A nemzet cselédei

A NEMZET CSELÉDEI

Bán Zoltán András
2016.10.27. 15:340
Mindketten a közönség dédelgetett dívái voltak. És bár azonos korban éltek, részben azonos színpadokon léptek fel, mintha nem is lettek volna egymás kortársai. Frissen kiadott memoárjaik feltárják a különbségeket, meg persze a hasonlóságokat is.

Az 1866. július 3-án lezajlott königgrätzi csata sorsdöntő volt Ausztria és Európa történetében. Az osztrák hadsereg összeomlása szinte közvetlen oka lett az 1867-es magyar–osztrák kiegyezésnek, míg Bismarck Poroszországa számára megnyitotta az utat, hogy az 1872-ben létrejött német egység vezető hatalma legyen, és ezzel megbontsa a régen rögzült európai egyensúlyt; ez végső soron az első világháborúhoz vezet majd.   

A königgrätzi csata, Georg Bleibtreu olajfestményén. Majdnem 6000 osztrák halott, 22 ezer hadifogoly

wikipédia By Georg Bleibtreu (1828–1892) Attributed to - Photograph, Own work Anagoria, Taken in 11 November 2012,

És fatális jelentőségű volt két hősnőnk életében is. Mindketten 16 évesek. A korábban Bécsben cselédként szolgáló Jászai Mari, akinek ekkor még Krippel Mari a neve, markotányosnőként kerül a csapatokhoz. Ekkor éri élete első szexuális élménye, melyet nem túlzás katasztrofálisnak nevezni.

„Rögtön rámtette a kezét egy őrmester, Solymosi Károly. A magáénak tekintett és én is magamat az övének. Elvezetett jó messzire a tábortól; szörnyen féltem tőle, de a világért sem mertem ellenkezni, oly hatalmasnak képzeltem azt a szép őrmestert.

Ledobott a földre és olyan iszonyú, éles fájdalmat okozott, hogy ma is hallom a sikoltásom abban a borzasztó éjszakában.  

Befogta a számat és dühösen csitított. Ez volt az én nászéjszakám.”

Ugyanebben az évben az eredetileg Reindl Ludovikának keresztelt, de Kölesi Lujza művésznéven fellépő kislányt Blaha János cseh származású osztrák katonakarmester vezeti oltárhoz – a korkülönbség 21 év. A háború kitör, Blahának be kell vonulnia ezredéhez, de onnan hamarosan elbocsátják, tüdőbaja gyógyíthatatlannak tűnik. Az 1866-os év egyetlen menekülés az új házasoknak: Szabadkáról Temesvárra, onnan Pozsonyba, aztán Bécsbe.

Blaha 1870-ben hal meg, Blaha Lujza számára egyetlen öröksége a neve, no meg egy unalomig ismételgetett, komikus magyarsággal elgagyogott mondata: „Danulni kell, fraulein, danulni...”

A fiatal Blaha Lujza

Forrás: Wikimedia Commons

Ugyanakkor Lujza feltehetően nem élte át a nászéjszaka örömét vagy kínját – a házaséletről mélyen hallgat a napló. Hiszen ami feltehetően nincs, arról aligha lehet beszélni. Később így értékeli az egészet: „sokszor eszembe jut szegény Blaha, aki apám volt inkább, mint a hites társam”. Ezt már második házassága elején írja, amely ugyancsak félresikerült, noha ebből két gyermek is született. Vagy csupán egy, mert az elsőt valószínűleg nem a férj, Soldos Sándor Heves megyei földbirtokos nemzette.

De 1881-ben harmadszor is férjhez megy, báró Splényi Ödönhöz, aki nagy szerepet játszik a modern magyar rendőrség megteremtésében. Blaha ebben is sokkal konvencionálisabb volt a szinte avantgarde-ista Jászainál; nem vállalta az aggleányéletet, mivel ez a félpolgári Magyarországon még egy színésznő, azaz voltaképpen társadalmon kívüli jelenség (vulgárisan szólva: szinte szajha) számára is hihetetlen kockázatokkal járt. 

Férjek

Jászai Mari ugyancsak korán házasodott, és akár Blaha Lujza, szintén érdekből. Ám, ellentétben Blaha Lujzával, őt nem pusztán anyagi érdek vezette. Első és egybe utolsó férje Kassai Vidor volt, a kor egyik szerfölött népszerű színésze, azaz szakmabeli.

