E-Könyv
354 oldal
2990 Ft
Aisha, a hit védelmezője
Halála előtt Mohamed ékköves kardját, az al-Mathurt harmadik feleségére, Aishára bízta; és meghagyta, hogy használja a kardot a dzsihádban - arra azonban nem számíthatott, hogy ezt a háborút a saját követői fogják egymás ellen megvívni. Ali, Mohamed unokatestvére és bizalmasa és Aisha húsz éve gyűlölik egymást, bizalmatlanságuk és a hatalomért folytatott harc a Próféta halála után polgárháborúba sodorta a muszlim közösséget, és azzal fenyegetett, hogy elpusztít mindent, amiért Mohamed küzdött. A regény az első négy kalifa, Abu Bakr, Umar, Uszman és Ali bin Abi Tálib uralkodásának időszakába (632-661), az umma legbefolyásosabb vezetőinek politikai játszmáiba enged bepillantást, a történetet az előző könyv főhősnőjének, Aishának és politikai ellenlábasának, Alinak a nézőpontjából is megismerjük. Az Aisha, a hit védelmezője olyan korba vezérel el minket, amikor vér áztatta Arábia földjét, a polgárháború nem volt kíméletes sem a nőkkel, sem a gyermekekkel, a kegyetlen és brutális csaták a mindennapok részei voltak ugyanúgy, mint a színfalak mögött zajló családi és politikai drámák. Mindkét főszereplő az egész iszlám közösség boldogulásáért küzd, és ezért hajlandóak végül személyes érdekeiket is háttérbe szorítani. Az Aisha, a hit védelmezője kiterjedt kutatómunkán alapuló történelmi fikció, amely az iszlám polgárháborúban szemben álló felekkel, motivációival, a Mohamed örökségéért folytatott küzdelemmel, az iszlám síita és szunnita ágának megszületésével foglalkozik, de a legkevésbé sem szárazan. Mindkét főszereplő erős karakter, nemcsak intellektuális, hanem érzelmi szempontból is, ami érdekfeszítően izgalmassá, sőt lehetetlenné teszi a könyvet. Sherry Jones 1979 óta dolgozik újságíróként számos díjat nyert. Aisha, a hit védelmezője a nagysikerű, botrányokkal övezett Aisha, a Próféta szerelme folytatása.
248 oldal
2990 Ft
Vasárnap délután a Grande Jatte-szigeten
Georges Seurat francia festő Vasárnap délután a Grande Jatte-szigeten című képét 1886 májusában mutatták be Párizsban. A festmény azóta talán a legismertebb posztimpresszionista kép lett. Ki nem gondolkodott már el azon, hogy a festő által megmintázott figurák vajon kik lehettek, és milyen életet éltek? A Grande Jatte-szigeten sétáló párok esetleg éppen szakítanak, vagy egy rég nem látott ismerőst keresnek a tömegben. A kép-regény az egyszerre békés megelégedettséget és vészterhes várakozást sugárzó festményen látható alakok élettörténetét meséli el érzékenyen, beleérzéssel és nagy fantáziával. Minden egyes fejezet lezáratlan, és az olvasó alig várja azt a kimerevített pillanatot, amikor a szereplők végre elfoglalják helyüket a festményen. De ezzel még nincs vége, mert a szerző újra szétzilálja a megkomponált idillt, és megtudjuk, mi történt abban a pillanatban, amelyben a szereplők megmozdultak.
360 oldal
3490 Ft
Talált tárgyak országa
Sandy Shortt kényszerbeteg. Amióta tízéves korában eltűnt a szomszéd kislány, mániákusan keresgél, nem tudja feldolgozni, ha elvesznek a dolgai. Kutatószenvedélye annyira magával ragadja, hogy magánnyomozóként keres eltűnt személyeket. Jack Ruttle is kétségbeesetten keresi öccsét, Donalt, akit egy éve mintha a köd nyelt volna el. Amikor megtalálja Sandy hirdetését egy újságban, érzi, hogy a nő segíteni fog rajta. Miközben Donal után kutat, egyszer csak Sandy is eltűnik, méghozzá egy olyan helyen köt ki, aminek létezéséről addig álmodni sem mert: az elveszettnek hitt fél pár zoknik, lakáskulcsok és a nyomtalanul eltűnt emberek birodalmában. Ez az új, szórakoztató és vidám világ, kedves, ám néha furcsa lakóival együtt befogadja Sandyt, ő azonban másra sem vágyik, csak hogy megtalálja a hazavezető utat. A mindössze 28 éves Cecelia Ahern e regényében is kiválóan ötvözi a mesét és a valóságot.
