Bányavidék - Székely Csaba drámatrilógiájának bemutatója a Kritikus Óra keretében
Március 24-én 21 órától, a 19.30-kor kezdődő Bányavirág című előadás után Székely Csaba Bányavidék drámatrilógiája lesz a témája a Kritikus Órának a Nemzeti Színházban.

Időpont: március 24. 21 óra (a 19.30-kor kezdődő Bányavirág című előadás után)

Helyszín: Nemzeti Színház (Budapest, IX. Bajor Gizi park 1.)

A szerzővel és a kötet szerkesztőjével, Darvasi Ferenccel Dömötör Adrienne, kritikus beszélget.

Örülnénk, ha jelezné jövetelét: a rendezvény Facebook eseménye

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Részletes információ a szerzőről és a kötetről itt olvasható!

Istenes versek embereknek
Erdős Virág új könyvében semmi sem az, aminek látszik: a cím istenes verseket ígér, a kötet mégis sokkal inkább az emberről szól. A hol zavarbaejtő, hol felemelő szövegek kíméletlen...
400 négysoros
Szijj Ferenc verseskönyve az esendőség enciklopédiája. A négyszáz darab négysoros vers törékeny metaforák és rejtélyes allegóriák sora furcsahelyzetekkel, álomszerű történetekkel és...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Történetek mindennapi rejtélyekről
Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. Egy férfi elkíséri idős édesapját egy testépítő versenyre. Egy társasutazás meglepő fordulatot...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