Fehér Boldizsár kapta az idei Margó-díjat
Ötödik alkalommal adták át a Margó-díjat a legjobb első prózakötet szerzőjének. A díjat idén Fehér Boldizsár vehette át Vak majom című első regényéért. Az első Margó-díjat Totth Benedek nyerte a Holtverseny című regényével, másodjára Milbacher Róbert bizonyult a legjobbnak a Szűz Mária jegyesével, így ez a harmadik Margó-díj, amelyet magvetős szerző kapott.

Fehér Boldizsár könyve, a Vak majom egy kifordított fejlődésregény, a főszereplő ugyanis megkap mindent, mégis összeomlik az élete. „Sziszüphosz voltam, akitől elvették a kövét” – mondja magáról az antihős, aki a felelősségvállalás elől egészen Franciaországig képes menekülni. Sorsa a boldogtalanság tökéletes receptje: anyja elhagyja, apja bekattan, a felesége pedig már a nászéjszaka után lelécel. Viszont alig huszonnégy évesen már a Forbes magazin címlapján szerepel mint a világ leggazdagabb multimilllárdosa. Igaz, mindezért semmit se kell tennie. A céltalanság vezérli, illetve a tudat, hogy ha nem csinál semmit, nem is ronthat el semmit. Azonban hamar kiderül, hogy a világ nem így látja, így rá kell döbbennie, hogy a valóság kicsit máshogy működik. 

A teljes cikk itt olvasható »


Forrás: Könyvesblog, 2019. október 10.


A 2022-es Petri-díjas kötet
,,Egész úton azt nézed, / mi mindent hagytál magad mögött" - szólítja meg az Utószezon című vers beszélője Rékai Anett első kötetének olvasóját is. Mintha az elszakadás és a felszabadulás...
Magzatpróza a szülésről és a születésről
Mit jelent életet adni, és mit jelent a világra jönni? Kiss Noémi különleges könyve magzatpróza. Az elbeszélések, monológok, jegyzetek és töprengések ritmikus sorozata a szülés-születés...
Fordította: Scholz László
García Márquez eddig sosem publikált kisregénye
Gabriel García Márquez sosem publikált kisregénye a világpremierrel egy időben jelenik meg magyarul Scholz László fordításában. Az öt rövid történet egy Ana Magdalena nevű asszonyról szól,...
Fordította: Szávai János
Két rendhagyó szerelem története
Kötetünk a Nobel-díjas író két kisregényét tartalmazza, amelyeket harminc év választ el egymástól. Mindkettő egy-egy szerelem története: Az Egyszerű szenvedély narrátora az ötvenegy...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