozásainak gyümölcse minden idők legátfogóbb monográfiája a nagy lengyel zeneszerzőről.
De Walker műve több is ennél: sok makacs tévképzetet, mítoszt és legendát korrigál, amelyek mindmáig torzítják Chopin megítélését. Mindemellett beszámol Chopin életének drámai fordulatairól és zűrzavaros történelmi hátteréről, minden eddiginél alaposabban részletezi lengyelországi gyermek- és ifjúéveit, továbbá kutatómunkájának eredményeit Chopin és George Sand kilencévnyi együttélésének precíz feltárásában is kamatoztatja.
A Fryderyk Chopin című kötet lebilincselő és olvasmányos, ám egyszersmind tudományos megalapozottságú. A hivatásos zongorista és a zenetörténész éppoly haszonnal forgathatja, mint bármely igényes zenekedvelő. Lisztről írott korszakos életrajzához hasonlóan Walker Chopin zenéjének sajátságaira is páratlan érzékenységgel tapint rá, és könyve lapjain szinte megelevenedik a 19. század egyik legendás és igen szerethető művészének alakja.

816 oldal

6990 Ft

E monográfia az első olyan összefoglaló munka, amely szisztematikusan vizsgálja és értékeli az 1956-től 1989-ig tartó Kádár-korszak teljes zeneszerzői termését. Dalos Anna kötete elsősorban azt kívánja bemutatni, miképp reflektáltak a különböző generációkhoz tartozó magyar zeneszerzők a kortárs nyugat-európai, illetve észak-amerikai zeneszerzői technikákra, miképpen igyekeztek új zenei tapasztalataikat beépíteni saját életművükbe és miképpen gondolkodtak a modern zenéről és általában véve a zeneszerzésről. A munka a repertoár-kutatás műfajába tartozik, azonban messze túllép e műfajon, amennyiben analitikus megközelítésével egyrészt a zeneszerzők gondolkodását és az alkalmazott technikákat tárja fel, másrészt arra a kérdésre keres választ, hogy a Kádár-kori Magyarországon alkotó komponisták miképpen reagáltak az őket körülvevő mindennapokra, műveik milyen poétikai diskurzusokba épültek be. E diskurzusok vizsgálatába - a művek részletes elemzése mellett - a kortárs zenekritika, illetve a zenetudományi recepció dokumentumainak feldolgozását is bevonja a szerző. A monográfia további célja, hogy meghatározza a magyar zeneszerzés helyét az egyidős nemzetközi kortárs zenei gyakorlatban.

448 oldal

4990 Ft

A Petőfi Csarnok alapítási évében, 1985-ben még senki sem tudhatta, hogy néhány éven belül megszűnik a második világháborút követően létrejövő kétpólusú világrendszer. A kortársaknak fogalmuk sem lehetett arról, hogy a berlini fal 1989-es leomlásával globális, rendszerszintű geopolitikai, gazdasági és ideológiai változás következik be. Azt azonban a Petőfi Csarnok működtetői és használói saját bőrükön is érezhették, hogy ,,elbizonytalanodik" a hatalom. A mindennapokban annyit lehetett érzékelni, hogy a gazdasági visszaesés és a külföldi eladósodás következtében növekszik a társadalmi elégedetlenség, a gazdasági szabályzók fokozatos felszabadulása pedig bizonyos cselekvési szabadságot visz a mindennapi életbe. Milyen épület állt korábban a Petőfi Csarnok helyén? Vajon a PeCsán keresztül hogyan óhajtotta domesztikálni az államszocialista művelődéspolitika az ifjúsági kultúrát? A hivatalosan elvárt szocialista művelődéspolitika elveibe hogyan fértek be a deviáns ifjúsági szubkultúrák, a politikailag kényes zenekarok vagy a droghasználathoz hasonló ifjúsági problémák? Hogyan értékelte a sajtó az intézmény megnyitását és működését? Ennek a gazdag kép- és plakátanyagot, rövid kiegészítő írásokat, interjúkat és kronológiát is tartalmazó könyvnek a szövegei ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresik a választ. A kötet az NKA Hangfoglaló Program támogatásával jött létre, amely 2014 óta igyekszik összegyűjteni és bemutatni a hazai pop- és rockzene múltját. E munka részeként dolgozzák fel és tárják a nagyközönség elé az államszocialista időszak legfontosabb szórakozóhelyeinek történeteit is. Csakúgy, mint az Ifjúsági Parkra fókuszáló korábbi kiadványuk, A Petőfi Csarnok. Ifjúsági kultúra és szabadidő-politika, 1985-1993 is jó néhány szerző közös munkájának a gyümölcse; olyan kezdeményezés, amely a rendszerváltás idejének populáris zenéje mellett betekintést enged a korszak politika- és társadalomtörténetébe is.

