Kiadványok
oldal
1490 Ft
Nyári srácok 3.
A főiskolai történet befejező része, központi témája a szerelem és a baseball. Az első két rész hatalmas sikere után várható, hogy az utolsó kötet is hasonlóan jól szerepel majd. A képregény rajzolója a japán Hiroki Ocuka, festményeit a világ számos országában kiállították.
424 oldal
2990 Ft
Jones, Sherry
Aisha, a Próféta szerelme
A regény a 7. századi Arábiába kalauzol minket, egy kislány felnőtté válásának leszünk szemtanúi. Aisha vitatott alakja az iszlám történelmének: édesapja Mohamed közeli barátja, és nagyon fiatalon, hatévesen lesz a vallásalapító felesége. Kislányként korlátlan szabadságról álmodozik, életének legnagyobb részét mégis rabságban tölti. Az évek előrehaladtával megpróbálja leküzdeni saját makacs természetét, több-kevesebb sikerrel, és közben nemcsak gyönyörű nő válik belőle, hanem igazi harcos és vezéregyéniség, aki nélkül Mohamed, a próféta sem boldogulna.
A negyven éves montanai újságírónő, Sherry Jones kéziratára rögtön lecsapott az egyik legnevesebb amerikai kiadó, aztán mégsem merte megjelentetni az állandó fenyegetések miatt, Angliában szélsőségesek felgyújtották a kiadó vezetőjének lakását, Szerbiában pedig már a boltokba került a könyv, amikor egy iszlám szervezet tiltakozására visszavonták a polcokról.
448 oldal
2990 Ft
Szívtől szívig
E bravúros fordulatokkal tarkított, megindító regény egy gyilkosságért halálra ítélt férfi történetét dolgozza fel, aki azért küzd, hogy felajánlhassa szívét egykori áldozata szívbeteg kislányának. A kisvárosias New Hampshire államban e szándéka, és a személye körül kialakuló legendák alaposan felborzolják a kedélyeket. Egy talpraesett jogásznő és egy fiatal katolikus pap mégis a férfi ügye mellé áll - miközben az események hatására mindkettejük élete gyökeresen megváltozik.
A népszerű írónő, a Nővérem húga és a Tizenkilenc perc szerzője, e kötetében is rendkívüli érzékenységgel foglalkozik olyan kényes témákkal, mint a szervadományozás, a halálbüntetés és a vallásos meggyőződés. A könyv több héten keresztül vezette a New York Times bestseller-listáját.
216 oldal
2990 Ft
Csábító számok, avagy a mindennapok matematikája
A matematika az élet minden területén jelen van, de vajon tényleg minden kiszámítható? Vajon kiszámítható az is, hogy mekkora a tökéletes kérő megjelenésének valószínűsége? A könyv szórakoztató történetei frappáns megoldásokkal szolgálnak.

Furfangos könyvében Christoph Drösser szép lábakról mesél, félig üres sörösdobozból iszik a strandon, és halálbiztos rulett-szisztémáknak számol utána. Megoldja a dugóban ragadt bankrablók problémáját - hiszen a forgalom is kiszámítható, és elmagyarázza, hogyan veszítheti el a mandátumát az, aki több szavazatot kap.
Mekkora a tökéletes kérő megjelenésének valószínűsége?
Egyetlen matematikai törvény segítségével valóban kiszűrhető a kozmetikázott pénzügyi mérleg?
Mi az a Johann Sebastian-kód?
Az aranymetszés tényleg mindenütt jelen van?
Hogyan lehetséges az, hogy egy olyan egyszerű arányossági feladat, mint az áfa kiszámítása kifogott a világ legokosabb emberén?
A könyv szórakoztató történetei ezekre a kérdésekre is frappáns megoldásokat szolgálnak.

A könyvben taláható feladatok részletes megoldásait itt találja.
648 oldal
3990 Ft
Schätzing, Frank
HangTalan
Bill Clinton, Borisz Jelcin, Tony Blair és még rengeteg magas rangú politikus Kölnbe érkezik egy csúcstalálkozóra, ahol épp Koszovó (és rajta keresztül egy kicsit a világ) sorsáról döntenek. Közben megérkezik a városba egy iszákos ír tudós, aki nemcsak a csapszékek whiskey-állományára mér elemi csapást, hanem kulcsszereplőjévé válik egy nagyszabású merényletsorozatnak, és eközben még egy váratlan szerelem is felkavarja alapvetően cinikus lelkét.
