Ebben a gyönyörűen illusztrált naptárban az évet Paulo Coelho műveiből válogatott idézetek kísérik végig. Paulo Coelho, akit emberek milliói a szavak alkimistájaként tartanak számon, napjaink egyik legbefolyásosabb szerzője. Könyvei nemcsak a bestsellerlistákat vezetik, de társadalmi és kulturális párbeszédet is gerjesztenek. A műveiben érintett témák, eszmék és filozófiák sok olvasó vágyát teljesítik be, olyanokét, akik a saját útjukat és a világ újfajta megértését keresik. Catalina Estrada már gyerekként ráeszmélt szülőhazája, Kolumbia vibráló és buja természetére. Jelenleg Barcelonában él, de nemzetközileg elismert illusztrátorként sem felejtette el a gyökereit. Munkáiban, erőteljes színhasználatában ma is jelen van ugyanez a csodával teli rajongás.

Oroszország, 1812. Franciaország végre méltó ellenfélre talált? Oroszország lerohanásának előestéjén a félig francia, félig angol Matthieu Carrey Napóleon ötszázezres hadseregének soraiban találja magát. Mivel Sándor cár látszólag nem készült fel a háborúra, a francia győzelem biztosnak tűnik. A Grande Armée mindent elpusztít, ami az útjába kerül. Carrey célja kevésbé világos. Zsarolás kényszere alatt kémnek áll a császár hadseregében, és azt reméli, hogy így követheti szerelmét, egy francia színésznőt, aki a moszkvai színházba ment dolgozni. Ahogy az utánpótlás egyre fogyatkozik és beáll a fagy, a Grande Armée kezd összeomlani. A háború örvényébe sodródva Carrey veszélyes utazásra indul, miközben az oroszok éhes farkasként köröznek körülötte. ,,Intrika, kémkedés és párbajok. Nagyszerű kalandtörténet, a háttérben Napóleon Oroszország elleni kudarcba fulladt inváziója." Adrian Goldsworthy, történész, bestseller-író ,,A Napóleon ügynöke első fele szórakoztató - színes történet párbajokról, szerelmi ügyekről és szerencsejáték-barlangokról. A második fele Napóleon Moszkvából való rettenetes visszavonulásának kegyetlen, eleven beszámolója." The Times ,,A Napóleon ügynöke egy epikus léptékű erőpróba, amely az olvasót belemeríti az ágyúfüst illatába és a kartácsgolyók fütyülésébe. Szinte érezni a félelem ízét. Az 1812-es hadjárat a hatalmas áldozatok, a lenyűgöző bátorság és egy olyan ember története, aki sosem tudta, mikor kell visszalépnie. Ben Kane az egyik legkiválóbb történelmi regényírónk, és a téma iránti szenvedélye minden oldalon átragyog." Douglas Jackson, író Részlet a könyvből: Az egyre erősödő hangok és ütések kakofóniájába kiabáló hang vegyült. Egy ököl eltalálta a számat, amitől az alsó ajkam úgy hasadt fel, mint egy túlérett szilva. Erre azonnal felcsapott a röhögés, de mégsem fájt annyira, talán azért, mert a fejem úgy kongott, mint valami templomi harang. Vágytam a teljes öntudatlanságra; akkor megszűnne a fájdalom. Akkor már agyon is verhetnek, az sem érdekel. A hang újra felharsant, egyetlen szót bömbölt. A tömeg kiabálása elhalt. Fejemet lelógatva vártam a következő ütést, a következő pofont. Nem jött. Először éreztem, hogy a felkaromon a szorítás enyhül. Megrogytam, és most eszméltem rá, hogy milyen gyenge vagyok; a parasztok rángattak újra álló helyzetbe. Még mindig nem jött az újabb ütés. - Osztavity! Felnéztem, és a tömegben megláttam egy lovas kozákot, aki szintén egyenruhát viselt, mint a többiek, csak sokkal pompásabbat és ízlésesebb szabásút. Szablya lógott az oldalán. Újabb parancsot vakkantott, mire a parasztok utat engedtek neki, csak a két ember maradt ott, akik a karomnál fogva tartottak. Tompán rámeredtem, és eltűnődtem, vajon milyen újabb kínzás vár rám. - Bocsánat, camerade - mondta. - Vous-etes français? - Igen - nyögtem ki, és eszembe jutott, hogy az orosz tisztikar tagjai beszélnek franciául. Majd neki is elismételtem a Bellamytól hallott kifejezéseket. Az arca azonnal érdeklődővé vált, amit aggodalom váltott fel. - Elnézését kérem, uram, amiért ezt művelték magával. - Franciáról oroszra váltott, és először szóáradatot zúdított a parasztokra, akik meghunyászkodtak, és elhúzódtak a tiszt kezében lengetett lovaglóostor elől, majd a kozákoknak is kijutott a tirádából, akik megpróbáltatásaimat közelről szemlélték. Miután felfedtem kilétemet, már a legnagyobb udvariassággal bántak velem, noha nem barátságosan. A kémeket mindenki lenézi, gondoltam elcsigázva, miközben két kozák betámogatott a kapitány sátrába.

