Diszlexiások számára fejlesztett e-könyvek a Magvetőtől és a Manó Könyvektől
Százezreknek adható vissza az olvasás élménye – A Magvető és a Manó Könyvek diszlexiások számára fejlesztett betűtípussal is elérhetővé teszi idén karácsonyra készített mesekönyveinek e-könyv-változatait. A népesség közel egytizede küzd súlyos olvasási zavarokkal, egy speciális olvasáskönnyítő betűkészlet segítségével azonban a diszlexiások számára is átélhető lehet az olvasás öröme. A Magvető Kiadó azt javasolja a magyar könyvkiadóknak, hogy minden e-könyvüket lássák el diszlexiások számára is olvasható betűkészlettel.

A magyar népesség 5–10%-a küzd diszlexiával, az olvasási képesség súlyos zavarával. Az érintettek normál vagy magas intelligenciával rendelkeznek, ám agyuk a szokásostól eltérő módon dolgozza fel a szavak hangalakját, emiatt az átlagosnál sokkal nehezebben tanulnak meg olvasni. Folyamatos fejlesztés hiányában náluk nem válik készséggé az értő olvasás gyakorlata, és ezzel lemaradnak a tanulás minden területén. A tünetek korai felismerésével, kisiskolás korban megkezdett fejlesztéssel és a technika nyújtotta segítséggel azonban a zavar visszaszorítható, és az érintettek a tanulásban és a munkában egyaránt kiváló teljesítményt képesek nyújtani. (Diszlexiában szenvedett William Butler Yeats költő, Thomas Alva Edison feltaláló, Winston Churchill brit miniszterelnök és Szentágothai János anatómus, az MTA egykori elnöke is.)

A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy az olvasás során folyamatosan megakadó diszlexiás gyerekeknél nem alakul ki a korosztályuktól elvárható nyelvi tudatosság. Ezen segítenek a diszlexiások számára fejlesztett speciális betűtípusok. Bár a legtöbb olvasónak ez nem tűnik fel, sok betű nagyon hasonlít egymásra. A diszlexiások számára tehát olyan betűtípusokat fejlesztenek, amelyekben a betűk a lehető legnagyobb mértékben különböznek egymástól. (Például a „c” betű nagyon szélesre van nyitva, hogy minél kevésbé hasonlítson az „o”-ra.) Olvasási nehézséggel élőknek nagy segítség az is, hogy nemcsak a betűk közötti távolság nagyobb (így például az „rn” betűkapcsolat nem olvasható „m”-nek), hanem a szavak közötti távolság is. A nagybetűk vastagabbak a kisbetűknél, így könnyebb észrevenni az új mondatokat.

A Magvető Kiadó a saját eszközeivel kíván segíteni az olvasási nehézséggel élőknek és szüleiknek, tanáraiknak. A Magvető és a Manó Könyvek idén karácsonyra készített mesekönyveinek e-könyv-változata ezért diszlexiások számára fejlesztett betűtípussal is olvasható. A fontkészlet használatával Nyugat-Európa több országában jelentős sikereket értek el a diszlexiások fejlesztésében, ezért a jövőben a Magvető egyre több e-könyvét ellátják ezzel az olvasáskönnyítő betűtípussal.

Kiemelt cél, hogy a diszlexiával küzdők minél nagyobb arányban részesülhessenek az olvasás örömében. Ezért a Magvető Kiadó a Magyar Könyvterjesztők és Könyvkiadók Egyesületén keresztül felhívással fordult a könyvkiadók felé, hogy e-könyveiket lássák el diszlexiásoknak fejlesztett betűkészlettel is. Léteznek pénzért megvehető olvasáskönnyítő fontok, de az OpenDyslexic betűtípuscsalád bárki által letölthető és használható, csak alkalmazni kell. Ha az ötszázezer és egymillió fő közé tehető magyar diszlexiásnak csak egy kis része kezd el ennek segítségével olvasni, az máris óriási előrelépésnek számít.

Diszlexiásokat segítő betűkészlettel megjelenő e-könyvek:

Magvető: Boldizsár Ildikó: Mesék az élet csodáiról; Kovács András Ferenc: Egerek könyve; Mosonyi Aliz: Az öreg kisasszony autósmeséi; Szabó T. Anna: A fűszermadár

Manó Könyvek: Balázsy Panna: Szandra és a 3. b – Csuromvíz; Balázsy Panna: Szandra és a 3. b – Csupaszív; Joss Stirling: Misty; Christian Tielmann: Berci és az eltűnt osztálypénz

 


Baldwin, James (1924–1987)
Fordította: Mesterházi Mónika
Fonny, a szobrászfiú, és szerelme, a tizenkilenc éves Tish Harlem egyik feketék lakta utcájában tervezi a közös jövőt. Amikor a fiút egy Puerto Rico-i asszony megerőszakolásának vádjával börtönbe zárják,...
Gavalda, Anna
Fordította: N. Kiss Zsuzsa
A kiskamasz Grégoire nem találja a helyét a világban: nem értik meg a szülei, és nem érzi jól magát az iskolában. Pedig hatalmas szíve van, és remek kézügyessége - bármit megszerel, és szívesen segít barkácsolni...
Dragomán György
Rendszerek és kitörési pontok fűzik össze kötetté Dragomán György tizenöt év terméséből válogatott novelláit. Feltételezett vagy valóságosnak tűnő rendszerek: nyitottak és zártak, politikaiak, természetiek...
Szabó T. Anna
Ez a kapcsolatok könyve: a látható és láthatalan világ összefüggéseit keresi, a szenvedély és a szenvedés váltólázának ritmusában mutatja meg, miképpen ragaszkodunk a csapdáinkhoz, milyen kétségbeesetten...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