„Engem nagyon lenézett, nagyon megvetett; őt szemeltem ki megmentőmül.  Nem szerelemből, azt még soká nem ismertem, hanem azt mondták róla, hogy a legműveltebb ember.”

Kassai Vidor. Jászai: „A könyveit szeretném látni. Megengedi, hogy elmenjek magához? Mentsen meg, Kassai úr!”

Forrás: Wikipedia

„Mint mágnestű az északi sarkot, úgy kerestem én mindig a tudást. Ezért akadt aztán egy ember, Kassai Vidor, aki után én jártam. Azt mondták róla, hogy »egy egész szoba könyve
van«. Ettől kezdve csak őmellé húzódtam, ahol találtam.”

Sorsdöntő különbség: Jászai mindig választ, Blahát mindig választják.

Blaha érdekei megfoghatók és világosak voltak. Az első házassággal egyszerűen a nyomorból menekült ki, és mentette ki ezzel anyját és mostohaapját is.  

A lánykérés tragikomikus. De mondhatjuk szívszorítónak is:

„Tegnap este jött mama és azt mondta, hogy Blaha bácsi megkért, elmégy-e hozzá? Én csak hallgattam, nem mondtam se igent, se nemet; nem volt semmi kifogásom, nem volt semmi különös kedvem se. Mama talán azt hitte, hogy ellenkezni akarok, hát újra kezdte; de most már bőbeszédűbben monda:Látod, mi szerződés nélkül vagyunk itt Szabadkán egy hónap óta már. Ki tudja, meddig lehetünk el még így.

Azt mondta nekem, hogy téged nagyon megszeretett. Hogy el akar venni feleségül. Apától, tőlem annak rendje, módja szerint megkért; hát akarsz-e hozzámenni leányom?

Blaha Lujza: Eduard Ellinger felvétele

Forrás: Wikimedia Commons

Hát hozzá megyek, mama! mondám minden habozás nélkül és azt mondám volna, akárkiről is lett volna szó, hiszen ő titokban segélyezte mamát. Jó ember, derék, becsületes ember és úgy szeret, mintha az apám volna, én meg a leánya volnék. Azt üzenem hát neki mama által, hogy hozzá megyek. Eljött, gyengéden megcsókolt és csak annyit monda: Tovább danulunk, Lujzika. Én pedig csak ennyit válaszolék: Igen, Blaha bácsi. Így lettem én menyasszony. Így ért véget az én gyermekkorom.”

De aztán ejött a pillanat, amikor Blaha bácsi föllázadt. 

„Már régen észrevettem, hogy valami bántja; de csak nem szólt és én nem tudtam eltalálni, hogy mi a baja? Hát a minap, amint valami jó hírrel jött haza éppen és én egyre csak azt felelgettem, hogy: »ja Blaha bácsi! ... Ja, Blaha bácsi!« – kipattant a nagy titok. Szörnyű nagy dühbe gurult a lelkem, szinte
belesápadt és reszketett is a fölindulástól, amint azt mondotta, hogy ne bácsizzam őt, hogy a férjemuram ő és nem a bácsikám, hogy ne csináljak belőle figurát!”

De aztán persze minden ment tovább ugyanúgy. Blaha becsülte és tisztelte a bácsit, hiszen nevét egész életében megtartotta, és még a másokkal nemzett gyermekeire is átörökítette.

Kassai és Jászai Mari házasságával viszont két roppant erős személyiség költözött össze, és egyikük sem akarta feladni autonómiáját. Kassai a 19. század legvégén papírra vetett, de csak 1940-ban kiadott, vérbeli íróra valló Emlékezéseiben nagyon világosan lát: „Később kisült azután, hogy nemcsak egymásnak nem vagyunk teremtve (már ti. a házaséletben), de kisült az is, hogy a házaséletre egyáltalán nem. A függetlenséget (ezt a legfőbb földi jót) halálosan szerettük mindketten.” 