,,Hiszen, tételezzük fel, mire Kobak felnő, még létezik könyv, és lesz, aki olvas, és esetleg Kobak kezébe kerülnek a könyveim, és feltűnik neki, hogy mindenkiről szó esik, a testvéreiről, az unokatestvéreiről, a barátnőkről és a kutyákról, de róla semmi. Ez nem lenne igazságos." Elkészült hát a népszerű sorozat legújabb kötete, amelyben a Nagymama ezúttal is komoly kihívások elé néz. Férje, a Gyerekdoki aggasztó szívbetegsége, valamint (ezzel némileg összefüggésben) titokzatos pittyegések a férj telefonján, a digitális korba született unokák rejtélyes világa, a véletlen egybeesések volt gimnáziumi szerelme, Gönczi és az ő élete között, és legfőképpen az idő hol száguldó, hol megtorpanó, különös természete a Nagymamát arra sarkallja, hogy a mesterséges intelligenciához forduljon támogatásért és megnyugtató válaszokért. Pataki Éva bravúros időkezeléssel egyetlen napba sűríti a gyakran a múltban gyökerező és sokfelé ágazó történéseket. Az életigenlő, mégis enyhén mélabús hangulatú legújabb Nagymama-könyv talán a sorozat legfilozofikusabb darabja, ugyanakkor a szöveget ezúttal is átjárja az eredeti, fanyar humor. Idézet Ez már sok volt. Még hogy én hangos lennék, csak azért, mert a Gyerekdoki beszél abnormálisan halkan? Meg erőszakos? Csak mert többnyire én döntöm el, hogy milyen sorozatot nézzünk, vagy épp kit hívjunk meg vacsorára? De hát én olvasok utána a sorozatoknak, és jobbára én ápolom a társas kapcsolatainkat, ő inkább főz. Tudtam, persze, hogy a férjem nincs jó passzban, gyászol, Maci kutyánk halála a padlóra küldte, de ez azért fájt. A Gyerekdoki a piacra sem jött velem, sehová sem jött, sétálni sem. Pedig hívtam kitartóan, hogy mégis mozogjunk, a mi korunkban már figyelni kell a rendszeres testmozgásra. Én hívtam fel erre a figyelmét, noha ő az orvos, igaz, gyerek-. Fásultan azt válaszolta, mi értelme kimenni a házból pusztán azért, hogy azután visszajöjjünk. Kutya nélkül a séta céltalanná lett a számára, így magam róttam a kizöldült, számozott utcákat, egyre azon a paradoxonon törve a fejem, hogyan cipeljem magammal a Gyerekdokit, hogy megtegye az egészség fenntartásához szükséges napi lépésszámot anélkül, hogy erőszakosnak tűnnék. Éreztem, hogy ez így nem mehet tovább.

Paulus barát, a titokzatos vándorszerzetes saját múltja elől menekülve járja a világot. 1334 telén a sors egy észak-itáliai kolostorba vezeti, amelynek nagy része évek óta romokban hever, sötét zugaiban és poros termeiben pedig különféle szerzetesrendek élnek furcsa szimbiózisban. Amikor az egyik lakó rejtélyes körülmények között meghal, a vándorszerzetes nyomozásba kezd - amit azonban több tényező is nehezít... Paulus barát egy olyan korban igyekszik megtudni az igazságot, amelyben szinte bárkire rá lehet sütni az eretnekség bélyegét, és amelynek mindennapi részét képezi a halál. Vajon sikerrel járhat-e egy olyan ember, aki saját maga előtt sem tud teljesen őszinte lenni? Az ötödik parancsolat Bíró Szabolcs korai munkája, az első, amelyet saját nevén jegyzett. Az Athenaeum Kiadó új köntösben, a szerző több más történelmi témájú és hangulatú - vagy épp az Anjouk-sorozathoz kapcsolódó - novellájával együtt adja közre ezt a különleges kisregényt. Idézet ,,Amikor sexta után megtaláltam Mihály testvért a romos, pókhálós szkriptóriumban, a hóesés már teljesen abbamaradt. Az apátság fölött gyülekező, sűrű felhőzet viszont azt üzente, hogy nem ért még véget az égi háború, a vihar csak erőt gyűjt a következő rohamhoz. - Ki az, ki van ott? - fordult felém a vénségesen vén Mihály, ahogy meghallotta közeledő lépteimet az üres teremben. - Paulus vagyok - mutatkoztam be. - Úgy hallottam, itt talállak. - Gyere, gyere csak közelebb, testvérem! - integetett kedélyesen. Ekkor vettem csak észre, hogy mindkét szemére vak. - Gyere, élvezd velem együtt ennek a szent helynek a csendjét! Az ablakpárkányon ült, arcán túlvilági mosollyal. Letelepedtem mellé, és végighordoztam tekintetem a helyen, amit ő szentnek nevezett. Az aedifícium, melyben a szkriptórium is állt, valaha gigantikus, fényűző építmény lehetett, ekkor azonban már csak óriási kőhalomnak tűnt, mesterséges sziklának az apátságon belül. Mindenütt romok, felborított és korhadásnak indult asztalok, félig használt pergamenek, megtépázott tollak hevertek. A falakat néhol korom lepte, de még annál is több volt a pókháló és az egérürülék. - Tudom, mit gondolsz - szólalt meg mellettem fátyolos hangon Mihály testvér. - Azt hiszed, vén bolond vagyok, hogy szent helynek nevezem. Látnod kellett volna fénykorában! Nem szóltam, hagytam, hogy az öreget elöntsék az emlékek, és