Potozky Lászlóé Magyarország egyik legjobb nove (Visegrádi Négyek Irodalmi Verseny – Narraton V4 Tournee)
A Visegrádi Négyek Irodalmi Verseny – Narraton V4 Tournee verseny egyik díjazottja POTOZKY LÁSZLÓ: HÁROM című novellája.

POTOZKY LÁSZLÓ: HÁROM

1.

 

Kerekeken gurult az egész város, első nap rájött, a budapestiek helyváltoztatásra használatos testrészét nem lábnak, hanem békávénak nevezik. Abból a távolságtartásból és megvetésből, melyre az otthon hallott rémtörténetek alapján számított, semmit sem tapasztalt, legfeljebb valami leereszkedő szánalom csendült fel a hangokban, amikor megkérdezték, nálatok tényleg van fürdőszoba a házban? És, akárha kötelező lenne, rögtön ezután előhozakodtak erdélyi gyökereikkel, dédapám Horthy idejében postafőnök volt Kolozsváron, anyám nagybátyja meg Temesváron orvos, dr. Kató Ádám, nem ismered? Mintha az erdélyiek csak úgy bajuszpödrés közben átszólogatnának Nagyváradról Udvarhelyre, jó reggelt, szomszéd, milyen az idő odaát?

            Már amikor a Keletiben leszállt a Koronáról, elöntötte a nosztalgia: kiskorában a Szomszédokat nézte az M1-en, és annyira beleélte magát a gazdagréti lakótelep mindennapjaiba, hogy most úgy érezte, gyermekkora színterére tért vissza. Ám sehol sem volt az az idilli, szocreál hangulat, ami a tévéképernyőről áradt felé: többször megesett, hogy ő figyelmeztette az aluljáróban strichelő prostikat, vigyázzanak, a járőr már a lépcsőn ülő csövesekkel kötekedik, és egy szuvenír boltban is furcsa élményben volt része, egy francia férfi válogatott a kacatok közt, majd euróval fizetett, a boltos pedig az ár háromszorosát vette el tőle.

            –Trianonért, faszkalap – mordult az átvert kuncsaft után, pólóján megrebbentette szárnyát a Nagy-Magyarországba szuszakolt turul. – Mivel szolgálhatok, öcsém – fordult a vendégdiákhoz –, honnan jöttél? Akkor neked minden olcsóbb kétszáz forinttal! – veregette vállon, amikor meghallotta, hogy Erdélyből. – Szóval, mi kéne?

            – Semmi.

            – Hogyhogy semmi?

            – Úgy, hogy szép dolog a szeretet, de én mégsem akarok belefulladni.

 

2.

 

Az intézetből kikerülő lányok vagy a zacskónál, vagy az utcasarkon kötöttek ki. Nem akart szipus lenni, így hát stricit keresett. Hiába volt karcsúbb náluk és tisztább, kevesebbet kapott, mint kolléganői, túlságosan látszik rajtad a hegedűvonás, mondta a főnök, ha nem tetszik, meresztgesd a lukad máshol. A strici amúgy nem csak a futtatásból keresett, üzletelt a taxisokkal is, lányai mindig ugyanazzal a taxival vitték a kuncsaftokat egy gazdagréti panelba, a fuvar árából pedig neki is járt százalék.

            A lány átesett már néhány beteges kliensen, de ehhez foghatóval sosem volt dolga. Öltözetéből ítélve üzletember lehetett, aki megcsömörlött a finomkodástól: minden előjáték nélkül vágott be a hátsó bejáraton, beszélni nem lehetett vele, angolul nem tudott, csak fújta a nótáját franciául. Euróval fizetett, egy ötössel kevesebbet, ám a lány nem vette észre, egyetlen égő seb volt egész teste, összeszorította a fogát, igyekezett elharapni a fájdalmat.

            A szokásos helyre tért vissza, a Déli pályaudvar aluljárójába. Erős fájdalomcsillapítót vett be, alig állt a lábán. Távolról kiszúrta a fiút, szégyenlős, vézna egyetemista volt. Zavartan szorongatta hátitáskája vállpántját, elszánt léptekkel közeledett feléje, de még csak nem is lassított, amint elhaladt előtte, mindössze annyit bökött oda furcsán görgő szavakkal, jönnek a zsaruk, vigyázz, és többé vissza sem nézett.