Pótapák

Talán nem teljes őrültség a feltevés, hogy Blahának apahiánya volt (apját 6 éves korában elvesztette), és Blahában is apapótlékot keresett. Ugyanezt igényelte további férjeitől is. De legvilágosabban talán a Rákosi Jenőhöz kötődő kapcsolatából olvasható ki a komplexus. Rákosi a kor meghatározó kulturális alakja volt, ráadásul sokáig rendezője és igazgatója Blaha Lujzának a Népszínháznál, ahol élete legnagyobb sikereit aratta.  

Rákosi Jenő (1842–1929) író, újságíró, színházigazgató, lapszerkesztő. Blaha Lujza: „Nemcsak igazgatónk, hanem tanítómesterünk, jóbarátunk is”

Forrás: Wikipedia

Rákosi persze kissé idealizált alakban akarja látni és a közönséggel láttatni patronáltját és vezető sztárját. Ezt írja a Blaha-féle memoárokhoz írt bevezetőjében:

„Ebben a könyvben Blaha Lujza beszél nekünk egyet-mást az életéről. Derűs, nevető az ég, melyet ő beszél. 

Bárányfelhők is úszkálnak rajta, de nem eső, hanem egy kis könyhullatás permetez le róluk,  

mert akit mi mindig rózsás és dalos kedvében láttunk, annak voltak gondjai és álmatlan éjszakái is.”

Ki gondolná.

Mindamellett eme álmatlan éjjeleket bagatellizálja, vagy egyszerűen nem vesz róluk tudomást. Pedig, mint kiderül, még a válásához is az ő áldását kérte Blaha Lujza. Amit persze Rákosi, vérbeli színházi emberként, a következő képes beszéddel adott meg neki : „Kis Blaháné, sohase szomorkodjék. A rossz darabot félre kell tenni, kár avval vesződni!” És a kis Blaha értett a szóból.

A Népszínház/Nemzeti Színház épülete 1893-ban. „Egy szép őszi reggelen megpillantottam az utcatáblát: Blaha Lujza tér” – írja 1908-ban Blaha Lujza

Forrás: Fortepan/Klösz György

Ugyanakkor az is feltehető, hogy a kemény és karcos Jászai szintén rászorult némi apapótlékra. Már Kassait is kicsit ebbe a szerepbe kényszerítette, de a színésznő apaimitációi inkább a szellemi világ héroszai voltak, mindenekelőtt Széchenyi és Petőfi, bár a 26 éves korában meggyilkolt költőt azért nem egyszerű bármiféle apaszerepbe belepréselni. Jászai mindig is a szellem atlétái iránt rajongott, akiket szinte istenített.

Egyébként is csak végleteket ismert. Jellemző, hogy emlékirata élén ez a kedves, behízelgő mondása áll:

Csak a tehetségesek és a rajongók érdemlik meg az ember nevet. A többiek, a közönyösek, a szemétdombra valók: ott rohadjanak el.  

Volt még valaki, aki pótapaként lépett fel az életében, bár őt ritkán emlegetjük 1848 vagy a kultúra főhőseinek társaságában. Görgey Artúrról van szó. Természetesen benne is azt imádta, amit önmagában: a kívülállást, az autonómiát, a személyiség tökéletes szuverenitását és azt, hogy magasról tesz a külvilág véleményére.

Görgey Artúr Barabás Miklós litográfiáján. Ezt mondta Jászainak: „Csak Kossuth apánk fogta rám, hogy nem tudok szót fogadni...”

Forrás: Wikipedia

Amikor Jászai arról kérdezi, hogy viseli el, hogy évtizedek óta árulónak nevezik és piszkolják, noha ártatlan, Görgey csak mosolyog.    

„Hát azt hiszi, nem tettem ezzel határtalan nagy szolgálatot Magyarországnak? Mit gondol, mekkora önbizalmat öntött a magyarba annak tudata, hogy őt nem lehet legyőzni, hanem el kell árulni, hogy elbukjék. Látja, ezért érdemes volt mártírnak lenni, mint ahogy maga mondja. Ekkor zokogva estem térdre előtte.”

Igen, ilyen cinikusan bölcs és fölényes apa kellett volna Jászainak, nem a Győrött jéghideg vallásossága miatt szentként tisztelt ács, Krippel József, aki vizes kötéllel rendszeresen véresre verte. Hogy a gyerek kötelessége volt előző este beáztatni a kötelet, az magától értetődik. 