meséljen nekem a múltról. - A világ legpompásabb szkriptóriuma volt ez - áradozott a szerzetes. - Állandóan folyt a munka, szebbnél szebb, értékesebbnél értékesebb kódexeket másoltunk. Ott, ahol most csak a beomlott falrészt látod, állt egy kis ajtó, az vezetett a könyvtárba. Nem léphetett ám be oda akárki, nagyon fontos fóliánsokat őriztünk! Különleges tudást... - In omnibus requiem quaesivi, et nusquam inveni nisi in angulo cum libro. - Bizony, jól mondod, testvérem! - mosolyodott el az öregember. - Ha jól értem, te is másoló szerzetes voltál, Mihály testvér. - Ó, igen, én is itt dolgoztam - mutatott végig a romokon. - Itt állt az asztalom, éppen itt, az ablak mellett. Több száz oldalt készítettem el, amikor még dicsőséges időket élt ez a kolostor. Aztán... áh! - legyintett dühösen, lemondóan. - Mi történt? - faggattam. - Miért áll romokban a fél apátság? - Nem lett volna szabad elrejtenünk a tudást, az vezetett minden rosszhoz, a titkolózás és a gyarló kíváncsiság - siránkozott. - Hét esztendeje történt, de mintha már egy örökkévalóság is eltelt volna azóta. Egyetlen hét leforgása alatt olyan zűrzavar alakult ki, hogy el sem hinnéd, testvérem! Azt gondolnád, hogy csak mese és merő kitaláció, amit összehordok. Még a Szent Inkvizíció is itt járt, két testvérünket máglyahalálra ítélték, mert boszorkányok voltak és gyilkosok, dolcineánus eretnekek, de egy másik, különös szerzetes - a nevére már nem emlékszem - azt mondta, hamis az ítélet, aztán egyszeriben eltűnt, majd meg tűz ütött ki a toronyban, leégett a könyvtár, és a falusiak fellázadtak. Jaj, testvérem, szavamra mondom, a pokol elevenedett meg itt akkor!"

Az ifjú és feltűnően szép Dorian Grayt lefesti barátja, Basil Hallward. Lord Henry Wotton befolyása alá vonja a tapasztalatlan húszéves ifjút, és ráébreszti az élet ízére. Dorian a lelkét is kész lenne odaadni azért, hogy tetteinek terhét a Basil által festett arcképe viselje, ő pedig ifjú maradhasson. Mindjobban beleszeret saját szépségébe, ám a festmény öregedése nyomasztóan hat rá. ,,Basil Hallward az, aminek én hiszem magam, Lord Henry az, aminek a világ hisz engem, Dorian az, ami én szeretnék lenni - egy másik korban." - Oscar Wilde Idézet - Jöjjön, üljünk az árnyékba - szólt Lord Henry. - Parker kihozta italunkat, és ha tovább áll a napon, agyonégeti, s akkor Basil nem festi le többé. Vigyázzon, le ne süljön. Nem jól állna magának. - Nem törődöm vele - kiáltott Dorian Gray kacagva, és leült egy padra a kert végén. - Magának pedig mindennel kell törődnie. - Miért? - Mert magának nagyszerű fiatalsága van, és a fiatalság ezen a földön az egyetlen érték. - Én ezt nem is érzem, Lord Henry. - Nem, most nem érzi. Egy napon azonban, ha majd öreg lesz, ráncos és csúnya, ha majd a gondolat redőket vés homlokára és a szenvedély iszonyú tüzével megpörzsöli ajkát, akkor majd érzi, borzalmasan érzi. Most amerre megy, elbűvöli a világot. Azt hiszi, mindig így lesz ez...? Csodálatosan szép arca van, Gray úr. Ne ráncolja homlokát. Csodálatosan szép arca van. És a Szépség a Szellem egy formája - sőt magasabb, mint a Szellem, mert magyarázni sem kell. A világ nagy tényei közé tartozik, mint a verőfény vagy a tavaszi idő vagy a sötét vizeken való visszatükrözése annak az ezüstkagylónak, amelyet holdnak nevezünk. Ez kétségtelen. A Szépségé a fölény isteni joga. Aki birtokában van, abból herceget csinál. Mosolyog? Ó, ha majd elveszti, nem mosolyog többé... Néha azt szokták mondani, hogy a Szépség csak afféle fölszínes valami. Lehetséges. De legalább nem olyan fölszínes, mint a Gondolat. Nekem a Szépség a csodák csodája. Csak sekélyes emberek nem ítélnek azután, amit látnak. A világ igazi titokzatossága az, ami látható, nem az, ami láthatatlan. Igen, Gray úr, az istenek jók voltak önhöz. De amit az istenek adtak, azt hamar vissza is veszik. Csak egypár éve van, hogy igazán, tökéletesen és egészen éljen. Ha elmúlik az ifjúsága, szépsége is vele vész, és akkor tüstént fölfedezi, hogy nincs több diadal számára, vagy be kell érnie azokkal a nagy győzelmekkel, amelyeket a múltjára való visszaemlékezés keserűbbekké tesz, mint a vereségeket. Minden eliramló hónap közelebb hozza önt valami borzasztóhoz. Az idő féltékeny önre és harcol a liliomai és rózsái ellen. Aztán megsápad, arca beesik, szeme elhomályosodik. Iszonytatóan szenved majd... Ó, élje az ifjúságát, amíg fiatal! Ne pocsékolja el napjai arányát, ne hallgasson a szobabölcsekre, ne igyekezzen elhárítani a reménytelen kudarcot, és ne adja oda életét a tudatlanoknak, a közönségeseknek, a hitványoknak. Ezek afféle beteges