Minden ember, közösség, intézmény életében fontosak az évfordulók, ami természetesen igaz a General Press Könyvkiadóra is. Ezért is meghatározó számunkra az idei év, 2018-ban ünnepeljük ugyanis fennállásunk harmincadik évfordulóját.

2018-as kínálatunkból kiemelünk néhány kötetet. Mindenekelőtt Ruth Hogan külföldön nagy sikert aratott művét, Az elveszett tárgyak őrzőjét. A regény egy igazi 21. századi mese, amely az újrakezdés ígéretét hozza az elveszetteknek, és reményt ad az örök keresőknek. Remélem, önöket is annyira elvarázsolja majd a történet, mint minket.

A rejtélyek kedvelőinek ajánljuk Donato Carrisi új sorozatának első részét, A lelkek ítélőszékét, amelyben megvan minden, ami a világhírű szerző védjegyévé vált: a remekül felépített cselekmény, az alaposan kidolgozott karakterek és a fantasztikus útvesztő, amelyet a szerző a csavaros fordulatokból, a hazugságokból, az elhallgatásokból, a titkokból és a hátborzongató történésekből alkot meg.

Természetesen idén is számíthatnak a régi kedvencek újabb köteteire. A fesztiválra jelent meg Lucinda Riley A hét nővér című sorozatának legújabb része, a Gyöngynővér, ősszel pedig újabb kötet várható Jeffrey Archertől, Nicholas Sparkstól és David Baldaccitól is. Folytatjuk népszerű sorozatainkat is, így a Világsikereket, a Romantikus Regényeket, az Írisz Könyveket és a Regényes történelmet is, régi-új szerzőkkel és műveikkel bővítve a kínálatunkat.

És ha már évfordulókról van szó: idén nyáron, a Könyvhétre jelenik meg a Romantikus Regények 200. része, a Szívembe zárva Elizabeth Hoyttól. Ennek alkalmából meglepetéssel is készülünk, érdemes lesz felkeresni a standunkat idén is.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a belénk vetett bizalmukat, a támogatásukat és azt, hogy a lelkes olvasóink között tudhatjuk önöket. Az olvasás szeretete összeköt minket.

Reméljük, ebben az évben is velünk tartanak!

Fordította: Fekete Katalin
Sose becsüld le az álmaid erejét... Hailey Morgan egész életét áthatotta a zene szeretete, és mindig arra vágyott, hogy egy napon dalszerző válik belőle. Ámaz ihlet jó ideje elkerüli, és...
Fordította: Gábor Emma
A jószívű, megszállottan rendszerető szállodaigazgató, Bea és a túlterhelt sürgősségi ápoló,Ollieegy Írországba tartó repülőgépen találkoznak szenteste. Az egész utat átbeszélgetik,...
Fordította: Szieberth Ádám
Az egyik család legnagyobb vesztesége. Egy másik legsötétebb titka. Mi lesz, ha kiderül az igazság? 1962 júliusában egy indián család érkezik Kanadából a Maine állambeli áfonyaföldekre...
Fordította: Dobosi Beáta
Leonore Asker nyomozót csak nemrég nevezték ki az Elveszett Lelkek Osztályának vezetőjévé, amikor váratlan telefonhívást kap az apjától, akivel tizenöt éve nem beszélt. A birtoka határában...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