Czető Bernát László – Veszettek (http://konyvextrak.blogspot.hu)
(kiadvány: Veszettek )
"Olyan kérdéseket feszeget, amikhez nem kis bátorság kell. Ilyen a korrupció. Nagyon érdekes, ahogyan ezt a szálat boncolgatja, hiszen itt nem egyik zsebből a másikba vándorló pénzekről beszélünk elsősorban, és ez engem meglepett. Sok minden mással is el lehet érni, hogy egyik ember a másik lekötelezettje legyen, pár szívesség itt, néhány ajándéktárgy a felkarolt fiataloknak amott, és máris megfogható az ember. Szomorú volt azt látni, mennyire szövevényes tud ez lenni egy ilyen kis városban, mint Pongrácbánya, és még szomorúbb volt belegondolni, ha városi szinten így mennek a dolgok, akkor országos szinten miféle összefonódások, félrenézések, érdekegyezések és különbségek lehetnek? Mi miatt nem lehet egyről a kettőre jutni? A bűnözés, az egyre elharapózó erőszak nagyon durván jelen van a történetben. Nem kertel, nem köntörfalaz az író, azt is megmutatja, hogy ezek a bűnözők miként folynak bele a politikába, és miként alakítják mások életét. Félelmetes volt ezzel szembesülni. De tény, hogy manapság a pénz beszél, és azt pedig könnyebb megszerezni tisztességtelen úton. De nem akarok nagyon belemenni ennek a politikai színezetébe. A lényeg, hogy nagyon elgondolkodtató volt."

http://konyvextrak.blogspot.hu/2015/11/czeto-bernat-laszlo-veszettek.html
2015-11-27 16:08:59
<< vissza
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...