ábrándok, korunk hamis eszméi. Élje azt a csodálatos életet, amely önben van. Semmi se menjen veszendőbe. Folyton-folyvást új és új meglepetéseket hajszoljon. Ne féljen semmitől... az új hedonizmus - erre van szüksége századunknak. Ön lehet látható jelképe. Az ön egyéniségével mindent megvehet. A világ magáé, egy idényre... Mihelyt megismertem, láttam, egyáltalán nincs tudatában annak, hogy micsoda és hogy mi minden lehet. Annyi min?den volt önben, ami elbűvöl engem, hogy éreztem, mondanom kell valamit önnek önmagáról. Arra gondoltam, milyen tragikus lenne, ha szétforgácsolódna. Mert az ifjúsága nagyon rövid ideig tart majd, nagyon rövid ideig. A közönséges mezei virág elhervad, de aztán újra kivirul. Az aranyeső júniusra éppúgy sárgul, mint most. Egy hónap múlva piros csillagok gyúlnak az iszalagon, és leveleinek zöld éjszakája minden évben rengeti majd piros csillagait. De mi soha többé nem kapjuk vissza ifjúságunkat. Az öröm ütőere, amely bennünk lüktet húszéves korunkban, meglassul. Tagjaink elaszlanak, érzékeink megpudvásodnak. Förtelmes babákká fajzunk, és a szenvedélyek emléke riaszt, amelyektől túlságosan féltünk, azok az isteni kísértések gyötörnek, amelyeknek nem mertünk engedni. Ifjúság! Ifjúság! Nincs is a világon más semmi, csak az ifjúság.

Balázs Béla, az elismert, sikerei csúcsán járó író egy éjszakai lokálban megismerkedik egy fiatal nővel, akinek nem tud ellenállni. A mindent elsöprő vonzalom hatására a meggyőződéses kommunista férfi Moszkva helyett a Dolomitok sziklái közé utazik, hogy részt vehessen Leni Riefenstahl első filmjének megalkotásában, kockára téve hírnevét és karrierjét. Kapcsolatuk mindkettőjük számára végzetes lehet a háború felé sodródó Németországban, a Hitler pártfogását elnyerő nő elsöprő ambíciói mellett. Szűcs Dóra filmrendező első könyve e két nagyon különböző ember szerelmét dolgozza fel filmszerűen pergő jelenetekben. Részlet a könyvből: Kávégőz és szivarfüst kellemes aromáját szívta magába a bársonyfüggöny, peremén a púder összetéveszthetetlen nyoma. Kopottsága hosszú évek tapasztalatát és történetek sokaságát hordozza, szélén a bársonyos tapintás már a múlt ködébe vész. Leni a bár közönségét lesi. Odakint zsongás, halk zongoraszó, itt mindenki valamit vár, hiszen záróráig mindig van remény. Aztán elillan, és másnap új remény ébred. Meghitt, rojtos lámpaernyők, alattuk az asztalba épített hamutál, kis fémdobozban szivarok, mellettük gyufásdobozok a kabaré nevével, hogy a látogatók el ne feledjék, hol vannak. A nagyrészt férfi közönség tagjai elegánsak, jómódúak. Itt-ott asztalon heverő csokornyakkendők, háttámlára vetett zakók jelzik, hogy viselőjük már sutba dobta ma estére az elvárásokat és az illemet. Ami itt történik, az itt is marad. Sokal ezzel szemben szenvtelenül, vele született eleganciával ül az egyik asztalnál, beleszippant egy szivarba, a füst fellegként takarja el az arcát, majd kezébe veszi a konyakospoharat, és aprót kortyol belőle. Egy mellette elhaladó felszolgálólány kedvesen rámosolyog, ő biccent felé, kissé megemelve a poharat. Otthon van itt. A színpadon népszerű kabarészám veszi kezdetét. Egy furcsa, piros nadrágban, hozzá egyáltalán nem illő kék hózentrógerben és lila kalapban komolytalankodó férfi valami mindenki számára ismerős sanzont énekel. Egyes asztaloknál dúdolva dülöngélnek rá, máshol tudomást sem véve róla összebújva beszélgetnek, megint máshol pohárral a kézben, fennhangon éneklik a dalt. Leni arcára ma este egészen különös izgalom jelei ültek ki, Sarah talán még sosem látta ilyennek. A rá cseppet sem jellemző, romantikus vágynak tűnő érzés kapkodóvá teszi a mozdulatait. Kutató szeme úgy les ki a függöny mögül, mint prédára váró vadászé, aki már napok óta nem evett. Barátnője felé fordul, a szeme alatti kék tusvonalról érdeklődik, ami úgy érzi, elmosódott kicsit. Így éppen elhalasztja a pillanatot, amire olyan epekedve várt. Béla belép, körbepillant, felméri a terepet. Olyan régen volt ehhez hasonló helyen, hogy azt hitte, az emberek már másfajta szórakozásokat részesítenek előnyben. Most azonban mélyet szippant a levegőbe. Igen, kávé, konyak, szivar, púder és felszabadult izgatottság illata keveredik. Hogy szerette ezt régen! Miért maradtak el az életéből ezek az esték? Tulajdonképpen maga sem tudta, hogy vágyik rá. Ez az ajtó, amin belépett, varázslattal bír. Maga mögött hagyott mindent, kizárta az életéből Brechtet, a politikát, a munkát, a várakozó embereket az utcán, a kötelezettségeket, a megfelelési kényszert, a felelősséget. Olyan könnyűnek érzi magát, mintha hirtelen húsz évvel fiatalabb lenne.

