Riport és modell, avagy a tükörképekből álló útvesztő - Az Aprószentek bemutatója elé
Hogyan lesz egy bűnügyi rejtélyből irodalomtörténeti titok? Min dolgozott Rubin Szilárd több mint négy évtizeden keresztül? A kéziratban maradt hagyatékból hogyan lett könyv? Milyen démonokkal és szellemekkel viaskodott egész alkotóéletében Rubin? Néhány kérdés, amelyre ha választ nem is kapunk, de mindenképpen szóba kerül a hétfői (10.08.) kettős könyvbemutatón.

Ha túlzás, ha nem: az Aprószentek megjelenése irodalmi szenzáció. Rubin Szilárd két kisregényével (Csirkejáték, Római Egyes) lett a modern és a kortárs magyar próza megkerülhetetlen alkotója. Évtizedeken keresztül hallgatott, alig-alig publikált, közben azonban dolgozott, más regénytorzók mellett éppen az Aprószenteken, amelyet halála pillanatáig képtelen volt lezárni. Amit mostantól olvashatunk nyitott mű, rejtély a rejtélyről, ám támfalai, a tartószerkezet legfontosabb elemei mégis masszívan állnak. Mindenekelőtt néhány szó a kriminalisztikai rejtélyről: 1953 októbere és 1954 augusztusa között öt gyereklánynak veszett nyoma Törökszentmiklóson. Az ősz elején letartóztatták a húszéves Jancsó Piroskát, akit aztán a bíróság később halálra ítélt.

Az üggyel és Jancsó Piroska fényképével Rubin a hatvanas évek első felében találkozik Budapesten a Bűnügyi Múzeumban. Ennek a jelenetnek döbbenetesen erős leírását a regény elején olvashatjuk. Innen indul Rubin saját nyomozása, melynek során többször is elmegy Törökszentmiklósra, interjút készít a szemtanúkkal, a hozzátartozókkal. Feltérképezi a helyszínt, mindent dokumentál, azt is, amit mondanak, és azt is, amit elhallgatnak. Ebből a szempontból Rubin vállalkozása riportregény. Akár Truman Capote klasszikusa, a Hidegvérrel is nyugodtan eszünkbe juthat. (Már amennyire nyugodtan jut eszünkbe ez a könyv.) Ám hogyan nyomozhatna a saját és a riportja szakállára szabadon egy író a hatvanas évek elején, éppenséggel egy szovjet laktanya tőszomszédságában? De mégsem itt kap gellert a műfaji besorolás, nem emiatt nem lesz jellegzetes, jól megírt, informatív dokumentumregény az Aprószentek. Ahogy a könyvet összeállító, azt szerkesztő Keresztesi József írja: „Rubin nem riportkönyvet, hanem regényt akart írni: a kérdései egyfelől a jóbarát Pilinszky esztétikájától is ihletett regényíró kérdései. Másfelől azonban a könyvét tényregénynek szánta, és ez az igénye olyan akadályokat támasztott, amelyek voltaképpen befejezhetetlenné tették a vállalkozását. A regénycím alatt moritat helyett akár a „ballada” szó is állhatna műfajmegjelölésként. A szöveget mindvégig töredezettség, balladai homály jellemzi, és ez nem annak köszönhető, hogy az anyag egy része töredékben maradt. (Egyébként elsősorban épp ez a töredezettség tette lehetővé, hogy - reményeink szerint - zökkenőmentesen illeszthessünk be különféle passzusokat a kézirat anyagába.) A fölborult időrendben lépten-nyomon különféle nevek és tények bukkannak elő, hogy aztán újra eltűnjenek a kaleidoszkópban, apró utalások, elharapott félszavak, amelyeket az olvasónak kell dekódolnia és kibontania. A kaleidoszkópszerűség az Aprószentek formaelve.”

A bűnügy minél pontosabb rekonstruálása után Rubin újra és újra rápillant Jancsó Piroska arcára. A regény harmadik része így kezdődik:

Sejtettem, hogy történetét épp oly nehéz megírni, mint egy szentét. Olyan, mintha toll és papír helyett vesszővel kellene regényt róni a fába. Egy mondat. Még egy mondat. De száz meg ezer? Mégis azok lettek volna ennek a könyvnek a hiteles mondatai. Nem ilyenekből áll, s ezért olyan, mint a szagosított levélpapíron közölt halálhír.

Mint a szentekről, róla is csak mellékes dolgokat tudunk. Az ember felfoghatja a távolságot, ahol ezek a dolgok vannak attól, akivel összefüggésbe hozza őket. De áthidalni?

