Oravecz Imre kapta 2016-ban az Aegon Művészeti Díjat
Az immár tizenegyedik alkalommal átadott Aegon Művészeti Díj Magyarország legrangosabb, független, legnagyobb pénzjutalommal járó magánalapítású elismerése, az előző év kiemelkedő kortárs szépirodalmi alkotását díjazza. Oravecz Imre Távozó fa című kötetéért veheti át az elismerést.

A szerző portréját Szilágyi Lenke készítette.

"Díjalapítóként és olvasóként is hatalmas öröm számomra, hogy az elmúlt tizenegy év nyomot hagyott a magyar közéletben: a Díjat jegyzik, a Díjnak rangja van, a Díj kihirdetése esemény. Jó befektetésnek bizonyult, hogy több mint egy évtizede a kortárs magyar irodalom elkötelezett támogatóivá váltunk - sokat nyújtottunk az íróknak, a hűséges és leendő olvasóiknak is." - mondta Zatykó Péter az Aegon Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatója a díjátadó alkalmából.

És valóban: az Aegon Magyarország az ideivel együtt több mint 300 millió forintot költött a kortárs magyar irodalomra. A szerzőknek járó nettó hárommillió forint fölött évente közel 40 millió forint értékű média megjelenést generál a díj, ami hihetetlen módon ráirányítja a figyelmet a szerzőre. A tízes lista kötetei és a nyertes mű népszerűsítése mellett, az Aegon középiskolai tanároknak szóló oktatási segédanyagok elkészítését is segíti, valamint fesztiválokat és irodalmi eseményeket is támogat. Az elmúlt tizenegy év tapasztalatai alapján egyértelműen látszik, hogy a shortlistes és a nyertes mű kiadóinak üzleti eredményeket is hoz a díj: az eredeti kiadás után már a 3.- 4.- 5. újrakiadásnál tartanak a díjazott kötetek, valamint a szerző korábbi műveit is népszerűsíti és ezeknek is új kiadásokat generál, megduplázza az eladásokat és megsokszorozza az olvasókat.

2016-ban Oravecz Imre Távozó fa című könyve és kiadója számíthat hasonló szakmai és piaci sikerre. A verseskötetet a Magvető Kiadó gondozta. Első kötetét (Héj, 1972) is a Magvető jelentette meg, de Oravecz volt szerzője a Szépirodalmi, a Helikon és a Jelenkor kiadónak is, míg végül tavaly ismét visszatért első kiadójához: a Távozó fa életműkiadásának első kötete is egyben.

Oravecz Imre életútja Szajláról, egy kis nógrádi faluból indult, több külföldi út és életkísérlet - Kalifornia, Chicago, Berlin - után most is itt él. Angolul Nádasdy Ádámtól tanult, verseiről az első kritikát Weöres Sándor írta.
"A költő akkor is költő marad, ha regényt ír" - mondta Oravecz tavaly év végén a Távozó fa könyvbemutatóján. Azt, hogy költő maradt és az Ondrok gödre majd a Kaliforniai fürj című nagyregényei után sikerrel talált vissza a versíráshoz, a Távozó fa eddigi kritikái is bizonyítják.

"Nyelvművészetileg kiemelkedő, innovatív, a magyar irodalmi hagyományt újraíró" kötetet keresett a hétfős zsűri a tízes lista díjra esélyes művei között. "Arany János Őszikék-ciklusához fogható költészettörténeti jelentőségű kötet a Távozó fa, úgy beszél a mindannyiunk számára ismerős tapasztalatról, az öregedésről, ahogy magyar nyelven előtte kevesen" - mondta Kulcsár Szabó Ernő, a zsűri elnöke. A zsűri többkörös szavazás után hozta meg döntését, az utolsó körben Térey János A legkisebb jégkorszak című könyvével maradt versenyben Oravecz kötete.

A szakmai zsűri minden évben új tagokból áll, idén a zsűrielnök Kulcsár Szabó Ernő irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár mellett Bán Magda újságíró, kritikus, Csuhai István kritikus-szerkesztő, Kúnos László műfordító, egyetemi tanár, László Ferenc újságíró, Schiller Mariann, középiskolai magyartanár és Rostás Eni kritikus voltak a zsűri tagjai.

Az Aegon Művészeti Díj ünnepélyes díjátadó gálája és a szerző köszöntése április 20-án 19 órakor lesz a Katona József Színházban.

Forrás: Aegondij.hu

RAJK LÁSZLÓ
Rajk Lászlóval, aki idén töltötte be 70. életévét, 2009-ben készített életútinterjút Mink András - ennek egy 2019-es beszélgetéssel kibővített, szerkesztett változatát adjuk közre kötetünkben. Gazdag életpálya...
J. R. R. Tolkien
Fordította: M. Szabó Csilla, Falcsik Mari
J. R. R. Tolkien gyermekei nem csupán az ajándékok miatt várták Karácsony apót: ők ugyanis minden évben képekkel illusztrált levelet is kaptak tőle! Mesélt nekik a házáról, a barátairól és arról, mi történik...
Krasznahorkai László
Homéroszi meneküléstörténet képekkel és zenével

Annak, ,,aki menekül, éppen abban a világban kell léteznie, amelyik elől és amelyik miatt menekül" - olvassuk Krasznahorkai László új könyvében,...
Darvasi László
Képzeletbeli német kisvárosban időzünk, valamikor a romantika idején. Ködös, késő őszi napokon magyar sellőt szállítanak a településre. Csakhogy a lény elszökik, majd furcsa szerelembe keveredik a szénégető...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