144 oldal

2990 Ft

Dohnányi Ernő vonósnégyesei kedvelt, sikeres művei a kvartett-irodalomnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy már a szerző életében is számos felvétel készült belőlük, és napjainkban is sorra jelennek meg az újabb és újabb lemezek. Több olyan album is van forgalomban, amely mindhárom nyomtatásban megjelent Dohnányi-vonósnégyest tartalmazza, de magyar együttes előadásában eddig még nem lehetett mindet meghallgatni. A korábban soha nem hallott fiatalkori kvartettet a Rondo Quartet két éve kiadott első lemeze tartalmazza. A most megjelenő második lemez, amelyen az op.7-es A-dúr és az op.15-ös Desz-dúr vonósnégyes hallható, méltó folytatása elődjének, egyszersmind újabb bizonyítéka annak, hogy Dohnányi a kamarazene nagymestere volt.

oldal

2490 Ft

,,Tintinnabuli - amikor válaszokat keresek az életemben, a zenémben, a munkámban, sétálok egyet ezen a vidéken. Nehéz időkben pontosan érzem, hogy mindannak, ami külsődleges, nincs jelentősége. A dolgok sokfélesége csak megzavar, nekem az Egyet kell keresnem. Mi ez az Egy, és hogyan találok el hozzá? A tökéletességnek sokféle formája létezik: mindaz, ami lényegtelen, alásüllyed. Valami ilyesmi a tintinnabuli is. Ott egyedül vagyok a némasággal." Arvo Pärt (1935) korunk egyik legismertebb és legnépszerűbb zeneszerzője, aki saját maga alkotta kompozíciós technikájával, a tintinnabulival meghódította a világ zeneszerető közönségét. Ez a válogatás az észt zeneszerző saját írásait, köszönőbeszédeit, illetve a vele készült legfontosabb interjúkat és beszélgetéseket tartalmazza. A könyvet egy Pärt életútját és gazdag életművét bemutató, részletes kísérőtanulmány teszi teljessé.

248 oldal

3490 Ft

,,Van-e a zenének nyelve? >>Nyelvszerű-e<< a zene? (...) Ha képesek lennénk is e kérdésnek világos értelmet adni, vajon volna-e rá általános válasz? 20. századi fejlődésével (...) összefüggésben felhozták, hogy a zenében véget ért a nyelvszerűség kora, s e tényállást hol felszabadulás-ként, hol veszteségként értelmezték. És ha igaz, hogy valóban véget ért a nyelvszerű zene kora, hogyan értsük ezt: a zene történelmi változásának a kifejeződéseként? Esetleg egy, nem csupán a zenét vagy akár valamennyi művészetet, hanem az egész társadalmat érintő történelmi kor-szakváltás kifejeződéseként?"

Albrecht Wellmer zene és nyelv viszonyáról írott kései nagyesszéje a zenefilozófiai gondolkodás széles körű problematikáját átfogó könyv. Wellmer szemléletmódját e műben egyfajta multiperspektivikusság jellemzi: egyszerre érvényesíti a nyelvfilozófia, a hermeneutika, a de-konstrukció és a kritikai filozófia szempontrendszerét, ugyanakkor mindezek kritikáját is ambicionálja. Könyvében a szerző előbb a zene és nyelv kapcsolatára vonatkozó tradicionális kérdéseket tekinti át, majd az esztétikai tapasztalat különböző formáit elemzi, illetve megvizsgálja, miként függ össze a művek reflektált tapasztalata nyelvi interpretációjukkal.