            Rubin kivételes kísérlete az áthidalás, a távoli, jóformán láthatatlan összefüggések megmutatása. Az író is bekerül a történetbe, nem csupán szerző vagy narrátor, hanem szereplő is lesz. Ha a riportregény, a dokumentumpróza a mű egyik műfaji rétege, mondhatjuk felszíni dimenziója, akkor a mélyben az egzisztenciaregény magjára bukkanunk. Ahogyan más Rubin-művek a szerelem képtelenségének és fenomenológiájának a csodálatos szépirodalmi, regénybeli leírásai, úgy az Aprószentek a bűn metafizikájára összpontosít. Ebben a kontextusban lesz fontos a már említett Pilinszky mellett, akinek bölcseleti szövegei időnként be-bevilágítják ezt a sötét regényvilágot, például Szabó Lőrinc alakja, akivel a regényíró képzeletbeli beszélgetést folytat:

Este hazautaztam, s másnap Budán, a Szép Ilona meg a Budagyöngye közötti buszmegállónál képzeletben ott láttam a közeli Volkmann utcából jött Szabó Lőrincet, akivel életében, főleg ötvenhat előtt néha együtt vártuk a városba tartó kocsit. Mostanában, ha Törökszentmiklóson jártam, magamban mindig elújságoltam neki, amit megtudtam, ezúttal Kovácsné beszámolóját, s vele a meghökkentő emléket a rabló kislányra rávetített, marhavagon felé igyekvő, vissza se tartható öregasszonnyal.

A költő elképedt.

„Nem jöttél rá, hogy nem hasonlatról, hanem modellről van szó? Hogy az egész ügy ilyen tükörképekből álló útvesztő lehet?” - Zilált sörényű, hatalmas ménfeje előredőlt, s kíváncsian a szemembe nézve, beismerésre bátorítóan megkérdezte: „Tehetségtelen vagy?”

Életemben ő volt az egyetlen zseni, aki az önsorsrontásig nyílt volt.”

Ám a pontosan megírt riportregény és a bölcseleti kérdéshatárokat feszegető, az eredeti problémát univerzálisan tágító modellregény mellett, az Aprószentekből kirajzolódik egy harmadik regénytípus is. Ezt jobb híján térregénynek vagy közegregénynek tudom nevezni, és némi strukturális szuszakolással a két előző műfajváltozat szintézise. Ebben a kontextusban a dokumentumpróza, a jól végigírt riportkönyv egyik műfaji kellékét veszi alapul Rubin, ez pedig a közeg feltérképezése, a helyszínrajz, a tér színrevitele. Ez nemcsak egy jó riportregénynek, de egy egyflekkes riportnak is elengedhetetlen követelménye. Rubin azonban túllép a műfaji klisén, itt nem a colour locale visszaadásáról van szó, hanem Törökszentmiklóson és a településen keresztül az Alföld (és akár a mindenkori „magyarvilág”) topográfiai lényegét, alapállandóságát örökíti meg. Például ilyen mondatokkal:

„Törökszentmiklós a hatvanas évek derekán huszonnégyezer lakosú járási székhely Szolnok megyében, az első mezőváros, ahol a budapest-debreceni gyors a Tiszán túl megáll. Jellege szerint óriás falu, kisvárosias portái a helységet átszelő 4-es főutat szegélyezik. Ez a főutca, ahol a maharadzsák elefántistállóinak méltóságával terpeszkedő Tanácsház, az egykori Almásy-kúria áll.

A főúttól jobbra öt párhuzamos, nyílegyenes, hat kilométer hosszú utca, gödörré roskadt testük: mint egy-egy kiásott tömegsír. Itt csap meg a helység atmoszférája: a telepesfalvak ridegsége és a hódoltsági kushadáshoz idomult házőrzőkutyák csendje.

Az öt mogorva dűlő koronként változó, az épp regnáló hatalmat szolgáló neve csak hivatalosan használatos, a helybeliek egymás közt s élőszóval a hajdani inzsellér által a helység tervrajzára írt számmal jelölik őket; autó még az ötvenes években is csak nyáron tudott végighajtani rajtuk a sárhullámok taraján sarjadt füvön.

Nincs évszak, amely e vad és végtelen utcákat megszépíti. De tavasszal, ha kedve van gyalogolni, az utas nemcsak barbárságukat érzi: eltúlzottságuk költészetét is. Baktat a csillagászati számot viselő házak mentén, ahol alkonyatkor már nem látni embert, s egyszerre mintha ékszerüzlethez érne: a világos ablakokból iskolásgyerekek zsivaja csap ki; megy, amíg valóban ráesteledik, s egy kútnál, amely a homályból előbukkan, hirtelen asszonyok állnak, mint víz alól fölszállt szobrok. A szél piszkos, de elhozza a vetések illatát is, s a vadmadár, ha keresztbe is, de átrepüli az utat.”

