Illemtan gyerekeknek a Pinceszínházban
Illemtan gyerekeknek – Kamilla-Karamella és Fogas bohóccal. Október 12-én mutatják be Mosonyi Aliz darabját a Pinceszínházban.

Írta: Mosonyi Aliz

A zongoránál: Darvas Kristóf
Dalszöveg: Várady Szabolcs
Zeneszerző: Darvas Ferenc
Díszlet, jelmez: Lencsés Dóra
Játékmester: Hajdu Ágnes, Ambrus Asma
Játsszák: Vági Zsuzsa és Meszlényi-Bodnár Zoltán

Amikor ezerszer is el kell mondani, és még mindig nem tudja az az édes-okos gyermek, akkor már csak a nevetés segít! Az illendő és kölcsönösen kellemes viselkedés buktatóin óriási lélekkel, remek humorral és frenetikus játékos kedvvel vezetnek bennünket bohócaink, s vigyázat, vigyázat!; az előadás végére, csupa illedelemmel beojtott gyermek távozik a nézőtérről!!!

Mosonyi Aliz „Illemtan gyerekeknek” című könyve ugyanúgy a nevetve tanítás mester foka, mint a „Kisherceg” vagy a „Micimackó.” Az írónő, Karinthy méltó utódaként „ferdítette jóra” a gyönyörűen rajzolt régi francia illemtankönyvet, hogy a mai gyerekek is élvezettel okulhassanak belőle. A lenyűgözően míves szöveget az a szellemi gazdagság, nagyvonalúság hatja át, amely meggyőződéssel képviseli az együttélés szabályainak értékeit, de közben képes bemutatni és kinevettetni az elvárások és teljesítésük nehézségeinek mulatságos oldalait.

Az előadás időtartama 65 perc szünet nélkül. Nagyóvodásoknak és kisiskolásoknak, 4 éves kortól 10 éves korig.

Előadások:

12. péntek 11.00 Mosonyi Aliz: Illemtan gyerekeknek - bemutató
19. péntek 11.00 Mosonyi Aliz: Illemtan gyerekeknek

A fotót a Pinceszínház bocsátotta rendelkezésünkre.

További információ az előadásról itt olvasható.

A könyvről itt olvashat.

Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