Wellmer (zene)esztétikai gondolkodására nagy hatást gyakorolt egykori tanára, Theodor W. Adorno. Adorno esztétikai és zenefilozófiai írásait Wellmer talán mindenkinél mélyebben is-meri, és lenyűgözően szuverén módon képes értelmezni, egyszersmind tovább is gondolni azok meghatározó fogalmait és problémáit. Ennek megfelelően Adorno esztétikája egyszerre képezi Wellmer könyvének fontos inspirációját és kritikai tárgyát.

Könyve utolsó harmadában Wellmer két zeneszerző, John Cage és Helmut Lachenmann munkásságát elemzi, s ezeken keresztül igyekszik bemutatni, milyen formát ölthet a zene nyelvszerűsége és a zene ,,hermeneutikai jellege" a 20. század második felében. Az Esszé a zenéről és a nyelvről az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb zenefilozófiai tárgyú munkája, amely a kor-társ zeneszerzés által felvetett kompozíciós kérdésekre is hiteles válaszokkal szolgál.

400 oldal

4990 Ft

,,Lehet, hogy némely zenebarát számára Erkel operájának cselszövő-dala bossanovában meglepő ötletnek tűnik, és sokak számára Kodály egyik közismert népdalgyűjtése is nehezen képzelhető el egy keleti hangulatú világzenei improvizáció alapjaként, de hitünk szerint zenei meglepetésekben bővelkedő, egyedi atmoszférájú albumunk is bizonyítani fogja, hogy a csodálatos klasszikus zeneszerzők magyar témájú művei minden zenei világban életre kelthetőek, és feldolgozásunkban talán olyanokhoz is eljuthatnak, akik eddig idegenkedtek a komolyzenétől."

oldal

2990 Ft

Európa 20. századi kultúrtörténetének kevés ellentmondásosabb alakja van, mint Alma Mahler-Werfel (1879-1964). Jelentős művészek hosszú sorának volt szerelme és múzsája: festők, írók, építészek, zeneszerzők keresték a kegyeit. A korszak három kimagasló szellemének volt a felesége: elsőként a zeneszerző Gustav Mahlernek, majd a Bauhaust megalapító Walter Gropiusnak, s végül a világhírű írónak, Franz Werfelnek. Az érte rajongó férfiak csodálták, ahogy saját művészi ambícióit feláldozta éppen aktuális társának karrierje érdekében, míg mások őszinte gyűlölettel viseltettek iránta: vakbuzgó és elvtelen törtetőnek tartották.
Hogy valójában ki is volt Alma? Bár magyarul is hozzáférhető önéletrajzából - melyben Alma a tények jó részét tudatosan elferdíti - sok minden kiolvasható, a történész Oliver Hilmes munkája az első, amely a maga összetettségében állítja elénk e nem mindennapi személyiséget. Hilmes eddig publikálatlan forrásokra és hatalmas kutatómunkára építve vázolja fel Alma páratlan életútját, s egyúttal a 20. század első felének európai kultúrtörténetéről, illetve az antiszemitizmus rohamos térnyeréséről is gazdag leírást nyújt. Hilmes elbeszélése a náci hatalomátvételt követő száműzetés éveit is tárgyalja, a kor emigráns társadalmának működési mechanizmusaiba is bepillantást engedve.
A 2004-ben német nyelven megjelent kötet rendkívül alapos történettudományi munka, amelynek szerzője ugyanakkor az újságírók eleganciájával forgatja a tollát, és gyakran merít a korszak anekdotáiból is. A fekete özvegy a legkülönbözőbb művészeti ágak iránt érdeklődő olvasók számára segíthet a régi századelő szellemi világának megismerésében, miközben a nagypolitika alakulását is képes új fénytörésben, alulnézetből bemutatni.