Szeretők

Kassai finoman utal rá, hogy nem voltak alkalmasak a házaséletre. A kor szemérmeskedő nyelvén ez a nemi életet is jelentette. És aztán többször is megjegyzi, hogy sok mindent el kell hallgatnia. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy összevethetjük írását Jászai először 1927-ben megjelent emlékezéseivel, amelyeket az egy évvel később elhunyt Kassai még bizonyíthatóan olvasott.

Nos, Jászainak esze ágában sem volt elhallgatni bármit is. A kellemetlen és később már kimondottan kínos házastársi közeledésről mellbevágóan kendőzetlenül beszél: „Tudta, hogy egész éjjeleken át varrtam és tanultam, s hajnalban, alig hogy elaludtam, felébresztett ölelkezni.”

Herman Ottó. Jászai egyik leveléből: „Édes galambom, maga a legjobb ember a földön, és én legjobban szeretem ezen a földön.” Aztán a jegygyűrűjét egy borítékban bedobta az ablakán

Forrás: Wikipedia

Mármost ez vagy igaz, vagy nem. Annyit persze nem árt tudni, amit Jászai mégis elhallgat. Hogy ugyanis házássaga alatt, egész pontosan 1871-ben, Kolozsváron már a szeretője volt a későbbi híres madarásznak és természetbúvárnak, Herman Ottónak, aki akkoriban színikritikusként működött. A hozzá írt, Jászai-módon szenvedélyes leveleket 1979-ben jelentette meg Szabadfalvi József, a kiváló filológus és helytörténész. (Akit részletesebben érdekel, itt elolvashatja.)

A délelőtti próbák és az esti előadások közti pár órában Hermanhoz jár fel, és közben így ábrázolja önmagát az emlékiratban:  

 „Mikor az első nyár után visszamentünk Kolozsvárra, azután a teljes elerőtlenedés után, talán amiatt, terhemre vált a házasélet. Feltérdepeltem az ágyban és összetett kézzel kértem Kassait, hogy hagyjon aludni. Könyörögtem neki, hogy váljon el tőlem, hadd éljek egyedül, hisz láthatja, hogy nem vagyok feleségnek való. Hallani sem akart erről. 

Jászai Mari mint Kleopátra. „Nekem kín a házasélet, én nem szeretek senkit, én csak színésznő akarok lenni, nem feleség”

Forrás: Wikimedia Commons

A szeretet hiányzott Kassaiból és ez rosszabbá tette, mintha útonálló lett volna.” 

Nos, ez biztosan nem igaz. Itt Jászai akaratlanul is önmagát festi le. Freudi tévedés, de ekként leleplező, hogy memoárjában mindössze egyszer említi Hermant, de akkor is elhibázza keresztnevét, és Antalnak nevezi.

De a sok konfabulálás mellett többnyire azért világosan elemzi önmagát és helyzetét.  Ennek tömör összefoglalása: „Csak azt szerettem, akitől tanulhattam valamit. A lelkem mindig éppen olyan éhes volt, mint a testem.” És e két igényt általában igyekezett egyesíteni, így választott mindig a szellem birodalmából szeretőket, híreseket, szellemfejedelmeket, Feszty Árpádot, Szomory Dezsőt, Reviczky Gyulát és még sok mást, ahogy mondani szokták.

Jászai Mari: Emlékirat és napló. Atheneum/Szépmíves könyvek, 2016, 235 oldal, 3490 Ft

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Persze itt az éhség egyrészt metafora, másrészt száraz tény. Mind Blaha, mind Jászai ifjúkorának legkínzóbb élménye volt a folytonos éhség. Blaha Lujza egyenesen azt írja, hogy a „cipő és cipó”, mindössze e kettőre vágyott gyerekként. A színészi léttel együtt járt az állandó anyagi kiszolgáltatottság az igazgatóknak, intendánsoknak. Ráadásul ekkoriban a nőknek, ellentétben a férfiakkal, akiknek a színház varratott ruhát, maguknak kellett gondoskodni a jelmezeikről is, és ez roppant kiadásokkal járt. Vagyis a férfiak általi kizsákmányolás szinte totális volt. 

„Minek egy ilyen szép lánynak gázsi?” – kérdezi Jászait egyik első igazgatója. Aztán egy poros ruhatárban megerőszakolja. 