Schätzingnek, a Raj szerzőjének kiváló politikai krimijében a feszültség úgy nő oldalról oldalra, mintha csak egy klasszikus thrillert néznénk a moziban tátott szájjal, körmünket rágva. Természetesen nem tudhatjuk, ki kivel van, és mit is akar valójában, de a végére minden szálat elvarr a rutinos bestsellerszerző. A könyv egyik nagy erénye, hogy minden szereplő motivációját alaposan megismerjük és megértjük, ezen kívül bepillanthatunk a globalizált média és politika működésének kulisszái mögé is.
232 oldal
1990 Ft
A 26-szor klónozott Nordy Fox kalandjai
Nordy Fox a Földön él. Az ötödik évezred végén. Pontosan 26-szor klónozták. Belsőkozmosz-analízis vizsgája az utolsó kihívás az Űrtudományok Egyetemén, hogy remek csillagközi navigátor lehessen. Ha elbukik, újabb megsemmisítés vár rá, amit mindenképp el akar kerülni. A vizsga balul végződik, így nem marad más választása, menekül a huszonhetedik klónozás elől.
Nordy két barátjával a dimenziótehén űrsztrádán nyer egérutat. Fellégezni sem marad idejük, mert egy háború közepén landolnak, amelyet Processzor tábornok és Tauk ősfa vív egymással. A győzelem kulcsa Nordyék kezében van, még ha ezt ők kezdetben nem is sejtik...
Dörnyei Kálmán három fantasyt írt (A fekete egy, Kaland nélkül, Yabbagabb, a kalandorok szégyene). A 26-szor klónozott Nordy Fox kalandjai az első sci-fije, amelyet Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című ötrészes "trilógiája" ihletett.
208 oldal
2990 Ft
Filc, a zoknimuki
Vajon hová tűnnek a zoknik? A kerettörténet főhőse Félix, az iskolát nem túlzottan kedvelő kisfiú, aki éppen egy könnyű betegség miatt az ágyat nyomja otthon. Kellemes foglalatossága, a képregényolvasás közben különös zajokra lesz figyelmes, majd hamarosan a zajkeltőt is felfedezi: egy nagyon furcsa, koboldszerű lényt, aki a szőnyegen kúszik a játéktartó doboz felé. A kezdeti, kölcsönös bizalmatlanság megszűnte után barátság születik az embergyerek és a zoknimuki, Filc között. Az emberházak falaiban ugyanis zajos manó-nagycsaládok élik lusta és falánk hétköznapjaikat, kacatokat gyűjtenek, kacatokat esznek, és elcsent zoknikban alszanak. Ők a zoknimukik. Szórakoztató és humoros történet felnőttek és gyerekek (10 év felett) számára.
334 oldal
2990 Ft
A trieszti gyors
Mona, a regény hősnője, aki még be sem töltötte a húszadik életévét, az 1980-as évek elején kényszerül otthagyni hazáját, tanulmányait és brassói szerelmét. Először Olaszországba menekül, majd végül, több hónapos kalandos úton, politikai menekültként Amerikában telepszik meg. Nehezen, de otthont teremt magának Amerikában, és két gyermeke is születik. De sosem tudja elfelejteni első szerelmét, akit úgy kényszerült otthagyni, hogy még el sem búcsúzhatott tőle. Vajon megtalálja-e választott hazájában a szerelmet és a boldogságot? Domnica Radulescu Romániában született, és 1983-ban költözött az Egyesült Államokba. A trieszti gyors az első regénye.
208 oldal
2490 Ft
Hová tűnt az a rengeteg pénz? - Válságkönyv
,,Ami tegnap elképzelhetetlen volt, ma valóság." Az ismert esztéta-filozófus ezúttal is igen aktuális témát, a gazdasági világválságot választotta elemzése tárgyának. Vajon miért csapott le ránk épp most, hogyan alakult ki a jelenlegi helyzet? Miért érinti különbözően az egyes régiókat, az egyes korosztályokat? E kérdésekre keres válaszokat a szerző. A bankok és a pénzügyi intézmények sötét machinációin túl a válsághoz vezető nagyobb társadalmi tendenciákat is bemutatja - mindezt szórakoztató stílusban, sok sztorival, példával fűszerezve.
784 oldal
4490 Ft
Sárkányfog
Az erdélyi késő reneszánsz korát és Báthory Zsigmond uralkodását bemutató Sárkányfog sok szálon futó krónikája rengeteg szereplőt vonultat fel. Passuth e művéből azonban nem csak szűk három évtized erdélyi eseményeibe nyerhetünk bepillantást; megelevenedik II. Fülöp barokk Spanyolországa, illetve megismerhetjük a francia és a császári udvar intrikus világát is.
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...