416 oldal

4290 Ft

Ez a könyv évtizedek kutatásának összegzése, a szerző Muszorgszkij utolsó nagyszabású operája, a főműnek is tekinthető Hovanscsina rehabilitációjáért folytatott munkálatainak kísérője és egyfajta mellékterméke. Bojti János a mű rekonstrukciójának szükségessége mellett érvel, és tárgyához történelmi, esztétikai, zenei, formai valamint dramaturgiai irányból közelítve az opera átfogó értelmezését, sőt újraértelmezését kínálja.
Erre az újraértelmezésre azért van szükség, mert a Hovanscsina zenéjének és szövegének mindeddig nem volt végleges, a szerző akaratának megfelelő, azt kompromisszumok nélkül érvényesítő formája. A kézirat csupán zongorakíséretes formában, hiányosan jelent meg 1931-ben. Ennek javított kiadása 1976-ban látott napvilágot, melyben a közreadó egy új kézirat felbukkanásáról adott hírt, amely ugyan lehetővé teszi az elveszett részek rekonstrukcióját, ám ezt a feladatot a közreadók továbbra sem végezték el.
Az opera két formában került korábban kiadásra: Muszorgszkij halála után Rimszkij-Korszakov szerkesztette át és hangszerelte meg a darabot, majd 1959-ben Sosztakovics végezte el e munkát az 1931-ben megjelent kiadást véve alapul. A rekonstrukció hiányában mindkét szerkesztő és hangszerelő sajátosan értelmezte az operát, és az aktuális történelmi helyzetnek megfelelően az egyikük birodalmi szemlélettel alkotta meg a saját változatát, a másikuk pedig szovjetizálta a magáét. A nem túl nagy Hovanscsina-irodalom szerzői óhatatlanul e két átdolgozó hatása alá kerülve elemezték a művet, amelyet rendszerint rejtélyesnek, szokatlannak találtak.
A korábbi elméletekkel és elemzésekkel ellentétben Bojti János a Hovanscsina újraszerkesztését és újrahangszerelését, valamint a hiányzó részek rekonstrukcióját követően alakítja ki saját újszerű álláspontját. A kötet értékét tovább növeli, hogy az átfogó elemzés mellett az olvasó az opera szövegkönyvének első magyar nyelvű műfordítását is megtalálja.

oldal

4990 Ft

A fordítóként és szerkesztőként is komoly életművet maga mögött tudó Szabolcsi-díjas zenetörténész, Hamburger Klára a 20. század második felében felvirágzó Liszt-kutatás egyik legjelentősebb, nemzetközileg ismert alakja. Lisztről szóló első írásai az 1960-as években jelentek meg, tanulmányait magyar, angol, német, francia, olasz és orosz folyóiratokban, könyvekben publikálta. Liszt életét és művét összefoglaló könyvének felújított, bővített kiadása Franz Liszt: Leben und Werk címen 2010-ben jelent meg a Böhlau Verlagnál, Liszt Ferenc zenéje című munkája pedig a Balassi kiadó gondozásában. A most megjelenő tanulmánykötet egy hosszú és gazdag kutatói életút megkoronázása: ismertebb és kevésbé ismert - ma azonban csak nehezen hozzáférhető - írásait gyűjti egybe. A tanulmányok között egyaránt helyet kapnak átfogó témákat tárgyaló írások - Wagner és Liszt barátsága, Liszt cigányzene-fogalma, az utókor képe Lisztről -, a zeneszerző ismert kortársaihoz fűződő viszonyát áttekintő szövegek, s persze zenei kérdéseket tárgyaló, elemző jellegű cikkek. A magyar olvasó számára különösen izgalmasak és fontosak lehetnek azok a tanulmányok, amelyek Liszt magyar kapcsolatait tárgyalják, rávilágítanak arra a közegre, amely a 19. századi Magyarországon körülvette a ,,hírhedett zenészt", és amelyek megerősítik, hogy Liszt számára rendkívül fontos volt magyarsága és szülőhazájához fűződő viszonya.

352 oldal

4490 Ft