Csabai Márk
1985. október 21.-én Budapesten született. A munka szeretete, kitartás és a humor jellemzi élete minden pillanatát. Első regényét egy mobiltelefonon írta meg, egy bárpult társaságában. Jellemzően a gödi Ilka Csárda bárpultjánál és asztalainál ír vendégei és olvasói körében.

Első kötete, Mark Wander néven jelent meg "Rossz Úton" címmel (2008), majd ezt követte a "A bosszú kötelez" ( 2009). 2011-ben, már saját nevén publikált. Ekkor jelent meg az " Egy Csibész naplója" című kötete első kiadása, az ABA kiadónál, majd ezt követően szerződött le az egykori nagy nevű Ulpius-ház Könyvkiadóhoz, akiknek gondozásában újra kiadásra került az " Egy Csibész naplója". Ezzel elkezdődött a csibész könyvsorozat, hiszen nem sokkal később megszületett a "Nem tündérmese" továbbá, "Az Áfi Ramón meló". 2015-ben az Athenaeum Kiadónál, horgonyzott le.

Írásai hangvétele közvetlen, szarkasztikusan humoros. A fórumok rendszeresen azonosítják az idősebb korosztály számára Rejtő Jenővel, Raymond Chandlerrel, Frei Tamással. A fiatalabb generációk szerint filmes nagyágyuk ( Guy Ritchie, Quentin Tarantino) hazai képviselőjeként van jelen kulturális életben.

Márk történetei rendszerint a budapesti csibész és alvilági életről szólnak, humorral, íróniával fűszerezve. Regények keret története elméletileg fikció( vagy el nem ismert igazság – erről Márk sosem nyilatkozik egyértelműen, csak annyit mond vigyorogva: "írói szabadság"), de a mellékszálak bizonyosan igaz történeteket, valós életeket, megtörtént cselekedeteket dolgoznak fel.

A regények írása mellett az egykori Hír3D stábjával közösen elindítottak egy online kulturális magazin műsort, mely a "Sorok mögött" címet kapta. A műsorral hazai kortárs írókat és munkáikat mutatták be.

2013. augusztusában ötletgazdaként megalapította Berta Péterrel közösen a "Jelen Vagyok" Tehetséggondozó egyesületet( http://www.jelenvagyok.hu ). Az egyesület főbb céljainak tekinti a fiatal írok felkarolását, tehetségük gondozását és a határon túli kulturális kapcsolatok erősítését. Az egyesület indulását követő rövid időn belül, létrehozták a "Jelen Vagyok" digitális kulturális magazint.

Márk, az egyesületen és az íráson túl, a színházi életbe is belekóstolt. Jelenleg, első kortárs drámájának téli bemutatójára készül, melynek a címe: Isten és az Ő másik fia.

A szerző kiadónál megjelent művei:
Athenaeum 180
Ki tudna többet a visszautasíthatatlan bókokról és a szerelmes lélek rejtelmeiről, mint Petőfi Sándor? Minek nevezzelek? - kérdi, és szerelmes tekintetével bebarangolja csodálata tárgyát....
Voltak, akik megsértődtek, és voltak, akik a pályatárs elismerését látták abban, amikor Karinthy Frigyes 1912-ben irodalmi karikatúrát rajzolt róluk. ,,Babits Bihály" versei, vagy az Ady költészetét...
,,Iszonyúan magyar" - írta saját művéről Móricz, és (újra)olvasva az Úri murit, nem kételkedhetünk abban, hogy megállapítása a mai napig kísért. A közel száz éve született mű vaskos...
,,Szeretném, ha szeretnének" - mondja, kéri, könyörgi egy költői hang, ami hamisítatlanul adys. Meglepő, de Ady Endre akkor írta e sorokat, amikor végre elismert, sokak által megbecsült (és...
,,Az él igazán, aki másért él"
Timár Virgil vidéki gimnáziumban oktató, tudós szerzetestanár, aki felfigyel a tehetséges, okos Vágner Pista nevű fiúra. A csillogó szemű diák csüng tanára szavain, és amikor Pista anyja...
További Újdonságok
Fordította: Neset Adrienn
Élni fontosabb, mint túlélni.
,,Lehengerlő olvasmány." - Financial Times ,,Megrendítő és fájdalmasan komikus." - The Observer Az ilyen regények utat mutathatnak. - The Guardian ,,Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem,...
CRISTINA CAMPOS
Fordította: Mester Yvonne
Mindannyiunknak vannak titkai
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen...
további újdonságok »
Kiemelt Ajánlatok
Fordította: Csősz Róbert
Mindenki idióta - csak én nem!
Bármerre nézünk, mindenhol csak irigyeket, örök optimistákat, egyszóval idiótákat látunk. Idegesítenek és fárasztanak a munkahelyünkön, a szabadidőnkben, az interneten és a politikában....
Anya csak egy van
Édesanyák, akik féltő szeretettel kísérik gyermekeik minden lépését. Asszonyok, akik akár életüket is feláldozzák értük. És nők, akiket sokszor nehezen értünk, pedig oly sok minden...