304 oldal
2990 Ft
Miért lettem antipatikus?
Egy egészségügyi miniszter feljegyzései Őszintén az egészségügyi reformokról Molnár Lajos 10 hónapon keresztül volt a Gyurcsány-kormány egészségügyi minisztere. Kinevezése után rögtön hozzálátott az egészségügy teljes átalakításához, nevéhez öt korszakalkotó törvény megalkotása fűződik. Radikális reformterveivel korábban soha nem tapasztalt indulathullámokat korbácsolt fel az egész országban - nemcsak az ellenzék és a sajtó, az orvosok, a patikusok és a gyógyszergyártók támadták hevesen tevékenysége miatt, de koalíciós partnereivel, sőt, olykor párttársaival is meggyűlt a baja. Ebben a könyvben őszintén, szókimondó stílusban ír a bársonyszékben töltött hónapokról, az egészségügyi reform szükségességéről és arról, milyen érdekek mozgatták a változások ellenzőit, a miniszter politikai ellenlábasait. Izgalmas részleteket, kulisszatitkokat árul el arról, hogy valójában kik és hogyan vettek részt az egészségügyi politika megalkotásában.
560 oldal
3990 Ft
A magyar nemes vitézsége
Bánó Attila e kötetében - az Árpád-házi királyok uralkodásától az 1848-49-es szabadságharcig tartó időszakból - azokat a nemeseket és főnemeseket mutatja be, akiknek vitézi cselekedeteiről, háborúkban, csatákban, portyázásokban, párviadalokban való részvételéről hitelt érdemlő feljegyzések, adatok maradtak fenn. Az egyes személyekhez kapcsolódó szócikkek árnyaltabbá teszik a magyar nemességről kialakult képet, és segítik az emlékezést azokra a hősökre, akik a harcokban bátran küzdöttek, s nem rettentek vissza a legnagyobb áldozat vállalásától sem.
192 oldal
2490 Ft
István király blogja
,,Hogyan alapítottam meg Magyarországot valójában?" I. (Szent) István királyunk a virtuális világban merész kormányzati kommunikációs eszközhöz nyúl: végigblogolja életét, hogy az állampolgárok értesüljenek lelkének minden titkos rezdüléséről, és a keménykezű, sziklaszilárd uralkodóról alkotott kép némileg árnyaltabb legyen. Ebben az ,,ómagyar szatírában" a magyarokat keresztény hitre térítő püspök életvidám és lelkes borivó, Imre herceg elvarázsolt holdkóros, Koppány pedig raccsoló arisztokrata. Csupán egyetlen tanács az olvasáshoz: nem szabad túl komolyan venni!
232 oldal
1990 Ft
A 26-szor klónozott Nordy Fox kalandjai
Nordy Fox a Földön él. Az ötödik évezred végén. Pontosan 26-szor klónozták. Belsőkozmosz-analízis vizsgája az utolsó kihívás az Űrtudományok Egyetemén, hogy remek csillagközi navigátor lehessen. Ha elbukik, újabb megsemmisítés vár rá, amit mindenképp el akar kerülni. A vizsga balul végződik, így nem marad más választása, menekül a huszonhetedik klónozás elől.
Nordy két barátjával a dimenziótehén űrsztrádán nyer egérutat. Fellégezni sem marad idejük, mert egy háború közepén landolnak, amelyet Processzor tábornok és Tauk ősfa vív egymással. A győzelem kulcsa Nordyék kezében van, még ha ezt ők kezdetben nem is sejtik...