            A lány maga sem értette, miért kezdi követni. Várt, míg felérnek az aluljáróból, akkor megérintette a vállát.

            – Ugye nem idevalósi vagy?

            – Nem – mondta a fiú.

            – Vidék?

            – Nagyon. Erdély.

            – És milyen ott?

            – Ködös.

            – Sokat baszogatnak?

            – Eleget.

            – Akkor nem sokkal másabb, mint az intézetben.

            – Hát nem.

            – Amúgy kösz.

            – Nincs mit.

 

3.

 

Sietve megölelte a kisfiút, feleségétől el sem búcsúzott, a taxi a ház előtt várta. Negyedévente repült át a budapesti fiókvállalathoz, valahányszor a Beauvois felé tartott, magában szidta a cégvezetőség zsugoriságát, amiért kővé zsibbadnak a lábai a fapados járatokon. De alighogy leszállt a gépről, bosszúsága elpárolgott, és úrrá lett rajta a várakozás kellemes szorongása.

            Igyekezett mihamarabb túl lenni hivatalos ügyein, a protokollvacsorán, az ajándékvásárlás nyűgén. Az első szuvenír boltba bement, felhívta feleségét, vajon minek örülne a gyerek, de két perc után kinyomta, nem bírta elviselni az asszony határozatlanságát. Találomra kiválasztott egy játékot, és észre sem véve a boltos ellenséges pillantásait, számolatlanul adta oda a pénzt.

            Válogathatott volna a szállodák, elit klubok előtt várakozó luxuspillangók közt, pénzéből futotta volna bármelyikre, ám ezeket a lányokat nem tartotta eléggé visszataszítónak. Előző hadjárataiból tudta, hová érdemes mennie, nem kellett soká keresgélnie a Moszkván, hamar talált olyant, akitől eléggé undorodott ahhoz, hogy ártani akarjon neki. Talán ő is átsurrant már hozzánk, gondolta, miközben beszálltak a taxiba, biztosan egy ilyen kis koszos lopta el két hónappal ezelőtt a pénztárcámat, jó lesz vigyázni.

            Sivár tömbházak közt parkoltak le, a sötétség úgy tapadt a falakhoz, hogy nem is látszott az ég. Kissé megszeppenve követte a lányt, hátra-hátralesett, nehogy tarkón vágják. Bátorsága csak akkor tért vissza, amikor az ágyon hasra fordította a meztelen testet, és szétfeszítette a lábait, ha te szabadon átlépheted a határt, kisszívem, én miért ne tehetném?

            Másnap, a repülőn ülve ágyékában még ott bizsergett a kiadós éjszaka utóíze. Mielőtt belelapozott volna az ölében heverő magazinba, kinézett az ablakon. Hiába, ennek a városnak semmi romantikája, gondolta, miközben egy utolsó pillantást vetett az egyre zsugorodó Gazdagrétre.

Fekete Ádám
,,Még egyetlen sorát sem olvastam Fekete Ádámnak, ami ne lett volna teljesen magától értetődő. Feá - így hívják kortársai, barátai, hívei, és ha ezt a szót kimondják, mosoly dereng fel arcukon. Feá városi...
Baldwin, James (1924–1987)
Fordította: Mesterházi Mónika
Fonny, a szobrászfiú, és szerelme, a tizenkilenc éves Tish Harlem egyik feketék lakta utcájában tervezi a közös jövőt. Amikor a fiút egy Puerto Rico-i asszony megerőszakolásának vádjával börtönbe zárják,...
Dragomán György
Rendszerek és kitörési pontok fűzik össze kötetté Dragomán György tizenöt év terméséből válogatott novelláit. Feltételezett vagy valóságosnak tűnő rendszerek: nyitottak és zártak, politikaiak, természetiek...
Szabó T. Anna
Ez a kapcsolatok könyve: a látható és láthatalan világ összefüggéseit keresi, a szenvedély és a szenvedés váltólázának ritmusában mutatja meg, miképpen ragaszkodunk a csapdáinkhoz, milyen kétségbeesetten...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