A drámai szende praktikái 

Úgy tűnik, Blaha Lujza szerencsésebben megúszta mindezt, bár az is valószínű, hogy ő sokkal szemérmesebb és naivabb volt, és a férfiak körében szerzett tapasztalatairól mélyen hallgat. Blaha klasszikus szubrett volt, vagy az akkori szóhasználattal élve: drámai szende. (Noha egész életében vágyott a tragikai szerepkörre. Ám egyszer sem említi Jászai nevét, akivel évtizedeken át ugyanabban a színházban dolgozott. Jászai egyszer ír róla, természetesen lesajnálóan.)   

Blaha Lujza: Életem naplója. Szépmíves könyvek/Atheneum, 2016, 268 oldal, 3490 Ft

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

De azért neki is voltak szeretői. Itt éppen a hallgatás árulja el. Olvasható egy amolyan egyperces novella a memoárban, amely éppen a hézagosságával mond sokat. A Kirándulás lóháton című apró betét a Bovaryné híres lovaglási jelenetére emlékeztetheti a mai olvasót.

 „A napokban eszembe jutott, hogy nagyon szeretnék megtanulni lovagolni.” Ezt megemlíti egyik színésztársának, Vízvárinak. „Tudja mit – mondja ő –, van nekem egy igen kedves barátom, Bölöny Józsi, annak van sok paripája, megkérjük, hogy válasszon ki belőle nekünk valót és kimegyünk valamerre.”

Az aranyifjú leírásakor szinte dadog az izgalomtól Blaha Lujza tolla:

Sugár fiatal ember, gyönyörű fekete hajjal, nagy fekete szemekkel, pici szájjal. Kreol arcszíne nekem nagyon tetszik.

A lovacskák másnap a ház előtt voltak. Elindultunk hármasban. Bölönyvel csak mentünk, de a Vízvári lova nem akart menni, biztatta, sarkantyúzta, – csak nem jött utánunk.

De aztán egyszerre megindult úgy, hogy el is hagyott bennünket. De egész más irányban mént, mint mi és csak vagy egy óra múlva érkezett meg a kitűzött helyre, a Félix-fürdőbe. Vízvári az mondta Bölönynek: bizonyosan készakarva adtad számomra ezt a makrancos állatot. És feltettük, hogy ezt a kirándulást gyakran fogjuk megismételni.”

Hogy itt Vízvári összejátszott Bölönyvel, az elég egyértelmű. És hogy aztán tényleg gyakran megismételhették a kiruccanást, arra közvetett bizonyíték lehet, hogy 1874-ben Blaha Lujza egészséges fiúgyermeknek adott életet, akit aztán Blaha Sándor névre kereszteltek. De előtte mintegy lóhalálában férjhez ment a mindössze három napja megismert Soldos Sándor egri földbirtokoshoz. 

Blaha aligha követte Jászait, aki kíméletlen őszinteséggel nyilatkozott: „Ha éhes voltam, zabáltam.” Persze azért a kis Blaháné is csipegetett.

Lábtörlők

Jászai Mari mindig pontosan tudta, hogy miféle világban rendeltetett élnie. Ezt írja egyik esszéjében:

A férfiak formálnak bennünket.

Ezt én elmondhatom, aki soha sem engedelmeskedtem egynek is – ha csak magamnak is jól nem esett az engedelmeskedő gyönge asszonyt játszani. Mondhatom, hogy mindig inkább a férfiaknak akartam tetszeni, mint az asszonyoknak. Ami igaz, az igaz. A férfiaknak nevelnek bennünket.”

Jászai Mari: „Sosem volt az nagy, aki halála után nem nagy”

Forrás: Wikimedia Commons

A nő – különösen, ha színésznő – ebben a korszakban és még sokáig teljes mértékben kiszolgáltatott volt mind szexuálisan, mind gazdaságilag, bár a kettő voltaképpen ugyanannak az éremnek a két oldala. És igen nagy árat kellett fizetniük, ha megadták magukat annak az elemi sodrású természeti erőnek, amit Jászai így írt le:

A vér gyönyöre igen nagy, a vágya legyőzhetetlen és pokoli kínokat okoz, ha ki nem elégítik.

Blaha a nemzet csalogánya, míg Jászai a 2016-11-17 10:28:56

Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