 

„Megint odakint voltam az utcán, ahol az orromig se láttam a ködben; gyufalángnál próbáltam elolvasni az utca nevét, amelyet kerestem. Aránylag gyorsan ráakadtam, mert nem volt messze, de annál hosszabb volt: életemben nem jártam olyan végtelen vidéki utcán. A távolságra már a kétszáz körüli házszám is fölkészített, de a Mártírok útja nyáron is beláthatatlanul hosszú lett volna, bár nyílegyenes volt, mert a házsorok helyét valaha léniával jelölték ki a pusztaságon.”

*

Rejtélyekkel, káprázatos részletekkel, sokkoló elemekkel, keserű iróniával találkozhat az olvasó az Aprószentek lapjain, és hogy ez a találkozás létrejöhet, abban elévülhetetlen érdemei vannak Keresztesi Józsefnek. Keresztesi nemcsak a Rubin-regény sajtó alá rendezője, körültekintő kompilátora, hanem az életmű alapos ismerőjeként, megajándékozott minket egy nagyszerű Rubin Szilárd-pályaképpel is.

Könyve nagy-lendülettel megírt esszék pontos, mégis szabatos rendbe szerkesztett füzére. Megismerhetjük belőle a hús-vér Rubin Szilárdot, megannyi ellentmondásával, rettenetes árvaságával. Kirajzolódik belőle a háborús nemzedék pályakezdésének miliője, az ötvenes évek igencsak feszült kultúrpolitikai klímája. Mielőtt rátérne a Csirkejátékra, számot ad Rubin szocialista családregényeiről, azokról a ma már jóformán fellelhetetlen szövegekről, melyek vonalasságukkal és hibáikkal együtt, mégiscsak előkészületei a nagy műnek. Ahogy Rubin szöveguniverzumának, úgy az esszékönyvnek is a Csirkejáték a kulcsa. Ráadásul több kulcsról is beszélhetünk, hiszen az író alaposan átdolgozta a regényt annak második kiadása előtt. Keresztesi lenyűgözően izgalmas műhelyesszében elemzi, hogy Rubin min, hogyan és miért változtatott. Természetesen a Római Egyessel is külön fejezet foglalkozik, amiképpen a publikálatlan szövegekkel, regénytorzókkal, műkudarcokkal is. De olvashatunk Rubin pályakezdő verseiről, filmtárgyú esszéiről, vagy a rendszerváltáskor írt, meglehetősen ijesztő Magyar Fórumos publikációiról is, hogy végül a regények bölcseleti hátterének felvázolását is megkísérelje.

De hogy mi köze James Dean-nek a Csirkejátékhoz, és milyen levelet írt Rubin Ted Hughes-nak? Nos, aki erre kíváncsi, az jöjjön el hétfő este a Rózsavölgyi Szalonba és/vagy olvassa el Keresztesi Rubin-könyvét.

Szegő János

***

Rubin Szilárd Aprószentek című regényének és Keresztesi József Rubin Szilárd – Pályarajz című kötetének bemutatója

Időpont:
Október 8-án, hétfőn 19 órakor

Helyszín:
Rózsavölgyi Szalon (1052 Bp., Szervita tér 5.)

Gács Anna és Keresztesi József kritikusokkal, a két kötet szerkesztője, Szegő János beszélget.

További információ itt olvasható! 

BECKETT, SAMUEL
Samuel Beckett Watt című regénye különös olvasmány, cselekményét leírni szinte lehetetlen. Watt-tal történnek bizonyos dolgok, tesz bizonyos dolgokat, részt vesz bizonyos beszélgetésekben, majd a történet...
DÜRRENMATT, FRIEDRICH
Fordította: Kurdi Imre
Az öreg hölgy látogatása mesteri dramaturgiájával, tragikomikus karaktereivel és sötét humorával a 20. század szorongó életérzésének emblematikus megtestesítőjévé vált. A darab, amely első bemutatóin a...
Závada Pál
Závada Pál új könyvének hősei az ország legnagyobb vállalatbirodalmának, a Weiss Manfréd Műveknek az örökösei - a gazdasági, politikai és szellemi élet ismert szereplői és magánemberek, barátok és vetélytársak,...
Schein Gábor
Az újrakezdés regénye
Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