A Ne higgy a megérzésednek! című kötetben Seth Stephens-Davidowitz közgazdász, a Google korábbi adattudósa és a The New York Times bestsellerszerzője felfedi, hogy valójában mekkorát tévedünk, amikor a megérzéseinkre hagyatkozunk. Mielőtt nagy döntéseket hoznánk, megvitatjuk azt a barátainkkal és a családunkkal, tanulmányozzuk a ,,szakértők" tanácsait az interneten, és talán még egy önsegítő könyvet is elolvasunk - aztán azt tesszük, amit helyesnek gondolunk, és a nagy téttel járó döntéseket kizárólag a megérzéseinkre alapozva hozzuk meg. Az elmúlt években a tudósok hatalmas adatbázisokban kutattak. Randiprofilok százezreinek adataiból sikeres stratégiákat alkottak meg az eszményi randihoz; több százmillió adóbevallás adataiból kiderítették, hogy melyek a legjobb helyek a gyermekneveléshez; karrierpályák millióinak tanulmányozásából eddig ismeretlen okokat találtak arra, hogy egyesek miért jutnak fel a csúcsra. A tények és a számok ellentmondanak a megérzéseinknek. Stephens-Davidowitz könyvében olyan önsegítő módszereket mutat be, amelyek valóban működnek - legyen szó akár arról, hogy melyik a legjobb időszak az életünkben egy vállalkozás beindítására, akár arról, hogy valójában mennyire tesz bennünket boldoggá az, ha kihagyjuk egy barátunk születésnapi buliját a kedvenc sorozatunkért. Feltárja azokat a megdöbbentő következtetéseket, amelyeket az adatok megtaníthatnak nekünk arról, hogy kik vagyunk, és mi teszi jobbá az életünket. Davidowitz az önfejlesztés új világát mutatja be, amelyet az adatok tesznek lehetővé. Idézet Ön jobb döntéseket hozhat az életében. A Big Data segíthet ebben önnek. Az internet által elérhető adatoknak köszönhetően csendes forradalmat élünk át abban, hogy az emberi lét legfontosabb területeit megértsük. Az elmúlt évek során a tudósok rengeteg hatalmas adatbázisban kutattak - az égvilágon mindenben, társkereső alkalmazások üzeneteitől a Wikipédia-profilokon át a Facebook-kapcsolatiállapot-beállításokig. Adatok ezrei, sőt milliói segítségével feltehetően először sikerült hiteles választ adni olyan alapvető kérdésekre, mint: o Mitől lesz valaki jó szülő? o Kik és miért titkolják, hogy sok pénzük van? o Mekkora eséllyel lehet valakiből híresség? o Miért kivételesen szerencsések bizonyos emberek? o Miből tudhatjuk előre, hogy boldog lesz egy házasság? o Általánosabban feltéve a kérdést: mi teszi boldoggá az embereket? Az adatokból kirajzolódó válaszok sokszor eltérnek attól, amelyre előzetesen tippelne, és más döntések következnek belőlük, mint amilyeneket egyébként meghozott volna. Az új adathalmazokban olyan felismerések rejlenek, amelyek lehetővé teszik, hogy ön vagy valamelyik ismerőse jobb döntéseket hozzon. Példa: Tegyük fel, hogy ön egyedülálló férfi vagy nő, aki nem tud annyi randit tető alá hozni, mint amennyit szeretne. Mások tanácsát kikérve minden lehetséges módon igyekszik fejleszteni magát. Elkezd jobban öltözködni. Elmegy fogfehérítésre. Borsos összegért új frizurát csináltat. Ám a randik továbbra is elmaradnak. A Big Datában rejlő információk segíthetnek feltárni az okokat. Christian Rudder matematikus és író az OkCupid internetes társkereső tízmilliós adathalmazát vette górcső alá, hogy megtudja, milyen tulajdonságokkal rendelkeznek a sikeres társkeresők. Arra jutott - és ez egyáltalán nem volt meglepő -, hogy a legvonzóbbnak talált társkeresők a hagyományos értelemben vett szépségjegyekkel vannak megáldva: ők a világ Brad Pittjei és Natalie Portmanjei. Az adathalmazban azonban rábukkant egy másik csoportra, az úgynevezett extrém külsejűekre - például kék hajú, tetovált, különc szemüveges vagy éppen kopaszra borotvált embereket -, akik meglepően jól teljesítettek. Hogy miért? A nem szokványos társkeresőknek a sikere mögött az áll, hogy míg kétségtelenül sok ember nem találja őket vonzónak, sőt kifejezetten a visszataszító jelzőt használja rájuk, lesznek néhányan, akik valóban vonzódnak hozzájuk. És ez a legfontosabb. A társkeresésben - hacsak nem vagyunk észveszejtően gyönyörűek - Rudder szerint az a legjobb stratégia, hogy az ember ,,sok igent, sok nemet, de nagyon kevés háááátot" kapjon. Ez Rudder kutatása szerint körülbelül 70%-kal több válaszüzenetet eredményez. Az adatokból következik, hogy az a legjobb, ha önmagunk extrém változata vagyunk, így lesznek majd néhányan, akik különlegesen vonzónak fognak találni bennünket.

