Atomfegyverek és a NATO a Trump-korszakban
Az Athenaeum Kiadó és a Republikon Intézet 2018. január 18-án konferenciát rendez Daniel Ellsberg Végítéletgép című könyve kapcsán.

Daniel Ellsberg tengerészgyalogos, később katonai elemző – sőt egy időben Henry Kissinger nemzetbiztonsági főtanácsadó majd külügyminiszter konzultánsa – nemcsak a Pentagon-iratok elkészítésében működött közre, hanem ő volt az, aki 1971-ben nemzeti politikai vitát robbantott ki azzal, hogy nyilvánosságra hozta az Egyesült Államok vietnámi háborúval kapcsolatos titkos kormányzati döntéseiről szóló dokumentumokat.

Ellsberg frissen megjelent alkotásában a civilizáció történetének egyik legveszélyesebb fegyverfelhamozását mutatja be, melynek öröksége – és a Trump adminisztrációja alatt javasolt megújulás – több problémát és veszélyt vet fel napjainkban is.

Melyek az USA nukleáris politikájának legnagyobb kockázatai? Hogyan értelmeződik újra Donald Trump adminisztrációja alatt a nukleáris fenyegetettség a Wikileaks, Chelsea Manning és Edward Snowden ügyek tekintetében? Működik-e még ma is a nukleáris elrettentés doktrínája?

Program:

09.45 – 10.00 Regisztráció

10.00 – 10.15 Az Athenaeum Kiadó és a Republikon Intézet köszöntője

10.15 – 10.30 Könyvismertető előadás

Filippov Gábor, politológus

10.30 – 12.00 A nukleáris elrettentés doktrínája a Trump-korszakban
/Kerekasztal-beszélgetés/

Kaló Máté, Amerika-szakértő
Magyarics Tamás, amerikanisztika professzor, ELTE-BTK
Nagyné Rózsa Erzsébet, egyetemi docens, Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszék, NKE
Seres László, újságíró, a Kapitalizmus blog szerkesztője

12.00 – 12.15 Kávészünet

12.15 – 13:30 Külpolitikai törésvonalak: új nukleáris fegyverkezési verseny?
/Külpolitikai vita/

A konferencián való részvétel ingyenes. Előzetes regisztrációra a republikon@republikon.hu email címen van lehetőség!

Event

Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...