Dörnyei Kálmán három fantasyt írt (A fekete egy, Kaland nélkül, Yabbagabb, a kalandorok szégyene). A 26-szor klónozott Nordy Fox kalandjai az első sci-fije, amelyet Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című ötrészes "trilógiája" ihletett.
784 oldal
4490 Ft
Sárkányfog
Az erdélyi késő reneszánsz korát és Báthory Zsigmond uralkodását bemutató Sárkányfog sok szálon futó krónikája rengeteg szereplőt vonultat fel. Passuth e művéből azonban nem csak szűk három évtized erdélyi eseményeibe nyerhetünk bepillantást; megelevenedik II. Fülöp barokk Spanyolországa, illetve megismerhetjük a francia és a császári udvar intrikus világát is.
400 oldal
2990 Ft
Rejtett Világ
Rose Redgrave egy autóbalesetben majdnem életét veszti, ám nem akármilyen lehetőséget kap: visszatérhet a klinikai halál állapotából, cserébe egy titkos társaságnak kell dolgoznia, mely a Föld megmentéséért küzd, nem éppen válogatott eszközökkel. Legelőször egy iskolát kell elvégeznie, mely inkább hasonlít elitkommandós-képzőre, mintsem jósneveldére, ám a nagyszájú és remek humorú Rose a legelképesztőbb helyzetekben is feltalálja magát, és megoldja a legszövevényesebb ügyeket is. Az új környezetben pedig rájön: végre van értelme az életének, s nem csupán cél nélkül sodródik; ezen kívül megtudja, miért övezte annyi titok születésének körülményeit, és nem utolsó sorban a régen várt szerelem is megérkezik...
400 oldal
2990 Ft
Bennem élsz
Justin Hitchcock, a jóképű, ámde morózus, amerikai művészettörténész még nem lábalt ki a válása okozta sokkból; kiábrándultan és depressziósan éli napjait. Dublinban tart előadást, amikor rábeszélik, hogy vegyen részt egy anonim véradáson. Joyce Conway, a harmincas évei elején járó, rossz házasságban élő ír fiatalasszony balesetet szenved, és csak vérátömlesztéssel sikerül megmenteni az életét, de még így is elveszíti azt, amire a világon a legjobban vágyott: a kisbabáját... Amikor Joyce magához tér, úgy érzi, mintha valaki a testébe költözött volna: más álmait álmodja, más emlékeire emlékszik, és ez a különös idegen segít neki abban is, hogy túljusson saját fájdalmán. Gyökeresen megváltoztat maga körül mindent, idős édesapjához költözik, és már csak abban biztos, hogy megmagyarázhatatlan lelki kapocs köti össze az ismeretlen férfival. De vajon hogyan jut Justin nyomára, hogy megköszönje neki az életét? Cecelia Ahern ötödik regénye ismét bővelkedik meglepő fordulatokban, mesés hangulata minden pillanatban magával ragad - a szív legsötétebb zugaiba is elérhet a fénysugár!
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Sziklai István
Szinte érezni a félelem ízét
Oroszország, 1812. Franciaország végre méltó ellenfélre talált? Oroszország lerohanásának előestéjén a félig francia, félig angol Matthieu Carrey Napóleon ötszázezres hadseregének soraiban...
,,Hiszen, tételezzük fel, mire Kobak felnő, még létezik könyv, és lesz, aki olvas, és esetleg Kobak kezébe kerülnek a könyveim, és feltűnik neki, hogy mindenkiről szó esik, a testvéreiről,...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
A halálnak van humorérzéke
Kár, hogy csak MOST kezdek rájönni, hogy alapjában véve jópofa nő lehetett az anyám. KÁR, hogy csak most kezdem IRIGYELNI, amiért annyira BÁTRAN élt, ahogyan én sose mertem. DE JÓ VOLNA ÚJRAKEZDENI,...
Balázs Béla, az elismert, sikerei csúcsán járó író egy éjszakai lokálban megismerkedik egy fiatal nővel, akinek nem tud ellenállni. A mindent elsöprő vonzalom hatására a meggyőződéses...