Engedd el! De hogyan? Akarva, de nem görcsösen? Meditálva, fehér gyertya füstjében? Az El Caminót járva hátrafelé? Morzejeleket sípolva, vagy egy lábon ugrálva az Everesten? Mantrákat búgva, esetleg zarándokként vezekelve fűcsomót rágcsálva? Ha ez pont olyan egyszerű, mint ahogy szajkózzák, akkor miért nem magától értetődő a mechanizmus? Többféle recept létezik? Aki esküszik egy módszerre, honnan tudja, hogy az mindenkinél beválik és hat a szerelemre, szakmai kudarcra, betegségre egyaránt? Péterfi Judit riporter-műsorvezető saját sorsának hullámvasútjára ülteti fel az olvasót, magánéleti és szakmai életének magasságait és mélységeit tárja fel őszintén, professzionális kérdezőként szedi darabjaira az elengedés témáját olyan hiteles szakemberek segítségével, akiknek tudása a mindennapjainkban kísér. A személyes hangvételű, számos magánéleti tapasztalatot tükröző interjúkban Csernus Imre, Daubner Béla, Dudits Dénes, Feldmár András, Iványi Gábor, Máté Gábor és Spitzer Gyöngyi (Soma Mamagésa) mutatnak lehetséges utakat sérüléseink feldolgozására, traumáink feloldására, szokásaink és sémáink elengedésére majd a továbblépésre. Hogy jobban megértsem az elengedés aktusát, rögtönzött közvélemény-kutatással feltérképeztem, ki, mire gondol, amikor azt mondja: ,,Engedd el!" A nem reprezentatív kérdezősködésemre a válasz többnyire a következő volt: ,,Nem görcsölsz rajta, hagyod, hadd menjen..." Ó, igen? És jóga közben? 356-os frekvencián? Békában szökellve? Meditálva fehér gyertya füstjében? Az El Caminót járva hátrafelé? Morzejeleket sípolva, vagy egy lábon ugrálva az Everesten? Fejen állva, mantrákat búgva vagy epret zabálva, mezítláb, papírdarabkákat égetve a jeges tóban, esetleg zarándokként vezekelve fűcsomót rágcsálva, uram bocsá' az orgazmushegyek eksztázisában egy álló lovasszoborral az ablakban? Következő kérdésem rendszerint így szól: ha ez pont olyan egyszerű, mint ahogy szajkózzák, akkor miért nem magától értetődő a mechanizmus? Ha van rá recept, akkor miért olyan rohadt nehéz ez úgy általában? Többféle recept létezik? Aki esküszik egy módszerre, honnan tudja, hogy az mindenkinél beválik? Mi a garancia arra, ha nálad igen, nálam is? Egyébként pedig létezik valamiféle piros gomb, amit ha megnyomsz, akkor az elengedés működésbe lép? Nevetséges. Mégis egy egész iparág szakosodott erre. Semmi sem explicit, hiszen hányan hálásak módszereknek, tanácsadóknak és hányan átkozzák ugyanazokat. Lehet, hogy ami nekem nem jött be, másnak igen. Vagy fordítva. Én a végsőkig elmegyek a boncolásban. Darabjaira szedem szét a témát a kérdéseimmel, olyan szakemberek segítségével, akikkel már dolgoztam korábban, és munkásságuk számomra hitelt érdemlően bizonyított, továbbá olyanoktól is választ remélek, akikkel még soha nem találkoztam, de tudásuk a mindennapjaimban elkísért és hatással volt rám. Számtalan oldal és nézőpontból felmerül, és ütközik - ez volt a cél - majd kapaszkodik össze, kikacsintva rám. Jókai Anna fogalmazott úgy, hogy nem véletlen a forma, amibe a tartalom törekszik. Túl egyszerű lett volna csak magamról írni, vagy pusztán az interjúkat elkészíteni. Én ennél többre vágytam. Így most ebben a mindenen átívelő önreflexióban kifacsarom magam, és karcolnak a beszélgetőtársaim koherens véleményei is. Fullasztó néha. Pedig csak szabadulni akartam a torokszorításból. Ez az én súlyos szembenézésem, amibe évtizedekig tartott megérkezni. Drogként hat rám az adrenalin, élvezni akarom minden pillanatát a megfejtés háborújának. Mert háborúban állok. Háborúzom azokkal a megélhetési bűnözőkkel, akik, kihasználva a sérült emberek összetörtségét, lelki vívódását, mindenféle csodamódszerrel ígérnek megváltást. És tényleg csak a kóklereket szeretném kiebrudalni. Derüljön ki végre, aminek ki kell, és hadd tegyek végre pontot az Engedd el-ügy végére. Egy napja kezdtem el a könyv írását. Ezt azért is fontos megjegyeznem, mert tegnap óta figyelem, és számolom a felém jövő ,,Engedd el!" instrukciókat. Nos, tegnap kettő, ma reggel még tíz óra sem volt, már jött a