Rakovszky Zsuzsa és Bartis Attila Libri-díjas
Rakovszky Zsuzsa nyerte el első alkalommal a Libri Irodalmi Díjat. Bartis Attila a közönségdíjat vehette át a BMC-ben megrendezett esten 2016. május 25-én.

Idén indult útjára a Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj, amely az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazta. A  zsűri az első évben Rakovszky Zsuzsa Fortepan című verseskötetét, a közönség Bartis Attila A vége című regényét díjazta.

A díjakra a szakmai zsűri és közönség szavazhatott. A díjat elnyerő könyvek szerzői 1-1 millió forintot kaptak, illetve 25-25 millió forint értékű médiatámogatást, melyet bármely könyvük promóciójára használhatnak fel.

    A döntős könyvek a tavalyi év kiemelkedő alkotásai közül kerültek ki, a közönség és a zsűri a következő 10 könyvből választotta ki az idei nyerteseket:

    Bartis Attila: A vége

    Dragomán György: Oroszlánkórus

    Esterházy Péter - Szüts Miklós: A bűnös

    Forgách András: Élő kötet nem marad

    Nádasdy Ádám: A vastagbőrű mimóza

    Rakovszky Zsuzsa: Fortepan

    Réz Pál: Bokáig pezsgőben

    Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra

    Térey János: A legkisebb jégkorszak

    Ungváry Krisztián: Magyar megszálló csapatok

A Libri irodalmi díjak 10 döntős könyve közt szerepelt Réz Pál hangos memoárja, a Bokáig pezsgőben. A korszakalkotó könyv kapcsán a Libri Könyvkereskedelmi Kft. Libri irodalmi életműdíjat ad át Réz Pál jogutódjainak, mely egy egyszeri díj; az elismeréssel a Libri szeretne méltó emléket állítani Réz Pálnak és munkásságának. A döntés értelmében a könyv médiatámogatást kap, a Libri kiemelten megjeleníti a Bokáig pezsgőben című kötetet felületein, könyvesboltjaiban és weboldalán.

A zsűri tagjai Fullajtár Andrea, Szilágyi Zsófia, Bálint András és Károlyi Csaba voltak, a zsűri moderátori tisztjét pedig Vitray Tamás töltötte be.

Forrás és további információ: KönyvesBlog

Fordította: Morcsányi Júlia
Lázálom az újrakezdésről
Patricia Lockwood maximalista regénye provokatívan, élesen és nagyon viccesen mesél az újrakezdés privilégiumáról. Író narrátora egy hosszan elhúzódó betegség furcsa és kevésbé furcsa...
Nem forradalmi versek
Még sosem volt ilyen vidám az illúzióvesztés, mint Vida Kamilla verseskötetének lapjain! Aki ezekben a szövegekben beszél, már nem pályakezdő, de még nem középkorú: tudja, hogy amit másokon...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Történetek mindennapi rejtélyekről
Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. Egy férfi elkíséri idős édesapját egy testépítő versenyre. Egy társasutazás meglepő fordulatot...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