következő. De a legszebb mégis az volt, amikor elmeséltem egy barátomnak, hogy írással töltöm a mindennapjaimat, de nyomorultul kételkedem írói vénám létezésében, és emiatt napok óta a plafonnal nézek farkasszemet alvás helyett, akkor mit gondoltok, ő miként reagál erre? ,,Azt tudod, hogy ezt a görcsösséget most azonnal el kell engedned, mert így nem fog menni? Engedd el." Néma csend. Nyeltem egy nagyot. Ugye látod magad előtt a fejem? Mindenki tudja, hogy a félelem nem irányíthatja az életünket, muszáj elengedni. Vagyis, jó lenne elengedni. A félelmek elengedése nagy, ha nem a legnagyobb feladat, a legkimerítőbb munka, ez kétségtelen. Egyetlen dolgot tudok tapasztalatból mondani, amit én taktikául választottam, és amit már tudatosan csinálok. Nem mondom, hogy ezt tedd, semmiképp. Úgy próbálom meg legyőzni a félelmet, hogy belemegyek. Ugyan egy darabig menekülök, megszokásból talán, vagy mert élvezem a hajszát. De mivel rájöttem, so

Hogyan lesz egy bohócból doktor? A Cigánykerék című tévéműsor egykori sztárja, Dr. Lala izgalmas életútja az artistaképzőtől a tévésztárságig vezet, egy svájci kitérővel, amikor a Circus Montiban lép fel. Hazatéve szembesül igazi hivatásával, a bohócdoktorsággal. Gyermekszeretete, hivatástudata és hegyeket megmozgató hite segíti át a nehézségeken. Szabó Erik tolmácsolásában mesél arról, hogy milyen az, amikor üres az alapítvány kasszája, amikor behívják a Morning Show-ba, amikor biciklivel megy Székesfehérvárra vizitelni, amikor értelmi fogyatékosokkal teremt kapcsolatot, amikor az improvizáció varázslatára hagyatkozik. Inspiráló életútját olvasva egy kicsit máshogy látjuk majd a világot, egy olyan ember élettörténetét ismerjük meg, aki a szeretet és humor erejével gyógyít. Részlet a könyvből: Siheder bohócdoktorként mindig arra törekedtem, hogy minden pillanatban nevessenek rajtam. Előfordult, hogy összegabalyodott végtagokkal estem be a kórterembe. Nyomtam a humort, a vicceket ezerrel. Pedig nem kell mindenáron felhívni a figyelmet magamra, meg kell várni a megfelelő pillanatot. Az nem figyelemfelhívás, hogy lefejelem az ajtót. Pedig erre is volt példa. Úgy akartam látványossá tenni a helyzetet, hogy a lábammal belerúgtam az ajtóba, és közben úgy tettem, mintha bevertem volna a fejemet. Nem erre van szükség, persze el kellett telnie tíz-tizenöt évnek, mire letisztultak bennem a dolgok. Ma már vállalom a csendet, nem hívom fel extrémen magamra a figyelmet. - Magának van kisugárzása. Lehet, nem érzi, de mi érezzük azt a pozitív kisugárzást, ami mindig körülveszi. Ezeket a számomra aranymondatokat egy anyuka mondta nekem. Annyit feleltem rá: - Akkor már tiszta földönkívüli vagyok. Megkeresett egyszer egy fiú Facebookon, hogy szeretne találkozni velem, személyesen akarja átadni az adományát, ami több tábla csokoládét jelentett. Találkoztunk, majd előállt a kérésével: - Megölelhetlek, Lala? Persze igent mondtam neki, majd a következőket írta rólam: ,,Éreztem Lalán, hogy milyen jó ember, a mai napig erőt ad, ahogy átölelt." Ilyen megkereséseket szívesen vállalok, mert biztos vagyok benne, hogy jó célért teszem. Sokszor lépek be úgy a kórterembe, hogy némán, mereven nézek előre. Egy idő után ezen elkezdenek nevetni, aztán kisvártatva megszólalok: - Gyerekek, ez nem vicces! Ha a vidámparkban találkoznánk, akkor oké, de ezen a helyen nevetni egyáltalán nem vicces! Erre aztán még nagyobb vihorászás tör ki. Hozzáteszem gyorsan: - Ilyen helyen nevettessek? Ez szörnyű, nézd meg, milyen állapotok vannak, te is összevissza vagy gipszelve! A nevetés pedig még mindig tart. Ki akarom figurázni a jelent, a helyzet fonákját akarom megragadni. Mindenben ott rejlik a poén, amit az improvizációval lehet elővarázsolni. Ez sokat finomodott bennem az évek során. Régebben sem lehetett a színpadon megégetni, minden váratlan szituációra igyekeztem felkészülni. Ezért nincs bennem kétely akkor sem, ha valaki beszól nekem, mert a legtöbb esetben képes vagyok frappánsan reagálni. Ilyenkor először a testemmel, egy gesztussal igyekszem válaszolni.

Milyen hatással volt a cionizmus a Palesztinában élő arabokra? Miért hagyták el az izraeli csapatok 2005-ben Gázát? Michael Scott-Baumann Közel-Kelet-szakértő közérthető történeti elemzést kínál az izraeli-palesztin konfliktus eredetéről és évszázados kibontakozásáról. Tömören és érthetően elemzi a konfliktus okait, és tekinti át annak állomásait a polgárháborús időktől egészen napjainkig. Kitér az izraeli-palesztin történelem olyan kulcsfontosságú eseményeire, mint a korai brit mandátum, Izraeli Állam 1948-as megalapítása, az 1967-es hatnapos háború és a Trump-adminisztráció 2020-as béketerve. Az események politikai kontextusát vázoló fejezeteket palesztinoktól és izraeliektől származó személyes beszámolók keretezik. Az időrendi összefoglalóval, szószedettel és a béketárgyalások kudarcának elemzésével záruló könyv nélkülözhetetlen azok számára, akik közelebbről meg szeretnének ismerkedni korunk egyik legdrámaibb konfliktusával. Idézet ,,Az izraeli-palesztin konfliktus immár háromnegyed évszázadnyi múltra tekint vissza. Lényegében területvitáról van szó. A kérdéses terület nem más, mint Palesztina, amely napjaink Izraeli Államát, továbbá Ciszjordániát és Gázát jelenti. Egy viszonylag kis földszakaszról van szó, amely alig nagyobb Belgiumnál vagy az amerikai Marylandnél, az itt élők száma pedig nem haladja meg a tizenhárommillió főt. A konfliktus két oldalán a cionizmus ideológiáját követő zsidó bevándorlók és leszármazottaik, illetve a palesztin arabok állnak. Mindkét fél egyaránt jogot formál arra, hogy Palesztinában - annak egészében vagy bizonyos részein - éljen, és afölött ellenőrzést gyakorolhasson. Jelen könyv egészen napjainkig ívelő történeti áttekintést kíván nyújtani azon olvasók számára, akik figyelemmel kísérik ugyan a közel-keleti eseményeket, de sokszor nincsenek teljesen tisztában a konfliktus hátterével és annak több évtizedes történetével. Donald Trump éppen a kötet megjelenésének idején ütötte nyélbe ,,az évszázad megállapodását", az izraeliek további ciszjordániai területek elfoglalásával fenyegettek, később, 2021 májusában pedig ismét fellángolt az izraeliek és palesztinok közötti erőszak, majd 2023. október 7-én sor került a rettenetes terrortámadásokra és azt követően Gáza bombázására. A kötet az 1914 előtti helyzet felvázolásával kezdődik, majd Nagy-Britanniának a térségben vállalt szerepével, illetve a zsidó állam két háború közötti kialakulásával folytatódik - látni fogjuk, hogy a zsidók és az arabok közötti feszültség már ekkor is alapvetően meghatározta az itteniek életét. Igyekeztem a lehető legtárgyilagosabb leírást adni azokról a sajátos körülményekről, amelyek között Izrael Állam megszületett, azonkívül közelebbről is megvizsgáltam az államalapítással kapcsolatos izraeli és palesztin narratívákat. Ezekből a vizsgálódásokból kiderül, hogy milyen alapvető hatást gyakorol a történelem a jelenkori viszonyokra és politikára. A gyors változások időszakában néhány kulcsfontosságú eseményre is kitértem, folyamatosan szem előtt tartva a múltat a jelennel összekötő folytonosságot. A szélesebb arab-izraeli konfliktus kontextusának felvázolása mellett könyvem elsősorban az izraeliek és a palesztinok küzdelmeire fókuszál. Ebből adódóan a kötet második fele elsősorban a palesztin területek Izrael általi megszállásával, illetve a palesztinok ellenállásával foglalkozik - mind a mai napig ez alkotja az izraeli-palesztin konfliktus gyökerét, egyúttal ez képezi a béketörekvések legkomolyabb akadályát is. Munkám néhány alapkérdés tisztázásával kezdődik, és néhány személyes - mind izraeli, mind palesztin perspektívájú - történettel végződik. Ezekhez naplókat, interjúkat, memoárokat és riportokat is felhasználtam, hogy hiteles képet nyújthassak arról, milyen hatást gyakorol a térséget meghatározó konfliktus az ott élők hétköznapjaira."